Nem vágyódunk vissza a szocializmusba - A kis utazás című film alkotói a Társalgóban

Vágólapra másolva!
November 3-án 14 és 15 óra között A kis utazás című film alkotói, a Közgáz Vizuális Brigád filmes alkotócsoport tagjai, Buzás Mihály, Czabán György és Pálos György voltak az [origo] Társalgójának vendégei egy laza hangulatú kérdezz-felelek erejéig.
Vágólapra másolva!

A kis utazás

Miért lett a film címe A kis utazás? (PeterPan)

A kis utazás alkotói: Mi szeretnénk megkérdezni titeket, mit gondoltok erről a címválasztásról. Eddig legalább 30-40 cikk jelent meg a filmről, s még senkinek nem jutott eszébe a legkézenfekvőbb megoldás.

Miért pont a szocializmus egyetlen kellemes élményét, az NDK-s építőtábor hangulatát dolgoztátok fel? Ki volt közületek középiskolás korában ilyen táborban, és mennyi közük van a valósághoz a filmbeli történéseknek? (jurisich)

A kis utazás alkotói: A filmnek semmi köze nincs a valósághoz, az egy mese. Ezen kívül ilyen-olyan táborokban mindannyian voltunk, de miért gondolod, hogy kellemes volt az NDK-ban építőtáborozni? Szerintem kellemes volt pl. a bolgár tengerparton csavarogni.

Mit szóltok ahhoz a vádhoz, hogy a filmetek alapjában véve egy nagy hazugság, hiszen, bár fiatalnak lenni mindig jó, azért a létező szocializmus még ezt is el tudta cseszni. A ti filmetekben erről szó sincs? (matyas_kiraly)

A kis utazás alkotói: Abszolút nincs szó benne a szocializmusról, ez nem egy dokumentumfilm. Van egy rétege, ami bárhol játszódhat, bármikor, és ettől olyan kérdéseket vethet fel, amelyek általában érdekesek lehetnek: tinédzserkor, felnőtté válás, illúziók elvesztése. Egyébként pedig a kapitalizmus is el tud cseszni szerintem bármit, nem beszélve az iszlámról. De ezekről sincs szó a filmben. Mi nem gondoljuk azt, hogy feltétlenül egy nagyon derűs képet kell sugározni a szocializmusról. Mi a szocializmusba egyáltalán nem vágyódunk vissza. Ha valaki ezt nosztalgiafilmnek tekinti, az tegye ezt saját kárára.

Furcsa, hogy erről a korról (a hetvenes-nyolcvanas évek - [origo]) nem nagyon készült még film, szerintetek mi ennek az oka? (csibegeza)

A kis utazás alkotói: Ma Magyarországon nagyon sok embernek bonyolult a viszonya a közelmúlthoz, a hivatalos verzió szerint ez a szörnyű diktatúrák és elnyomások sötét korszaka volt, mások szerint ez volt az aranykor. Mi ehhez nem értünk. Egyébként meg nincs filmes középgeneráció, a fiatalok krimiket fognak csinálni, az öregekről meg vagy jót, vagy semmit.

Ti nem unjátok már a 70-es, 80-as évek ruháiba öltözött lányokat-fiúkat? (hejjj)

A kis utazás alkotói: Ma ez a divat. Az egyébként érdekes kérdés, hogy hogyan támad a divat, hogyan születik meg a divat. Mert ebben az esetben elkészítettük a filmet, majd másoknak eszükbe jutott, hogy egy fesztivált rendeznek a film kapcsán, ahol sokan arról beszélnek, hogy kitört a 70-es évek retrója, mi pedig itt már arról beszélünk, hogy unjuk a 70-es évek divatját. A film legalább 3 év alatt készült el (az ötlettől a bemutatóig), amikor nekifogtunk, még senki nem beszélt a 70-es évek divatjáról Magyarországon. Nagyon örülnék, ha egyszer iszonyatos pánik és hisztéria törne ki egyik filmünkkel kapcsolatban itthon és a világon. Ami azt is feltételezi, hogy egy film hatni tud a korára. Szerintem ez egyelőre csak illúzió.

Miért a három felnőtt mellékszereplő képe került a plakátra, és nem a srácok? (csibegeza)

A kis utazás alkotói: Van egy grafikusunk, akivel évek óta folyamatosan dolgozunk együtt, Gerhes Gábor, ő választotta ki ezt a fotót a többi közül, s mi a kollégáimmal vakon megbízunk benne. Régebben egyébként áljelenetfotókat készítettünk mindig a forgatás után, tehát az, hogy valaki benne van-e a filmben, vagy nincs, nem határozza meg, hogy mi kerüljön a plakátra.

