Bánk Attila: A jog a mi oldalunkon van

Vágólapra másolva!
Az [origo] Társalgójának vendége március 12-én Bánk Attila kisgazda politkus volt. Bánk korábban a párt főügyésze és a kisgazdafrakció vezetője volt. Bánk Attila szerint a Független Kisgazdapárt politikai értelemben vett fennmaradása az elkövetkező hetekben-hónapokban dől el. Bánk úgy érzi, hogy a közvélemény mellette van, mert például egy hónapja nem engedik fizetni a piacon a paradicsomért.
Vágólapra másolva!

Mik a további tervei? Harcol tovább a kisgazdapártban eddig betöltött pozíciójáért? (Dani)

Bánk Attila: Én nem szoktam küzdelmeket menet közben feladni, és most sem teszem - bár talán kényelmesebb volna. Nem a pozícióimért, hanem a Kisgazdapárt megújításáért tart ez a küzdelem, és elköteleztem magam a változtatásokért, és nem hagyhatom cserben a pártot, az értem kiálló barátaimat és társaimat sem. És másképp nem tudnék elszámolni a lelkiismeretemmel sem.

Ön szerint törvényellenesen jártak el Ön ellen. Akkor nem lett volna valami jogi lehetősége, hogy bebizonyítsa az igazát? Például az biztosan le van valahol írva, hogy ki hívhatja össze a frakciót és mikor érvényesek az ott hozott döntések. (Chipmunk)

Bánk Attila: Természetesen a jog az én, illetve a mi oldalunkon áll, hiszen azt rögzíti a frakció szabályzata, hogy ki hívhatja össze a frakciót, ki halaszthatja el az ülést - és ez minden esetben a frakcióvezető. Más kérdés, hogy a véleményünk szerint abszolút szabálytalanul összehívott és - így meg nem tartottnak tekinthető - frakcióülésen hozott döntéseket a ház elnöke jogszerűnek ítélte. Én nem kívántam vitatkozni a Ház elnökével, hiszen neki csak megállapítási jogköre van a döntéseket illetően, ő pedig csak a részére bemutatott iratokat látta.

A házelnök döntését minden esetben el kell fogadni, vagy van ellene jogorvoslati lehetőség? (Chipmunk)

Bánk Attila: Nincs.

Elszámították magukat. Miért gondolták, hogy a Fidesz másként kezeli önöket, mint az egykori KDNP-t vagy MDF-et? Hogyan tovább, vagyis van-e tovább Kisgazdapárt? (Smalholder)

Bánk Attila: Mi a lépéseinket eddig sem és ezt követően sem fogjuk egyeztetni más pártok képviselőjével. Bár az kétségtelen, hogy tervezett lépéseink egy része ismert volt mások előtt is. Azt azonban mindig tudtuk, hogy csak saját magunkra számíthatunk. Szerintem a Kisgazdapárt politikai értelemben vett fennmaradása az elkövetkező hetekben-hónapokban dől el, ha változás nem lesz, akkor borúlátó vagyok.

Ön miért támogatta korábban Torgyánt? (Mikor)

Bánk Attila: Torgyán József a Független Kisgazdapárt elnöke 91 óta, és valós érdemei vannak abban, hogy a 90-es évek elején-közepén a párt egyben maradt, majd pedig jó eredményt ért el 98-ban. A koalíciós megállapodás is fontos állomás politikai pályafutásában. Így tehát politikai karrierjének ez a szakasza mindenképpen dicséretes és támogatható volt. A közöttünk lévő nézetkülönbség azonban ugyancsak politikai természetű, én egy új hangot, egy nyitást szorgalmaztam és szorgalmazok, és társaimmal együtt egy tisztább, átláthatóbb és korrupciótól mentes Kisgazdapártot akartunk, és ezt szorgalmaztuk már közel 3/4 éve. Sokáig úgy látszott, hogy a párt elnöke nyitott ezekre a kérdésekre, azonban ez év januárjától bebizonyosodott ennek az ellenkezője. Így ettől az időponttól kezdve nyilvánvalóvá vált a szakítás is.

