Szilvi nem haragszik, de elmegy messzire

Vágólapra másolva!
Szilvi és Katka ugyan még nem rendezte konfliktusát, de a szőke amazon már nem neheztel volt szerelme egykori szexpartnerére. A sok vitát generáló, gyakran kiabáló táncosnő - aki kiváló, hálás karaktere volt a valóságshow-nak - a napokban elhagyja az országot.
Vágólapra másolva!

Mit szóltál, hogy Milo nyert?
- Örültem neki. Igazából Leónak drukkoltam, de úgy voltam vele, hogy a két fiú közül bármelyik megnyeri örülök neki. Szerintem Milo is megérdemelte.

Most hogy már vége, kivel fogod tartani a kapcsolatot?
- Szerintem nagyjából mindenkivel. Eddig is szinte az összes régi lakótársammal beszéltem, ez ezután is így lesz, de mély barátság nem alakult ki senkivel.

Forrás: RTLKLUB

A Finálé képei

A záróbuli fotói

Frenkivel milyen a viszonyotok?
- Ezen a témán már szeretnék túl lenni. Nem akarom, hogy az emberek folyton vele azonosítsanak. Emellett semmi bajom nincsen vele. Ha találkozunk, szoktunk beszélni.

Katkával is találkoztál már. Megbeszéltétek a dolgokat?
- Katkával kapcsolatban sokáig hatalmas indulatok kavarogtak bennem, de aztán rájöttem, hogy teljesen felesleges. Most már pozitívan állok hozzá. Láttam rajta, hogy lelkiismeret-furdalása van és ezt meg is mondta nekem. Szerintem fogunk mi még beszélni egymással.

Kaptál valamilyen álláslehetőséget?
- Igen, többet is, de nem akarok itthon dolgozni. Olaszországból is megkerestek, és ezt jobb lehetőségnek tartom, mint a többit. Két héten belül indulok. Egy bárnak leszek a pultfőnöke.

Meddig tervezed a kint tartózkodást?
- Három, esetleg négy évre tervezek, de persze nem egyhuzamban. Sokat leszek itthon is, de pillanatnyilag szükségem van arra, hogy kiszellőztessem a fejem, és ezt itthon nem tudom megtenni. Mind lelkileg, mind pedig anyagilag össze szeretném szedni magam.

Ajánlat: