Csicskamajdan és ellenszerei – avagy miért nemzeti minimum a Fidesz kétharmad

Vágólapra másolva!
Nagyon egyszerű a vasárnapi forgatókönyv: mi nyerünk, ők vesztenek. Fontos azonban, hogy mennyivel nyerünk, mert azt már tudjuk, hogy a cicskamajdan is be van tervezve. Ezt pedig csupán nagy többséggel tudjuk megelőzni.
Vágólapra másolva!

Tudják önök mióta terveznek színes forradalmat Magyarországon? Legkésőbb 2018 óta. Mivel azonban minden esetben úgy kikapott az ellenzék a választáson, hogy abból nem igazán kelhettek fel, még csicskamajdanra, tehát egy pár napos tüntetésre se futotta az erejükből. Nem volt társadalmi támogatásuk, hát megunták és hazamentek.

Az első csicskmajdan során csak néhány szánkó felgyújtására futotta
Az első csicskmajdan során csak néhány szánkó felgyújtására futotta

Ahhoz ugyanis, hogy nagyobb balhét szervezzenek ide a globalista körök, az kell, hogy ne csupán Belpest vonuljon utcára, de amíg látjuk, hogy az ellenzék támogatottsága a béka feneke alatt van, addig ez nem fog megtörténni.

Csicskamajdan ellen mindjáunknak el kell menni

Éppen ezért fontos a részvétel. Mi nyerünk, ez nem kérdés. Mi nyerünk, mert nekünk van igazunk, mert a nemzeti oldal erősebb, mert a magyarok okosak. Az egyetlen problémát az jelentheti, hogy mi magyarok sajnos gyakran lusták is vagyunk, és megelégszünk a tudattal, hogy győzni fogunk. Ezt most nem szabad.

Azért nem szabad, mert nem elég megnyerni a választást, el kell vennünk az esélyüket is, hogy utcai balhékba kezdjenek. Olyan vereséget kell rájuk mérnünk, hogy abba belerokkanjon nem csak a hazai, de a nemzetközi mélyállam is, hogy 2030-ban már ne legyen esélyük idegen ügynökökkel indulni a választáson. Demokráciát akarunk és nemzeti gondolkodású ellenzéket, ehhez pedig most le kell váltanunk a jelenlegi ellenséget, amihez viszont olyan kétharmad kell, amilyet még senki nem látott. Mérjünk most vasárnap végső csapást a globalistákra!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
KertészDávidavatar
Szerző:Kertész Dávid
Szerző:Kertész Dávid