Tamási Zsolt nem csak hivatalból optimista

Vágólapra másolva!
Az Európa-bajnoki nyolcas döntőbe jutott U17-es válogatott alapját adó Sándor Károly Futballakadémia szakmai igazgatója, Tamási Zsolt a Vendégszobában azt részletezte, hogyan folyik a tehetséges gyerekek képzése az agárdi intézményben, és milyen hozadéka lehet mindennek a magyar labdarúgás jövőjét illetően. A szakember hisz benne, hogy néhány éven belül új értelmet nyerhet a "tipikus magyar focista" kifejezés.
Vágólapra másolva!

Bekerülhetnek a nagyválogatottba, illetve elszerződhetnek-e külföldre azok, akik most kinn játszottak Portugáliában? [kondicsibe]
- Nagyon hosszú út áll még a gyerekek előtt, de tény, hogy nekik jó esélyük van arra, hogy 4-5 év múlva a felnőtt válogatott kapuján is kopogtassanak. Természetesen a gyerekeknek is az a vágyuk, hogy kipróbálják majd magukat egy színvonalasabb bajnokságban, ezért az akadémián nem csak a szakmai fejlődésükkel foglalkozunk, hanem a labdarúgáson kívüli karrierépítésükkel is, amit egy profi cégre bíztunk. Tudatosan építjük a gyerekek jövőjét, és akkor szeretnénk őket külföldre engedni, amikor sportszakmailag és emberileg is érettek arra, hogy egy idegen országban megállják a helyüket.

Hol van elrontva a játékosképzés az egyesületi munkában? Rosszak az edzők? Ön szerint hány éves korban kellene elkezdeni a versenyeztetést? [jp papin]
- Furcsa lesz, amit erre a kérdésre válaszolok. Megfelelő időben, 6-7 éves korban kezdik a képzést, az elmúlt évek folyamatainak köszönhetően edzőink egyre felkészütebbek, noha természetesen nem tagadjuk, hogy folyamatosan tovább kell tanulnunk. Sokkal nagyobb problémának érzem azt, hogy kevés gyerek futballozik Magyarországon, és a kevésből sokkal nehezebb tehetséget találni. A futball társadalmi megítélése sajnos nagyon alacsony, a körülmények sem megfelelőek, ezért a szülők nem viszik el focizni a gyerekeiket, sorra szűnnek meg a futballpályák, nincsenek grundok. Ha ezek az állapotok megváltoznának, meggyőződésem, hogy a labdarúgásunk színvonala meredeken ívelne felfelé.

A tehetségeknek miféle kiválasztásáról beszélhetünk Magyarországon az MTK, a Fradi és az Újpest kivételével? [Bandi21!]
- Mint az előbb említettem, sajnos kevés a futballozó gyerek, ezért a szakmának kell felkutatnia a tehetségeket, majd magas színvonalú képzést biztosítani nekik. Szerintem a leginkább ebben van lemaradásunk, megállt nálunk az idő, és csak vártuk, hogy a gyerekek majd maguktól jönnek futballozni, nem számolva az élet más területeinek elszívórejével. Nem ismertük fel, hogy nekünk kell lépnünk. Az elmúlt években azonban jó kezdeményezésekkel találkoztam, több városban tudok ovifociról, szervezett kiválasztásról. Emellett a klubok nagy része igenis áldoz az utánpótlásnevelésre, igaz, kevés pénz jut erre is.

A Bozsik-program támogatásának elvesztése halálos csapás a magyar focira. Az MLSZ káoszáról nem is beszélve. Van kiút? [nyilmiertnem?]
- Hiszem, hogy van. A Bozsik-program folytatódni fog, akár a régi támogatók segítségével, akár új támogatók bevonásával, hiszen bebizonyosodott, hogy egy életképes program, a megújodási folyamatunk alapköve.

Sok tehetséget gyűjtenek össze, nem üthet ez vissza? [c21]
- Nem, hiszen olyan feltételeket biztosítunk, amit máshol az országban egyelőre nem kapnak meg (pályák színvonala, felszerelés, étkezés, pihenés, tanulás, nemzetközi versenyeztetés biztosítása). Az más kérdés, hogy az itt képzett játékosok közül is van, aki nemzetközi karrierről álmodozhat, más pedig NBI-es játékos lesz, de mindannyian elmondhatják, hogy a fejlődésük szempontjából meghatározó volt az akadémián töltött 1-2 év.

Hány ilyen akadémiára lenne szükségünk, hogy a magyar foci ismét jó legyen? [Rolandszfvar]
- Az optimális az lenne, ha minden profi klub rendelkezne ilyennel, vagy legalább megyénként lenne egy regionális futballakadémia, amelynek szakmai felügyeletét az adott megye egyik profi klubja oldaná meg.

Szerintem a jellem és a hozzáállás is rendkívül lényeges, erre mekkora hangsúlyt fektetnek? [humpin]
- Nagyon fontos kérdést tettél fel. Nálunk az akadémián az edzők együtt laknak a gyerekekkel, nem csak edzéseket tartanak, hanem a mindennapi életükben felmerülő problémáikra is reagálnak, hiszen kamaszokról van szó, akik sokszor rendkívül érzékenyek. Ez nagy felelősség, de egyben egy óriási lehetőség is az egyéniségük fejlesztésében. Minden gyerekhez máshogy kell közelítenünk, és ez nem csupán frázis, aki valaha dolgozott gyerekekkel, tudja, miről beszélek. Nem könnyű, de rendkívül szép és hálás feladat.

Miért olyan nehéz manapság kis falvakból magasabb szintű klubokhoz eljutni? [Real Isten]
- A Bozsik-program egyik pozitívuma éppen az, hogy széles körű kiválasztást biztosít, vagyis próbál a legkisebb falvakba is eljutni, hogy a gyerekek bekerüljenek a szakemberek látókörébe. Nagy gondot jelent, hogy ha egy kis faluban feltűnik egy tehetség, 8-10 éves korban sok esetben nem tud megfelelő képzést kapni, mert a közelben nincs megfelelő színvonalú utánpótlásképző klub vagy műhely. Rengeteg kiscsapat szűnt meg falvakban, és ez nagyon nagy baj.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!