Torgyán József már 3 évvel ezelőtt is hasonlóan viselkedett. Akkor Önök miért nem léptek föl aktívan ellene? Miért most? (Joel)

Bánk Attila: A közvélemény számára tűnik úgy, hogy egyik pillanatról a másikra alakult ez a csoport, mely mást akart, mint a párt elnöke. Ezzel szemben a valóság, hogy kb. egy éve folytatunk megbeszéléseket Torgyán Józseffel arról, hogy valamit tenni kellene, valamin változtatni kellene. Nyilván ezek nem voltak publikusak, de ilyen fordulópontok voltak a Székely-féle vizsgálóbizottsággal kapcsolatos problémák egy évvel ezelőtt, Pepó miniszter távozása a tavalyi év nyarán, Székely Zoltán büntetőügye tavaly októberben. Talán emlékszik rá a kérdező - mivel ez újságban is megjelent -, hogy ezt követően jómagam, Lányi Zsolt, Horváth Béla tárgyaltunk Torgyán Józseffel arról, hogy változtatni kell. Ez a másnapi Népszabadságban "Követő taktika vagy megelőzés" címmel meg is jelent. A feszültség már érezhető volt tavaly december során is, azonban nekem mint frakcióvezetőnek egyszerűen kötelességem volt, hogy a legfontosabb törvény, a költségvetés megszavazása előtt semmilyen ellentét ne kerülhessen felszínre, nyilvánosságra, hiszen az a kétéves költségvetés megszavazását veszélyeztethette volna. Tehát a két politikai csoport egymással történő szembeállása nem új keletű, csak most kapott nyilvánosságot.

Mit lépnek most a reformer és platformos képviselők, beülnének a Fideszhez 2002 után? (Smalholder)

Bánk Attila: Éppen ma jelentettük be sajtótájékoztatón, hogy megalakítottunk az ún. reformer és platformos képviselőkből egy ügyvédői testületet, melynek célja egyrészt a parlamentben való egységes fellépés, másrészt a FKGP megújítása. Nem kívánunk belépni sehova, dolgozni szeretnénk.

Sokak szerint egy "torgyántalanításról" szóló fideszes forgatókönyvet olvastattak és játszattak el Önökkel, persze anékül hogy tudták volna. Érzékelték ezt? (Smalholder)

Bánk Attila: Nem hiszem, hogy ez igaz lenne. Ilyen forgatókönyvet nem láttam, nem olvastam, de szerintem nem is létezik.

Hányan vannak a reform- és platformos kisgazdák, és milyen mozgásterük van ezután? (Smalholder)

Bánk Attila: A platformot alapító okiratot eddig 16-an írták alá - egyikük még aznap visszamondta az aláírását... -, a reformkörösök közül pedig négy képviselőt tudhatunk magunk mögött, ez tehát 20 összesen. Ennél azonban megítélésem szerint már többen vagyunk, hiszen nagy az igény a változtatásra, más kérdés, hogy valóban még sokan vagy félnek T. J.-től, vagy bíznak ígéreteiben.

Molnár Róbert könyve szerint Ön pártelnök akart lenni és lehetett is volna, ha Torgyán elmegy köztársasági elnöknek. Akkor is a Fidesz akarata győzött. A kétéves költségvetés után a Fidesznek nincs szükség az FKGP-re. 2002 után sem lesz nagyon szüksége magukra, hiszen közismert a kétpólusú politikai rendszer iránt vágyuk. (Smalholder)

Bánk Attila: Sok minden szerettem volna már lenni az életemben, de pártelnök még nem. Ilyen vágyam nem volt, és most sincs. Tehát ha a könyv ezt állítja, akkor a szerzője rosszul tudja. Kb. négyen az elnökség tagjai közül már 1999 októberében tudtuk, hogy T. J. nem lesz köztársasági elnök, és hogy ezt ő is tudta, az mindenki számára nyilvánvaló lehet, hiszen akkor vásárolta a sokat vitatott építési telket magának. Az, hogy ekkor a Fidesz akarata győzött vagy sem, azt nem tudom, de ezek tények. Mint ahogy sajnos az is tény, hogy valóban sokan szeretnének egy kétpólusú politikai rendszert Magyarországon, és ebbe a képbe mi, a Kisgazdapárt nem illünk bele. Mi azonban úgy gondoljuk, hogy nem így lesz, ezért is tart politikai küzdelmünk.

