“Vlogyi” tulajdonképpen nem is fáraszt azzal, hogy neked kelljen lediktálni, lefotózza az egészet, a hitelkártyáid hátoldalát is (amit gondosan aláírtál ugye), mi baj lehet belőle. Az okostelefonod, a közhiedelemmel nem okosabb nálad, vagy ha igen, akkor azért van némi baj. De ha nem is okosabb, mindent tud rólad, a bankszámlaszámodat, a jelszavaidat, anyukád nevét, sőt az ellenőrző kéréseket is, például azt, hogy hogy hívták az első macskádat. Tudja merre császkálsz, kiknek irogatsz, mikor kelsz és hol, milyen kajákat szeretsz, hangosan vagy halkan csinálod-e és a másik elégedett volt-e. Minden személyes adatodat ismeri (a hivatalost és azt is, amit magadnak csináltál), még azokat is, amelyeknek a létezéséről sem tudsz.

Fotó: Facebook
Miért is adja meg valaki az összes személyes adatát egy politikai pártnak?
Hát mert nem tud róla hogy megadja. A hétköznapi tranzakcióink alapvetően a bizalmon alapulnak. Amikor a bankban elkérik a személyinket, optimistán feltételezzük, hogy az ügyintéző nem szalad el vele, illetve nem másolja le saját célra, egy kis hitelkártya csalás elősegítése érdekében. A Tisza szavazók például nem bíznak meg az országuk hatóságaiban és kormányában, de Magyar Péterben igen. Mondjuk egyetlen Tisza szavazó sem gondolta, hogy nem csak Magyar Péternek, hanem a magyar folklórban is közismerten megbízhatónak és becsületesnek tartott ukrán “programozóknak” biztosít teljes hozzáférést a telefonjához és az összes abban tárolt érzékeny és személyes adatához. (Ez persze csak vélemény, de ugye azt mindenki tudja, hogy a legnagyobb cégek hivatalos app boltjaiba is kerültek be kártékony programok.) Eddig csak annyit tudunk, hogy az összesített, önként megadott adatokat tartalmazó adatbázis került nyilvánosságra, azt nem tudjuk, hogy az app bármi máshoz hozzáfért-e. De a Tisza applikáció használóinak helyében én azért aggódnék.
A Tisza szavazók és az aktivisták, mint ezt mindannyian érzékelhetjük, általában rosszkedvű, magukat viharvertnek gondoló, pesszimista emberek. Ebben az ügyben mégis rendkívül optimistának bizonyultak. Azt gondolták például, hogy Magyar Péter és a közvetlen stábja tudja mit csinál. Aztán azt is gondolták, hogy a nyilvánvalón kívül a Tisza Világ app (mindig Tisza Virágot akarok írni) nem akar tőlük semmit, csak segíti a pártmunkát. Szerintem még az sem merült fel bennük, hogyha az app mélyebb betekintést szeretne, akkor a Péter biztos szólna nekik. És azt is kijelenthetjük meglehetős bizonyossággal, hogy ők hülyézték volna a legjobban a kormánypárti sajtót, ha az azzal “vádolta” volna Magyar Pétert, hogy az Ukrajnában fejleszteti a Tisza Párt appját.
És még csak nem is ott fejlesztették, hanem még ott is próbálták ki. Az mennyire életszerű ugye, hogy valahol Ukrajna közepén felhívja valamelyik ukrán “programozó” az unokaöccsét, hogy “Volodimir, töltsd már le ezt az appot, (ne törődj vele, hogy nem ukránul van), hogy kipróbálhassam, látom-e azt a telefonodban, amit szeretnék”? Pedig az ukrajnai kipróbálásnak megvannak a nyomai.
Az, hogy ez az egész őrület mennyire volt törvényes, azt majd kiderítik a hatóságok. Nagyon nem volt az persze, de azért sem Magyar Péter a felelős saját maga szerint. Viszont Magyarék tényleg azt gondolták, nem fog kiderülni, hogy az ukrán hadsereg partnercége fejleszti az appjukat? Nem gondolták, hogy ez rosszul hangzik? Nem találták ezt politikailag kockázatosnak? Ez akkor is nagyon problémás lett volna, ha az egész cucc nem egy fércmunka és nem egy kiberbiztonsági katasztrófa. A Tiszában a hírek szerint mindenről Magyar Péter dönt, és akkor ez is az ő felelőssége. Mennyit érthetett meg ebből az egész informatikai világból és persze a politikából általában, ha ezt szakmailag és politikailag is bevállalta? Mint magyar állampolgár sohasem szeretnék úgy járni, ahogy most a Tisza lelkes szimpatizánsai jártak Magyar Péterrel és a párttal. Megbíztak benne és két teljesen különböző okból is méltatlannak bizonyult a bizalmukra. Nem volt képes biztonságos programot adni nekik és valószínűleg olyan adatokhoz is hozzáfért az app (talán jelenleg is hozzáfér) a használóinak a telefonján, amely hozzáférésnek a telefonok tulajdonosai nincsenek is a tudatában. Mert sajnos, egyébként sokszor nem tudjuk még a jóhiszemű appok esetében sem, hogy azok mihez is férnek hozzá a telefonunkon. Eleve nem örül az ember annak, ha Magyar Péter közel kerül a telefonjához, főleg, ha valami mélyebb víz is van a közelben.