Kimatekozták a német vb-aranyat

Vágólapra másolva!
A németországi labdarúgó-világbajnokságon már csak nyolc csapat van versenyben, s nagyban zajlik a találgatás: vajon ki fogja megnyerni a futballcsúcsot? Meglepetés, hogy eddig nem volt meglepetés a tornán, és ha mindez így folytatódik, akkor a papírforma szerint argentin-olasz és angol-brazil álomelődöntőkre is sor kerülhet, egy dortmundi fizikaprofesszor azonban egy másik csapat sikerét matekozta ki.
Vágólapra másolva!

Juha Pál helyszíni tudósítása Dortmundból

Hogy sértődés ne essék, az sem lenne a világ szégyene, ha német-ukrán és portugál-francia meccsekre kerülne sor a négy között, a helyszínen megkérdezett "nem német" rajongók viszont az első párosításokat tartják valószínűnek, főleg a brazil és az angol csapat rendelkezik óriási táborral. A hazai pálya viszont nagy előny, és mindezt tudományosan is be lehet bizonyítani.

A Hagen-Hannover vasútjáraton, az egyik ülésen hagyott "Tremonia Nova" című dortmundi kulturális magazinban egy érdekes cikkre bukkantunk. A lap vezető írása egy exkluzív interjú volt, melyet Metin Tolan dortmundi fizikaprofesszorral készítettek. Az egyetemi tanár osztott, szorzott, és megállapította: szerinte a vébét akár már most be lehetne fejezni, hiszen ő már tudja, hogy Németország lesz a győztes. Dr. Tolan nem csak a hasára ütött a tipp leadásakor, hiszen matematikai számításokkal jutott erre a következtetésre.

A dortmundi egyetem tanára egy igen bonyolult egyenletet alkalmazott, melyet "titokzatos világbajnokság-formulának" nevezett el, s ez alapján - mint állítja - ki tudja számolni minden meccsnek a gólfaktorát. Az egyenlet statisztikai számításainak alapját 35 ezer német Bundesliga-, angol Premier League- és olasz Serie A-meccs eredményei biztosítják, és az eredmények szerint Németország ebben a tekintetben a brazil válogatott sarkát tapossa. A németek átlagosan 2,07 gólt fognak rúgni a vébén, míg a brazilok 2,18-at meccsenként, ám a házigazdák teljesítményéhez a doktor szerint (is) még hozzáadódik a hazai pálya előnye. "Valószínűleg így lehetett Chile harmadik, Franciaország és Németország pedig győztes a saját országában rendezett vébén" - állítja Tolan.

A statisztikák szerint a hazai pályán játszó ország egy góllal többet lő meccsenként, s ezért Németországnak 33 százalék az esélye, hogy megnyerje a mundialt. A professzor szerint a német szurkolók biztatása, no és a hazai pálya miatt a németek esélye a végső győzelemre mégsem "csak" egy a háromhoz, hanem 56 százalék.

Forrás: [origo]

Tolan doktor - aki bizonyára sok pénzt kereshet a fogadóirodákban - azt is elmondta az interjúban, hogy a teniszben akár 95 százalékos pontossággal meg lehet mondani a győztest. "Ennek az az oka, hogy a játékosok sok pontot gyűjtenek egy meccs alatt, s ezzel nő annak az esélye is, hogy a jobb teniszező valóban több pontot szerez. A fociban kevés gól születik mérkőzésenként, ezért is az egyik legkiszámíthatatlanabb sportág. Talán ez a magyarázata, hogy miért olyan népszerű is egyben" - szögezte le a prof, majd bevallotta: nem azért kezdett el számolgatni, hogy a világbajnokság jósaként vonuljon be a történelembe, hanem dortmundi diákjait akarta egy kicsivel több lelkesedésre bírni a száraz fizikaanyag iránt. Legkésőbb július 9-én kiderül, mennyire voltak pontosak a tanári számítások.