Sztárcsatáraik nélkül a csehek

Vágólapra másolva!
A szombati játéknap három mérkőzése elméletben nem hozhat túl sok izgalmat, hiszen mindegyik párosításban egy az első körben győztes és egy az első körben vesztes gárda csap majd össze. Éppen ezért ugyanakkor arra lehet számítani, hogy Irán, Ghána vagy éppen az Egyesült Államok kettőzött erővel fog küzdeni, hiszen egy újabb vereség végzetes lehet a számára.
Vágólapra másolva!

A napot a Portugália-Irán találkozó nyitja, amelyen a luzitánok számítanak favoritnak, még azok után is, hogy első meccsükön Angola ellen nem kápráztatták el a drukkereiket. A győzelmet azért megszerezték, azonban a második félidőben már csak azzal foglalkoztak, hogy megtartsák az előnyt, ami nem volt valami épületes látvány - ugyanakkor részben éthető volt.

A csapat egyik legnagyobb sztárja, Cristiano Ronaldo kapott is egy rúgást az összecsapáson, és az elmúlt napokban csak könnyített munkát végzett, de ott lesz a kezdők között, akárcsak az Angola ellen még hiányzó Deco is. Ő Simao Sabrosát szorítja ki a kezdők közül, és Deco szereplésével Luis Figo ezúttal nem középen, hanem jobbszélsőként riogathatja majd az iráni védőket.

Az ázsiai gárda sokáig jól tartotta magát Mexikó ellen, de a második félidőben egy nagy védelmi hiba megpecsételte a sorsát - ennek ellenére Branko Ivankovic mester nem változtatott a hátsó alakzaton. A középpályán viszont igen, mivel az első találkozót sérülés miatt kihagyó Feridoon Zandi felépült, és ott lesz a bal oldalon. Nem játszik viszont a válogatottsági gólrekorder, Ali Daei, aki Mexikó ellen gyengén futballozott, de a helyére nem kerül be egy másik csatár, hanem Ali Karimi amolyan fantasistaként futballozik majd.

A várható kezdőcsapatok:
Portugália: Ricardo - Miguel, Ricardo Carvalho, Fernando Meira, Nuno Valente - Figo, Petit, Maniche, Deco, Cristiano Ronaldo - Pauleta. Szövetségi kapitány: Scolari.
Irán: Mirzapur - Kaabi, Rezaei, Golmohammadi, Noszrati - Mahdavikia, Nekunam, Tejmurian, Karimi, Zandi - Haszemjan. Szövetségi kapitány: Ivankovic.