Miért nem lett Torgyán József köztársasági elnök? Honnan tudták? (Dani)

Bánk Attila: Onnan tudtuk, hogy T. J. tájékoztatott bennünket erről.

Maga szerint T. J. meddig folytathatja a "hatalmi mániáját"? Mikor jut el odáig a párt, hogy nem a hatalmi harcokról szól? Lát reális esélyt T. J. mihamarabbi leváltására? Vagy a "fogatlan oroszlán" még ilyenkor is félelmetesebb és hatalmasabb, mint az egész csapat? (kisdobos)

Bánk Attila: Hogy az oroszlán mikor fogatlan és mikor teljes a fogsora, leginkább akkor lehet lemérni, ha harap. Maradva a hasonlatnál, szerintem még nincs fogorvosra szüksége...

Milyen párt színeiben indul 2002-ben, ha indul? (Smalholder)

Bánk Attila: Remélem, az FKGP színeiben, ha erre lehetőség lesz.

Ha marad az FKGP-ben, Önre sem szavaznak jövőre... (Bantu)

Bánk Attila: Ez igaz, ha az FKGP ilyen marad, mint most.

Önöknek nincsen sok esélyük a Fidesz nélkül, ezt illene már belátni, akkor meg miért küzdenének a kétpólusú politikai rendszer ellen? (Smalholder)

Bánk Attila: Ha ez a feltételezés igaz lenne, akkor be kellene ülni a Fidesz frakciójába, és kész. Én tehát magát a feltételezést is vitatom, hiszen erről szól napjaink politikai küzdelme is.

Nem érzi úgy, hogy Önt cserbenhagyta azok egy része, akik biztatták a Torgyán elleni fellépésre? (Balferdei)

Bánk Attila: Nem úgy érzem, hanem tudom. De az is igaz, hogy számítottam rá, tehát nagy csalódás nem ért.

Pár napja kényszerűségből jelen voltam egy MIÉP-gyűlésen. Azt tapasztalom, hogy a kisgazdák helyére pályáznak erősen. Nem vagyok kisgazda-szimpatizáns, de a MIÉP-et azért mégsem kellene hagyni. (Guest50720)

Bánk Attila: Mit mondhatok erre? Az egy természetes dolog, hogy ha kiesik egy szereplő, vagy úgy tetszik, hogy ki fog esni, akkor annak a helyére rengetegen pályáznak. Azon vagyunk, hogy ilyen esélyt ne adjunk senkinek.

Nem gondolja, hogy a kisgazdák azért hátráltak ki Ön mögül, mert rájöttek, hogy el fognak apadni a források, amik még egy évig csörgedezhetnénk (és így fognak is)? (Guest14738)

Bánk Attila: Nem állítom, hogy minden alapot nélkülöz feltételezése.

Azt mondják, döntő lehet, hogy ki mellé áll Balogh Gyula Szabolcs megyei kisgazda. Ön tudja, hogy Balogh miért és meddig támogatja Torgyánt? (Smalholder)

Bánk Attila: Nem egy-egy ember vagy képviselő állása dönti el a FKGP jövőjét, így aztán szerintem az, hogy Balogh Gyula ki mellett áll vagy ki ellen lép fel, ez esetben nem bír jelentőséggel. Hogy Baloghnak és Torgyánnak milyen a viszonya, azt szerintem pontosan senki sem tudja.

Nem feltűnő, hogy most csak a kisgazdabotrányokkal van tele a média, s szó sincs a Fidesz-botrányokról? (Guest7768)

Bánk Attila: Nem feltűnő, hanem tényszerű.

Mint magánember hogyan érintette ez az egész procedúra. Nem túl nagy blamázs ez? A csúcson volt, aztán kizárták, ki tudja mi lesz. Szóval, mondja meg nekem, miért jó ez valakinek? (Guest54378)

Bánk Attila: Rosszul érintett, azonban azt nem hiszem, hogy blamázs lenne, hiszen úgy gondolom, hogy meg kellett azt tennem, amit tettem. Azt tudom, hogy nem nagy vigasz, de családom, a baráti köröm és úgy érzem, a közvélemény mellettem volt és maradt. És hogy csak egy apró dolgot említsek, egy hónapja lassan, hogy nem engednek fizetni a piacon a paradicsomért.

