Hiddink eddig mindig ott volt a legjobb négyben

Vágólapra másolva!
A hétfői nyolcaddöntők során csak egy "sztárcsapat" lép majd pályára, az olasz válogatott az ausztrálok ellen szerepel, és bár a papírforma a taljánok továbbjutását ígéri, a squadra azzurra eddigi teljesítménye, na meg az a tény, hogy Ausztrália kispadján Guss Hiddink ül, intő jel lehet a tifosóknak. A másik párosításból bármelyik együttes megy tovább, története legnagyobb sikerét élheti meg, hiszen előzetesen sem a svájciak, sem az ukránok nem számítottak arra, hogy ott lesznek a legjobb nyolc között.
Vágólapra másolva!

Az olasz válogatott, ha nehezen is, de megnyerte a csoportját, és ennek köszönhetően elkerülte a brazil válogatottat - de Ausztrália ellen sem lesz egyszerű dolga a taljánoknak.

Marcello Lippi a csehek elleni utolsó csoportmérkőzésen a 4-4-1-1-es felállást választotta, vagyis csak egy vérbeli támadó volt a pályán Alberto Gilardino személyében, illetve Francesco Totti játszott még előretolt szerepkörben - de a hírek szerint a szakvezető most ismét visszatér a megszokott 4-4-2-es taktikához, amelyben Totti a két csatár mögött, amolyan fantasistaként szerepel.

Így Simone Perrotta maradhat ki a kezdők közül, és Luca Toni kerül vissza a csapatba. A védelemben a sérült Alessandro Nesta biztosan nem játszhat, őt a csehek ellen gólt is fejelt Marco Materazzi pótolja.

Az ausztráloknál a jobbhátvédként alkalmazott Brett Emerton eltiltás miatt nem játszhat, a posztjára Guus Hiddink mester Marco Brescianót tolhatja vissza, és így egy másik, Olaszországban légióskodó focista, Vincenzo Grella szerepel a középpályán.

Az auszik továbbra is az egycsatáros taktikában bíznak, a kapuban pedig ismét Mark Schwarzer áll majd - Zeljko Kalac a horvátok ellen meglehetősen nagy potyagólt kapott, nem csoda, hogy ismét kispados lesz. Külön érdekesség, hogy az ausztrálok szakvezetője, a holland Guus Hiddink eddigi két vébéjén mindig bejutott a legjobb nyolc (sőt, a legjobb négy) közé, legutóbb pedig a koreaiak edzőjeként az olaszokat is sikerült búcsúztatnia.

A várható kezdőcsapatok:
Olaszország: Buffon - Zambrotta, Materazzi, Cannavaro, Grosso - Camoranesi, Pirlo, Totti, Gattuso - Gilardino, Toni. Szövetségi kapitány: Lippi.
Ausztrália: Schwarzer - Bresciano, Neill, Moore, Chipperfield - Grella, Culina, Cahill, Sterjovski, Kewell - Viduka. Szövetségi kapitány: Hiddink.