Michelle Wild: "Nem volt szükség bevezetésre"

Vágólapra másolva!
A magyar pornókirály Kovi új üdvöskéjét, a 21 éves Michelle Wildot ostromolhatták kérdéseikkel az [origo] olvasói a Társalgóban október 4-én éjszaka. A beszélgetés során Michelle - szóban - sok mindent felfedett magából, illetve a pornószakmából. Mint elmondta, ha eljön az ideje, a gyógyítás lesz az élete.
Vágólapra másolva!

Kedves Michelle, van valami egyszerűbb magyar neved is? (Vendeg321)

Michelle Wild: Van, de a művésznévnek van célja.

Szokott olyan lenni, hogy felismernek valamelyik filmed alapján? (bree)

Michelle Wild: Ilyen még nem volt. Még nem sok filmem jelent meg itthon.

Milyen egy átlagos napod? (bree)

Michelle Wild: Nem túl átlagos, de nem is szédítően mozgalmas.

A szüleid büszkék rád? (bree)

Michelle Wild: Van bennük büszkeség is, de némi aggodalom is. Ez természetes.

Érzel néha bűntudatot a forgatáskor? (TeRaPeuTa)

Michelle Wild: Egyáltalán nem. Úgy érzem, nincs okom rá. Amit a kamerák előtt csinálok, az inkább alkotás, nem igazi szex, így nem csalok meg senkit.

Lenne olyan foglalkozás, amit szívesebben űznél, mint a jelenlegit? (TeRaPeuTa)

Michelle Wild: Nincsen. Vannak még terveim, de ahhoz idő kell.

Melyik volt az eddigi helyszínek közül a legemlékezetesebb? (TeRaPeuTa)

Michelle Wild: Egy húsipari hűtőház. Egyben ez volt a legextrémebb is. Voltak valódi húsok is felaggatva díszletnek, és ezek miatt a hőmérsékletet tartani kellett, ami nekünk kevésbé volt kellemes.

Meddig tervezed ezt csinálni, és mi jön utána? (msq)

Michelle Wild: Körülbelül négy évet adok magamnak erre. Későbbi terveimről most csak annyit szeretnék elárulni, hogy a természetgyógyászat az, ami ugyanúgy alapvetően vonz, mint az erotika.

Lehet, hogy 10 év múlva egy butikban fogsz dolgozni, vagy ez elképzelhetetlen? (B2Man)

Michelle Wild: Tudnám csinálni, de igazából nem szeretném.

Nem félsz az AIDS-től? (Bullett)

Michelle Wild: Ez manapság ugyanolyan veszély, mint egy autóbaleset vagy bármi más.

Nemzetközileg mennyire vagy befutott? (msq)

Michelle Wild: Egy nemzetközi kiállításon vagy rendezvényen inkább felismernek az emberek, mint itthon. A legtöbb filmem külföldön megy.

Hogyan csöppentél a pornózásba? (Guest98942)

Michelle Wild: Régóta dédelgetett álmom volt, hogy ezt kipróbáljam. Meg kellett hozzá várni a megfelelő pillanatot. Nem beszéltek rá, teljesen a saját döntésem volt. És erre büszke vagyok.

Van állandó partnered? Ha igen, akkor ő hogy viszonyul a foglalkozásodhoz? (Guest40140)

Michelle Wild: Van állandó partnerem, öt éve tart a kapcsolatunk, és a szakmámra nem, de a sikereimre büszke.

Nyelvet kell beszélned? Tanulsz valamilyen nyelvet? (B2Man)

Michelle Wild: A szakmában igazán hasznos dolog, és sok helyen feltétel is. Szerencsémre a nyelvtanulás végigkísérte a diákkoromat. Nagyobbrészt angol és egy kis német is keveredett bele.

Mi a fontosabb, a partnereid szájszaga vagy a méretük? (Achilleus)

Michelle Wild: Inkább az előbbi. Persze mindkettőben vannak extrém esetek.

Otthon te főzöl, vagy a hapsi? (msq)

Michelle Wild: Szeretek főzni, de mostanában már őt is rá lehet venni ilyesmire. Kezd ráérezni az örömeire.

Teri Wiegellel 1 napig csinálhatta mindenki? Tervezel-e ilyesmit? (Achilleus)

Michelle Wild: Egyáltalán nem. Nem érzem fontosnak a munkásságomhoz.

Mikor és hol vagy látható élőben? (lajos)

Michelle Wild: Legközelebb élőben a következő Erotika kiállításon. Ha tévedek, akkor az mindannyiunk számára kellemes meglepetés lesz.

Volt normális állásod valaha? (lookin)

Michelle Wild: Igen. Három napig voltam virágkötő. Első munkahelyem egy szextelefonos cégnél volt. Másodjára sztriptíztáncosként dolgoztam egy bárban.

