Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA példabeli elkövető ezúttal a brit közszolgálatiság és a BBC-standardok, vagyis a folyamatos hazudozás magánkézben lévő képviselője, a Guardian volt. Az írás még a tavalyi évben, december elején született, de annyira tökéletesen bemutatja a magát függetlennek és objektívnek hazudó propaganda működését, hogy nyugodtan lehet még évekig mutogatni.

Az egykor szebb napokat is látott hecclap szerzőjének a következőt sikerült összehoznia nagy igyekezetében:
Az Egyesült Államok elnökének fia bizonyítékok nélkül azt állította, hogy a nyáron egyetlen napon Monacóban megfigyelte, hogy a szuperautók, például a Bugattik és Ferrarik 50 százalékán ukrán rendszámtábla volt. »Szerinted ezt Ukrajnában szerezték meg?« – kérdezte.
Szóval az amerikai elnök fia beszámolt a tapasztalatairól, amik amúgy közhelyes igazságnak számítanak, nem véletlenül született meg a Monaco hadtest elnevezés, de a Guardian propagandistája úgy érezte, neki ki kell javítania a valóságot. Mert feladata van, hiszen a lapja az egyik legnagyobb háborús uszító a piacon, nem léphet ki abból az értelmezési keretből, hogy az ukránok szentek és áldozatok, az oroszok pedig gonosz orkok. Bevetette hát a csodafegyvert, az amerikai elnök fia
bizonyítékok nélkül állította, amit állított.
Hogy meglegyen: egy pódiumbeszélgetésen az amerikai elnök fia nem támasztotta meg rögtön, az élőbeszéd alatt fényképes dokumentációval, forgalommérési adatokkal és egyéb, színes-szagos prezentációval azt a közhelyet, hogy Monaco tele van ukrán rendszámos luxusautóval, innentől pedig az amerikai alelnök állítása hamis. Pláne az abból levont következtetés, hogy nem mehet az tovább, hogy a nyugat önti a pénzt Ukrajnában, azok meg azt ellopják.
Propagandisták találkozása a visszanyaló fagyival
Oké, mindennapos a történet, de mi lenne, ha a visszájára fordítanánk? Csak a bosszantásuk kedvéért. Van a balos propagandistáknak egy halom nünükéje, amitől többnek és okosabbnak képzelik magukat a közembereknél. Pl. hogy ők – velünk ellentétben – tudják: a Föld gömbölyű, nincs jégfal a tányér szélén és létezik Ausztrália, nem csak a spanyol félsivatagban rögzített képeket mutogatnak nekünk arról a kontinensről.
Nos, ezeket miért is higgyük el ezentúl, ha csak beszélnek róla?
Nyugodtan mondhatjuk, hogy a Guardian újságírója bizonyítékok nélkül állította, hogy a Föld gömbölyű. Mutasson egy hiteles felvételt és egyéb bizonyítékokat nyomban! Minden egyes alkalommal! Mert hiába tudjuk, hogy Monaco tele van ukrán rendszámos luxusautóval, ha ez szóba kerül, bizonyítékot is kell mellékelni, különben hamis az állítás. A Guardian újságírójának minden egyes alkalommal friss, független ítészek és tudósok által ellenjegyzett bizonyítékok tömegét kell előkapnia a farzsebéből, ha a Föld alakjáról kíván értekezni. Mégiscsak komoly, az életünket meghatározó dologról van szó! Vagy mondjuk arról írna cikket, hogy Kína a Panama-csatornán is eléri Európát a cuccaival, nem csak a Malaka-szoros felől, az Indiai-óceánon keresztül, a Szuezi-csatornán. Hiszen miért is vegyük komolyan a közlendőjét, miközben csak:
bizonyítékok nélkül állította, hogy a Föld gömbölyű!
És, ja, minden egyes alkalommal, minden témában alkalmazhatjuk ezt a technikát. Pl. a Guardian bizonyítékok nélkül állította, hogy Donald Trump Jr. az amerikai elnök, Donald Trump fia. Látott valaki a cikkben anyakönyvi kivonatot? Nem? Akkor miért hazudozik a szerző? Mondjuk is le az előfizetésünket rögtön!
