Soha többet Antifa, elég volt a bolsevik verőlegényekből!

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Már maga az furcsa, hogy egyáltalán erről beszélni kell. A kommunista verőlegények és bolsevik tramplik Európában egyelőre csak úgy sasszézhatnak egyik országból a másikba, és félholtra verhetnek embereket, sőt, EP-képviselők is lehetnek. Amerikában ennek vége és Magyarország sem hagyja magát az Antifa söpredékkel szemben.
Vágólapra másolva!

Egy normális világban senki se lenne kommunista, de az utópisztikus gondolatokat hagyjuk meg a bolsevikoknak, nekik úgyis ebből áll az életük. Na, meg persze abból, hogy aki ellent mer mondani nekik, vagy nem hisz a nagy egyenlőségben, azt jól összeverik. Így tettek azok a szélsőséges Antifa verőlegények és bolsevik tramplik is, kik hazánkba érkezve nem a turisztikai látványosságokra voltak kíváncsiak, hanem találomra félholtra vertek embereket. Igazi bolsevik tempó volt ez és még nekik állt feljebb, az egyik aljas elkövető, Ilaria Salis pedig még európai képviselő is lett, onnan oktatja hazánkat. Csak céltalan és brutális erőszakot hordoznak magukban ezek az antifák, akiket Donald Trump most terroristaszervezetnek nyilvánított hivatalosan is, és ez a sors vár rájuk hazánkban is. De miért késlekedik akkor az emberi jogokat minden alkalommal zászlóra tűző liberális elit? Egyáltalán, hogy lehetett ezt a söpredéket szabadjára engedni?

Soha többet antifa! A szélsőséges bolsevikokat egyes országokban nem csak eltűrik, bátorítják is.
Soha többet antifa! A szélsőséges bolsevikokat egyes országokban nem csak eltűrik, bátorítják is.

Zéró tolerancia az Antifa söpredékkel szemben

Már az elképesztő és megbocsáthatatlan mulasztás, hogy egyáltalán csoportokba szerveződhetnek, felvonulhatnak és félelemben tarthatnak embereket. Németországban pedig még meg is simogatják őket a balhék után. Úgy látszik, a németek sosem tanulnak, mindig szükségük van egy menetelő brigádra, mindegy, hogy horogkereszt vagy a sarló-kalapács díszeleg a zászlóikon. Furcsa dolog, hogy hagyják randalírozni ezt a söpredéket és közben bennünket oktatnak ki jogállamról és tisztes viselkedésről. Az egész demokratikus világ szégyene, hogy az antifa mozgalom egyáltalán létezhet, mert aki ilyen eszméket képvisel és erőszakkal hirdeti, annak egy hűvös cellában érdemes elgondolkodni a világ nagy dolgain. Az ellenük történő fellépés tehát hiánypótló, most pedig várjuk az emberi jogok nagy barátait, hogy szólaljanak fel a vérszomjas leninisták ellen és tiltsák be ezt a brigádot minden országban. Aki ezt nem teszi meg, utána ne merészeljen emberi jogokról és elfogadásról hadoválni.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
SzabóGergőavatar
Szerző:Szabó Gergő
Szerző:Szabó Gergő