A magyar átlaghoz képest mennyit keresel, csak úgy nagyságrendileg? (msq)

Michelle Wild: Szemtelenül sokat keresek, de az igazi luxus az életemben az, hogy az esetek többségében annyit aludhatok, amennyit akarok.

A férfi vagy a női színészek keresnek többet? (Willy)

Michelle Wild: Mindkét kategóriában vannak különbségek. Nem szoktunk beszélni a pénzről egymás között a színészekkel, de irányadóként annyit, hogy a sztárgázsi mégiscsak sztárgázsi, és a férfiak között nincsenek sztárok, de profik igen.

És mire költöd azt a sok pénzt, amit keresel? (graffi)

Michelle Wild: Ha a kérdésed aggódásból fakad, megnyugtatlak, semmi butaságra. De senkinek nem számolok el róla.

Hova jársz szórakozni? Hol lehet téged élőben is látni? (Guest98942)

Michelle Wild: Civilben egy kicsit rejtőzködő vagyok, smink nélkül általában nem ismernek meg. Nem is igazán szeretem a populáris helyeket. A barátaim fontosabbak, mint egy zajos buli. És ahol ők vannak, ott vagyok én is.

Mennyi filmet forgatsz egy évben? (Peti20_)

Michelle Wild: El vagyok látva munkával rendesen, de ezt nem is bánom. Szám szerint kb. 20 filmben veszek részt.

Sok német produkció van? (Bullett)

Michelle Wild: Külön a németeknek nem forgatunk, a legtöbb filmünknél a Private dönti el mint hivatalos forgalmazó, hogy melyik ország kapja meg a terméket. A német filmek ízlésvilága viszont igazán távol áll tőlem. Így kifejezetten német produkciót nem vállalok.

Szeretsz még szeretkezni? (Achilleus)

Michelle Wild: De még mennyire.

A filmjeidben vállalsz anál-jeleneteket is? (Willy)

Michelle Wild: Természetesen, az a célom, hogy minél színvonalasabb filmben szerepeljek, így nem kerülhetem el ezt a feladatot.

Hogy kezdődött a karriered? Amikor megérett a pillanat, akkor felhívtad Kovit, és kész? (Guest98942)

Michelle Wild: Először egy ügynökkel találkoztam, akinek elmeséltem az elképzeléseimet, és ő az első néhány munkám után felmérve a képességeimet megkereste a célnak megfelelő producert. Ő volt Kovi.

Játszottál már együtt Monique Cuvet-vel? Ha igen, milyen volt vele? (csabibabi)

Michelle Wild: Tavaly decemberben dolgoztunk együtt. Sokaknak nem könnyű vele együtt dolgozni, de a türelem meghozza gyümölcsét. Mikor igazán összehangolódtunk, azt mindenki észrevette.

A Pajkos nyelvecskék hányadik filmed volt? (Bullett)

Michelle Wild: A második, ami itthon megjelent. Korábban dolgoztam már külföldi produkciókban is.

A Kicsi csibék egyedül forgatásáról mire emlékszel leginkább? (B2Man)

Michelle Wild: Maga a forgatás nem hagyott bennem mély nyomot. Talán majd legközelebb.

Ismered-e Orbán Viktort, és ha igen, honnan? (AkSAC)

Michelle Wild: Hallottam már róla. Nem mondhatnám, hogy ismerem. A politikának ez a része nem köt le.

Véleményed szerint mennyire vagy jobb nő, mint az átlag? (msq)

Michelle Wild: Valószínűleg más vagyok, mint az átlag, de nem biztos, hogy jobb.

Ilyen munka mellett mik az elvárásaid egy férfival szemben? (Zsolt27)

Michelle Wild: A munkám nem változtatta meg az elvárásaimat. Férfiként bárki lehet nagy az én szememben. Férfinak lenni nem csak egy dolgot jelent nálam. A férfi is ember.

Szilikonok-e a cicijeid? (Guest28241)

Michelle Wild: Szerencsémre a fogtömés az egyetlen implantátum, amire szükségem volt eddig az életben.

Mi a véleményed a szilikonról? (B2Man)

Michelle Wild: Ha valakinek nincs nyomós oka rá, ez esetben egy perverz játéknak tartom. Csakúgy, mint egy piercinget. Hiszen a testedben hordani valamit, ami nem a tiéd, de mégsem vetheted le, nem természetes érzés. Úgy értem, lelkileg. Azt hiszem, ezt a próbát nem állnám ki.

Melyik pózt szereted legjobban? (Bullett)

Michelle Wild: Kedvencem nincs, mindig a kedvemtől függ. És persze a partneremtől. Mindenkinek más áll jól.

Van, amit nem vagy hajlandó csinálni? (milyo)

Michelle Wild: Van. Elég kevés beleszólásom van a produkcióba, de vétójogom nekem is van.