Milyen volt a szentesiekkel dolgozni? (egy_volt_dramais)

A kis utazás alkotói: Fantasztikus. A sors úgy hozta, hogy lassan mindannyian kicsit szentesiek lettünk, vagy leszünk. Kb. 9 éve tartjuk a kapcsolatot a szentesi Horváth Mihály gimnázium tanulóival és tanáraival. Az új filmünk egyik főszereplője, Dózsa Erzsébet is ott tanít, és fantasztikus színésznő.

A film gimnazista szereplőit hogyan készítettétek fel a filmre? (kisdobos)

A kis utazás alkotói: Egyrészt filmes és dráma tagozatra járnak legtöbben, évközben is tanulják ezt a szakmát, másrészt a szerintünk legjobbakat a film előtt elvittük egy hétre táborba, ahol rengeteget beszélgettünk, filmeket néztünk, és fociztunk.

Mennyi nézőre számítotok? (csibegeza)

A kis utazás alkotói: Ez az első olyan filmünk, amelyik a magyar viszonyokhoz képest szinte a legszélesebb forgalmazási lehetőséget kapja meg, magyarul egyszerre több kópiával jelenik meg Budapesten és vidéken. Bízunk benne, hogy legalább 30 ezer nézője lesz a filmnek. Ez ahhoz képes, hogy milyen szolid körülmények között készült, nagyon szép eredmény lenne.

A filmben volt egy kis bukfenc, hogy az S8-as felvételek alatt először - helyesen - nincs hang, később viszont (pl. a focizás alatt) van (kisdobos)

A kis utazás alkotói: Gratulálunk a szakmai észrevételhez! Sajnos ezzel az egy mondattal messze felülmúltad a magyar filmkritikusokat, akik ilyen mélységre soha nem ásnak le.

A KVB

Úgy tudom, A kis utazás óta csináltatok egy új filmet. Miről fog szólni? (matyas_kiraly)

A kis utazás alkotói: Az lesz a címe, hogy Feri és az édes élet. Tiszaújvárosban és Budapest környékén forgattuk, és arról szól, hogy egy átlagos magyar család (50 éves papa, mama, lakótelep, 2 gyerek, öreg Wartburg) egyszer csak nyer egymilliárd forintot a lottón, és mihez tudnak kezdeni ezek után magukkal. A film egyik társ-forgatókönyvírója Para-Kovács Imre.

Kinek csináljátok a filmjeiteket, a közönségnek vagy magatoknak? (jurisich)

A kis utazás alkotói: A kérdés jó, mi is közönség vagyunk. Az igazi alternatíva a filmesek között sajnos az, hogy filmfesztiválokra okos zsűriknek vagy a közönségnek csináljon filmeket. Mi az utóbbira szavazunk, de ez maradjon köztünk. Szerintünk nem etikus komoly pénzeken önkifejezni, önmegvalósítani, ha erre senki nem kíváncsi. Egy festő festhet magának, egy író írhat magának vagy a barátainak, de a film iparszerű körülmények közt készül, kollektív műfaj, a közönség is része. Közpénzeket használ fel, ezért mindenképp meg kell felelni valamilyen elvárásnak, amit úgy is nevezhetünk, hogy nézhetőség.

Egy ilyen szoros alkotói csoportnál, mint a tiétek, mennyire számít az, hogy X a rendező, Y a producer? (csibegeza)

A kis utazás alkotói: A film csapatmunka, de mindig van valaki, aki még egyenlőbb, mint a többi egyenlő. Ez általában az, akitől az ötlet származik, de a funkciók csak a forgatás egy rövid periódusában különülnek el ennyire. Egyébként hierarchiára szükség van, mert hogy nézne az ki, hogy mindenki kamera előtt szeretne állni és egyszerre beszélni.

Tuom, hogy nagyon sablonos a kérdés, de mi a munkamódszeretek? (És hogyan döntitek el, hogy ki mit csinál adott esetben?) (kisdobos)

A kis utazás alkotói: Mi a módszerünk? Megpróbáljuk elviselni a másikat. Még akkor is, ha neki van igaza. :) Egyébként utáljuk egymást, mint a szart.

Kötődtök még a csenyétei cigányokhoz és Szanticskához? Mikor voltatok lent utoljára? (matyas_kiraly)

A kis utazás alkotói: Igen, kötődünk. A múlt héten az M2-esen vetítették a Variációk Csenyétére című filmünket, ami az Országalma után készült. Biztosan vissza fogunk még menni.

