A vébérutin is a brazilok mellett szól

Vágólapra másolva!
Az elmúlt napokban azt vizsgáltuk, hogy a világbajnokságon szereplő csapatok keretei mennyire számítanak rutinosnak, azaz hogy az egyes országok vébére benevezett focistái mennyiszer szerepeltek a válogatottban, és ott hány gólt értek el. Az igazi rutint azonban a korábbi vébérészvétel jelenti, és aligha meglepő, hogy ebből a szempontból is a brazilok állnak a legjobban.
Vágólapra másolva!

A világbajnokságra benevezett 736 futballista közül összesen 166 járt már korábban is vébén, ez a teljes mezőny több mint 22 százalékát jelenti.

Kilenc olyan ország akad, amelynek egyetlen futballistája sem játszott még világbajnokságon: a hat abszolút vébéújonc (Ukrajna, Togo, Elefántcsontpart, Ghána, Angola, valamint Trinidad és Tobago) mellett a sportág legrangosabb viadalára hosszú idő után ismét kijutó Csehország (jogelődje, a Cseh és Szlovák SZK utoljára 1990-ban volt ott a tornán), Ausztrália (az 1974-es szereplésről érthető módon már senki sincs a keretben) és Svájc (az 1994-es csapatból már senki sem aktív, bár Stéphane Chapuisat a 2004-es Eb-n még ott volt) áll ki csupa olyan focistával Németországban, akik még egyszer sem játszottak világbajnokságon.

A többi 23 nemzet mindegyikének van legalább egy olyan labdarúgója, akinek van vébétapasztalata. Szerbia és Montenegró csak egy ilyen játékossal rendelkezik, Dejan Stankovic az 1998-as vébén még ifjú tehetségként játszott három meccset, most viszont a plávik egyik vezéregyénisége lehet.

A legtöbb, vébérutinnal rendelkező futballistája Svédországnak, az Egyesült Államoknak, Japánnak és a Koreai Köztársaságnak van: mind a négy nemzet 11 olyan focistát vitt ki Németországba, akik korábban már szerepeltek világbajnokságon. Azonban nem ezen négy ország valamelyike rendelkezik azzal a kerettel, amelynek labdarúgói a legtöbb vébémeccset játszották: ez a nemzet ugyanis Brazília.

A selecaóban ugyan "csak" tíz olyan focista akad, aki játszott már vébén (ha a sérülés miatt az utolsó pillanatban kidőlt Edmílson maradt volna, akkor ők is 11-en lennének), de ez a tíz labdarúgó összesen már 76 mérkőzésen szerepelt a világbajnokságokon. Mind a tíz focista világbajnoknak mondhatja magát 2002-ből, sőt, Cafú és Ronaldo már 1994-ben is aranyérmes volt, igaz, Roni akkor még nem játszott, csak kerettag volt.

"Természetesen" e két futballista rendelkezik a legnagyobb vébérutinnal a torna összes futballistái közül: Cafú eleddig 16, Ronaldo pedig 14 mérkőzésen szerepelt vébén, amivel viszik a prímet. Rajtuk kívül csak két olyan focista akad, aki legalább tíz vébémeccsen játszott már, és mindketten kapusok: a francia Fabien Barthez Cafúhoz és Ronaldóhoz hasonlóan világbajnoki címmel is rendelkezik, a szaúdi Mohammed al-Daeyea viszont már 1994-ben is játszott - ők ketten egyaránt tízszer léptek pályára eddig vébéken.

Ami a csapatok világbajnoki szereplését illeti, a brazilok mögött a koreaiak állnak a második helyen, az ő 11 vébérutinos focistájuk összesen 65 mérkőzésen játszott az eddigi tornákon - többségük négy évvel ezelőtt. Hasonló a helyzet a harmadik németekkel, akiknél kilenc focista összesen 62 vébémeccsen szerepelt eleddig.

Gólszerzés szempontjából is a brazilok a legjobbak, köszönhetően elsősorban Ronaldónak, aki a vébé résztvevői közül eddig a legtöbb találatot érte el a világbajnokságokon: szám szerint 12-t, ami azt jelenti, hogy újabb két góllal utoléri Gerd Müllert a vébék történetének góllövőlistáján, hárommal pedig meg is előzheti. Ronaldo mögött a második helyhez a mostani kerettagok között négy vébégól is elegendő: ennyivel áll Raúl, Henrik Larsson és Michael Owen is.