Élvezed is az aktust, vagy csak a színészi képességek teszik? (A8)

Michelle Wild: A színészi képesség sokat számít, hiszen élvezet és élvezet között különbség van, és remélem, hogy egyszer sikerül olyan minőségű filmeket készítenünk, aminél a nézőnek nem jut eszébe ilyen kérdés. Hiszen a mozifilmekben sem várja el a néző, hogy az ünnepelt hollywoodi sztár ugorjon ki élesben a harmincadik emeletről. Mégis mindenki együtt érez szegény flótással.

Mindig vonzott a szex, vagy ez csak egy fizetett munka, melyhez nem kell más, csak (főleg külső) adottság? (lajos)

Michelle Wild: Mindig vonzott, ahogy ez az előző munkaköreimből is kiderült. De nem csak külső adottság kell hozzá. Sőt, fontosabb a kisugárzás és némi színészi képesség.

Mennyi ideig készül egy film? (Peti20_)

Michelle Wild: A nagy 110 perces filmek kb. egy hétig készülnek. Ez a felvett anyagot jelenti, az utómunkálatok: vágás, hangjavítás stb. ez után következnek.

Mikor fordult meg a fejedben, hogy ezt a pályát választod? (Megaman)

Michelle Wild: Egészen addig nem voltam benne biztos, amíg azt nem éreztem, hogy ebben a közegben valóban szükség van rám. Mikor a producerek elkezdtek érdeklődni utánam, már tudtam, hogy ez nem csak egy álom.

A szexen túl, mi az, ami szellemileg, lelkileg megnyugtat, boldoggá tesz? (PM)

Michelle Wild: A zene a másik fontos lelki táplálék, ami nélkül nem lehet élni.

Milyen zenét hallgatsz szívesen? (kg)

Michelle Wild: Zenében elég szélsőséges az ízlésem, szeretem a Marilyn Mansont, a Mötley Crue-t, a Beastie Boyst, a Pearl Jamet, a Deftonest, a Neurotic Outsiderst, a Rage Against the Machine-t és más aranyos dolgokat. Ezek azok, amik feltöltenek energiával.

Szerinted miért olyan népszerű kis hazánk és lányaink a külföldi pornóstábok között? (france)

Michelle Wild: A lányok szépek, van bennük erő és kitartás, és nem utolsósorban becsületesen dolgoznak. A helyszínek sem túl drágák.

Zavar a munkában az, ha szerelmes vagy? (Hujikol)

Michelle Wild: Ez nagyon jó kérdés. Ráéreztél valamire. Ez egy apró bökkenő lehet. De mikor dolgozom, a külvilágot teljesen magam mögött hagyom. Igyekszem ezt a tényezőt is kiiktatni gondolataim közül.

Kivel volt eddig a legjobb? Ki a legjobb civil és ki a legjobb sztár? Férfi, vagy nő? (lajos)

Michelle Wild: A legjobb civil már öt éve a párom. De a legjobb sztárral nem mérhetem össze, mivel neki a munkájában kell a legjobbnak lennie, és nem pusztán a szexben. A kedvenc filmbéli partnerem egy magyar fiú volt, aki sajnos szerelmi mellékhatásokra hivatkozva abbahagyta a filmezést.

Gyakran visszanézed a filmjeidet? (graffi)

Michelle Wild: Igyekszem mindegyiket megnézni, hiszen a látvány a legfontosabb, és csak így korrigálhatom a hibáimat.

Rögtön hardcore-ral kezdtél, vagy előbb valamilyen "lazább" műfajjal? (merik)

Michelle Wild: Egyből mélyvíz, és jól is éreztem magam benne. Nem volt szükség bevezetésre.

A filmezéstől eltekintve, hűséges típus vagy? (Sheen)

Michelle Wild: Kíváncsi, de hűséges vagyok. Egy embert nem csak a szexen keresztül lehet megismerni, megszeretni vagy megszerezni.

Vállalnál-e szerepet Ron Jeremy "oldalán"? (DEVO)

Michelle Wild: Sajnos, nem tudom, hogy ki az. [Alacsony, de extra mérettel rendelkező legendás amerikai pornószínész] Ha jó filmet csinál, akkor igen. Számomra ez a legfontosabb.

Mikor maszturbáltál utoljára, és hányszor élveztél el? (DEVO)

Michelle Wild: A maszturbálás olyan dolog, ami az én életemben is rendszeres, olyankor rendezem magamban a szexuális energiáimat. Ezt hasznosnak tartom, és annyiszor csinálom, amíg úgy érzem, szükségem van rá. Utoljára tegnap.

Szerepelnél-e egy filmben Mike Tysonnal? :-) (mike_tyson)

Michelle Wild: Ha jól tudom, ő már csak nyalni bír, de ha iszapbirkózásról lenne szó, még azt is meggondolnám.

Volt-e olyan szerep, amit visszautasítottál?

Michelle Wild: Egyszer volt. Rocco Siffredivel elég volt egyszer is dolgoznom.

Köszönöm a kérdéseket. Örültem az érdeklődéseteknek. Pajkos éjszakát kívánok!!!

Ajánlat:

Michelle Wild weboldala