Ha Magyarországnak atombombája lenne…

Némileg csodálkozom is, hogy nem csapott le azonnal a balliberális média Orbán Viktor hétfői, nemzetközi sajtótájékoztatójának azon részére, ahol a magyar miniszterelnök a magyar atombombáról beszélt. Pedig mennyire adná magát a szalagcím: „A magyar diktátor már atombombáról álmodozik!”; vagy mondjuk „Orbán Viktor már nem is titkolja atomhatalmi törekvéseit”. Lennének még ötleteim, de nem akarom elvenni a progresszív kollégák kenyerét. Inkább gyorsan kontextusba is helyezem ezt a magyarországi atombombakérdést, amit viszont az említett sajtómunkások biztosan elmulasztanának.

Szóval, a hétfői sajtótájékoztatón egy angol újságíró a brexitről kérdezte a magyar miniszterelnököt, illetve arról, mekkora a perspektívája annak, hogy Magyarország hasonló útra lép – ahogy azt a nemzetközi sajtó szívesen tulajdonítja Orbán Viktor titkos szándékának –, és Brüsszelt hátrahagyva Putyin ölelő karjaiba omlik.

A bátorság szép angol erény, de Magyarország inkább kitart Európa mellett; fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos / MTI/Miniszterelnöki Kommunikác

Talán zárójeles megjegyzést sem érdemel, hogy a polgári kormány elmúlt időszakában kormánypárti politikus sosem szorgalmazta az Unióból való magyar kilépést, míg Európa jeles baloldali képviselői annál inkább szólították fel hazánkat a távozásra, vagy követelték, hogy zárjanak ki bennünket a közösségből.

Mivel a tények dacára a sanda gyanúsítás rögzült amúgy is a mainstream sajtó tudatában, legalább Orbán Viktor frappáns választ adott a már lassan unalmassá váló, ezúttal angol oldalról érkező sejtetésre. Szóval, hogy mi is kellene ahhoz, hogy Magyarország megfontolja a kilépést. És akkor már Orbán Viktor nem aprózta el a feltételeket, 

bár, feltehetően a brit kolléga elértette a szarkazmust, amelyben különben az angol humor feltalálása nyomán akár még otthonosan is érezhette volna magát. 

Orbán Viktor szerint ugyanis egy kilépés feltétele például, hogy egy jól körülhatárolható szigetország legyen az illető nemzet, mindenféle zavaró külső határ menti másik ország nélkül. Aztán rendelkezni kell még kellő számú népességgel, méltányos GDP-adatokkal, és az angolszász (hódító, rabszolgatartó) világ egzisztenciális beágyazottságával. És pluszban még, jól jönne néhány atombomba is. És ezek együttes megléte esetén Magyarország még akkor is csak alternatívaként tartaná fenn az unióból való kilépés lehetőségét. Tehát mindezen összességek megléte esetén is, mint lehetőséget fontolgatná.

Magyarországon még erény a bátorság...

Imádnivaló trollkodás, hogy a feltételek előcitálása mellett a magyar miniszterelnök kiemelte, hogy a bátorság Magyarországon erénynek számít, és hogy ilyen értelemben az angolok becsülendő, heroikus döntést hoztak a kilépéssel. Persze, a mindenféle, a tényleges európai kontinenst érintő konfliktusoktól távoli, népes és gazdag, bár némileg elvágyódásra inspiráló ködöktől ellepett Albion ilyenformán némileg könnyű helyzetben van. 

De ha még adottak is lennének hasonló feltételek, plusz még atombombánk is lenne, Magyarország akkor is csak alternatívaként tekintene az európai közösség elhagyására. Hazánk természetesen ennek ellenére méltányolja, erényként azonosítja az ilyesfajta bátorságot, és fájó szívvel tekint az angolok távozására.

First, de nem über alles

Ugyanakkor Magyarország inkább mégiscsak a Európában gondolkodik. A nemzetek Európájában, ahogyan azt az alapítóatyák is felvázolták az Unió megszületésének pillanatában. Merthogy, ahogyan Orbán Viktor a nemzetközi sajtótájékoztatóján a nemzetközi sajtómunkások arcába tolta, úgy tűnik, véget ért, vagy lassan véget ér a liberális világrend. Donald Trump megválasztása hozta meg a kegyelemdöfést, de hazánk e fejleménynek már 2010 óta a hirdetője. Hogy létezik, és nemcsak létezik, de járható a brüsszeli elit által meghirdetett, Európát is pusztulásba döntő úttól eltérő másik. Ahol a nemzeti szempontok az elsődlegesek, és a nemzeti szempontok melletti együttműködés. Az a színes és szabad verseny, ami ösztönözte, előrevitte és egyedülállóan innovatívvá tette ezt a kontinenst. Egy olyan Európa, ahol nemzeti „first”, az előbbvalóság, a nemes különbvalóság büszkesége dominál, de nem az „über alles”, a másokon való feljebbvalóság. Ahol a szellemi, kulturális, ipari innováció egy egészséges és jótékony kontinentális verseny alapja, afféle más nemzetek önérzetét karcolgató jótékony hajtóerő, amely a korábban volt háborúk fizikai agresszióját, és annak belső nemzeti erejét teljesítménybe szublimálja. Ez márpedig európai vívmány, a háborút egymást ösztönző, nemes, közös fejlődéssé formálni.

Magyarország egy ilyen Európában reménykedik. Franciák, németek, olaszok, csehek, lengyelek egymást ösztönző, de végül egységbe simuló szép versengésében. Amiből, ha atomunk is lenne, akkor sem maradnák ki. Persze, a bátorság nálunk még erény, tekintsük az angol kiválást is annak. De inkább bátorság maradni, és egy régi/új Európa felemelkedésében bízva cselekedni.