Miért nem lehet hozzáférni a korábbi filmjeitekhez videón? (csibegeza)

A kis utazás alkotói: Ezen dolgozunk, a jövő év elejére meg fog jelenni videón az Ilyen az élet és az Országalma. A kis utazás videoforgalmazására éppen tegnap tettek ajánlatot.

Miért van az, hogy 1989 óta nem sikerült egy igazán jó filmet sem csinálni Magyarországon? Olyanra gondolok, ami arról szólna, hogy milyen is élni ebben az országban, meg ilyesmik. (matyas_kiraly)

A kis utazás alkotói: Mi kifejezetten törekszünk arra, hogy megpróbáljunk nézhető, jó filmeket csinálni, ami itt és most játszódik, vagy a mosthoz szól, vagy ad hozzá. Megpróbálunk mindig olyan történeteket találni, amelyek minket nagyon érdekelnek, abban a reményben, hogy mások is ezt gondolják. Egyébként a kérdés jó. Mélyen egyetértünk. De mi volt 89-ben? Miért pont 89 óta nincs jó film? Szerintünk már a 70-es évek óta.

A mai magyar filmesek közül kit tartotok hitelesnek? (csibegeza)

A kis utazás alkotói: Kis gondolkodási időt kérünk. (Néhány perc szünet.) A probléma mélyebb gyökerű, mert ha megkérdeznénk a közembert arról, hogy hitelesnek tartja-e a filmeseket, igencsak vonogatná a szemöldökét. A magyar filmesek társadalmi megítélése valószínűleg soha nem látott mélyponton van. De visszakérdeznénk, mondj egy hiteles magyar focistát!

Hiteles magyar focista: Fehér Miklós (matyas_kiraly)

A kis utazás alkotói: Jujj!!!!!!

Akkor hagyjuk a hitelességet. Mondjatok érvényes filmeseket! (csibegeza)

A kis utazás alkotói: Érvényes filmes az, aki filmes nyelven képes hús-vér emberek számára történeteket elmesélni. Az egyik ilyen utolsó mohikán a 80-as években készült Az én huszadik századom című film készítője volt (Enyedi Ildikó - [origo]).
Nagyjából akkor érvényesítenek egy filmest, amikor az egyik filmjére megveszed másodszor is a jegyet. Rövidfilmesek között tudnánk jókat mondani, de kizárt, hogy őket ismerjétek, mert semmilyen csatornán nem jutnak el a nézőhöz. Csak példának mondanám Kotnyek Istvánt vagy Káldy Lászlót.

Mikor szándékoztok többrészes szappanoperát forgatni, és mi lenne a címe? (jancsó)

A kis utazás alkotói: Tudsz megrendelőt? Bármikor, igény esetén. Elnyomott portugál rabszolgalány találkozik fehér katalán elnyomójával. Beteljesül-e a szerelem? Az első 185 rész meg is van. :) De gondolkozunk egy magyar alternatív kultúrával foglalkozó szappanoperán is, amibe balkáni szálak keverednek, úgymint egy szerb lány és egy amerikai katona szerelme a Halászbástyán és a Tütü tangóban. Vajon képes-e John lebombázni Koszovót, avagy beáll-e a Tilos Rádióba polgári szolgálatos katonának?

Sokat jártok moziba? Vannak olyan filmek, amelyeket újra és újra megnéztek? (hejjj)

A kis utazás alkotói: Sokat járunk moziba, meg videón is nézünk filmeket. Néhány film, amit sokszor megnézünk: Casablanca, Szindbád, Fekete Péter, Éli az életét, Kifulladásig, Hullámtörés, Gomolygó felhők, Bohémélet...

Szerintetek mi lesz majd abban a filmben, amit a 90-es évekről csinálnak 20 év múlva? (kisdobos)

A kis utazás alkotói: Egy társasutazás Spanyolországban. Vagy egy maffiafilm - a politikusok korruptságáról.

A Kis utazás címével kapcsolatos kérdésünkre kevés, de rossz megoldás érkezett. A helyes megfejtők között munkakönyveket fogunk kisorsolni. Köszönjük a kérdéseket, és nézzétek a filmjeinket! Vigyázzatok, mert most a három A8-as Audi, amivel jöttünk, feldübörög, és mindenkit elütünk, de mellényzsebből álljuk a temetést. Ne csak a balatoniak rettegjenek, sok veszélyes kereszteződést ismerünk! Búcsúzóul egy jó tanács: soha ne csináljatok filmeket, mert több nap, mint kolbász!

[origo]