Igaza van, az Ön lépésében semmi blamázs nincs, csupán annyi, hogy rosszul válogatta meg társait, és kissé bután hitt a másik pártból jövő "segítő biztatásban". (Balferdei)

Bánk Attila: Akkor maradjon ez az én hibám. Abszolválom.

Régóta csak figyelek: itt szó sincs a Fidesz-barátságról. Nem meghatározó most? (Bantu)

Bánk Attila: Itt valami félreértés van, az FKGP-nek a Fidesszel nem "barátsági" szreződése van, hanem koalíciós.

Igaz hogy T. J.-t nem lehet leváltani? (Guest91472)

Bánk Attila: Torgyán Józsefet nem lehet leváltani, viszont lehet ellene fegyelmi eljárást indítani, amely alatt tagsági jogainak gyakorlása alól fel lehet függeszteni. A fegyelmi eljárás vége lehet kizárás a pártból, és ez esetben annak tényével szűnik meg elnöki jogköre. Leváltani tehát nem lehet, fegyelmi eljárás keretében eltávolítani viszont igen.

Akkor ezt miért nem teszi meg valaki? És ki teheti ezt meg? (Guest91472)

Bánk Attila: Jelenleg a T. J. ellen folyó fegyelmi ügy az Országos Fegyelmi Bizottság előtt van, melynek vezetője dr. Homoki János, mellesleg a HM politikai államtitkára. E bizottságnak kell a döntést meghoznia.

Ennek mennyi a valószínűsége? (Imoteph)

Bánk Attila: Kérdezzék meg Homoki Jánost?

Mit tud Ön Szenes Andrea és Torgyán József kapcsolatáról? (Balferdei)

Bánk Attila: Nem ismerem a közöttük lévő kapcsolat mélységét, de annyit tudtam róla, hogy nem mai keletű.

Szabadi Béla tényleg akkora úriember, mint amekkorának mondják? (Guest76325)

Bánk Attila: Nem ismerem Szabadi Bélát ilyen szempontból. Vele nem dolgoztam, ő az FVM-ben volt, mi a parlamentben.

Mekkora összeg tűnt el az FVM-ből? (Guest87743)

Bánk Attila: Én erre a kérdésre nem tudom a választ, hiszen korábban sem voltam kapcsolatban az FVM-mel. Az utóbbi napok hírei azonban megdöbbentőek. És magamban úgy gondolom, az volna talán a jó, ha ezek nem lennének igazak, mert ha az eltűnt összegeknek az egytizede is igaz, akkor nagyon nagy baj van - de nem csak az FVM-ben.

Ön ismeri Vonza Andrást? (Guest17951)

Bánk Attila: Nem ismerem.

Ki ez a Vonza? Ismeri ön? Mit szól hozzá hogy O. V. a hírek szerint javasolja agrárminiszternek? (Guest09732)

Bánk Attila: Ha hatszor megkérdezik, hatszor is csak azt tudom mondani, nem ismerem Vonza Andrást, ilyen nevű kisgazda politikusról én nem tudok, és a legjobb tudomásom szerint mi (közel a frakció fele) Boros Imrét ajánlottuk miniszternek, a frakció másik fele nem döntött ebben a kérdésben, T. J. öt másik képviselőtársunkat javasolta - így lett Vonza András a jelölt...

Ön szerint mivel zsarolja Torgyán József a miniszterelnököt, hogy most is az ő jelöltje lett az FVM vezetője? (Papusch)

Bánk Attila: Ezt a kérdést T. J.-nek kellene feltenni, bár szerintem T. J. nem zsarolja a miniszterelnököt.

Ön egyetért azzal, hogy az FKGP-t T. J. tartja össze? (Liebman)

Bánk Attila: Nem.

Mikor derül ki, hogy mit adott át Antall József anno Torgyánnak, és vajon kiderül e III/III-as múltja, ha van? (Notorgy)

Bánk Attila: Én akkor nem voltam a magyar parlament tagja, amikor a kisgazda vezetők kérésére Antall József néhai miniszterelnök úr átadta a borítékokat a párt vezetőjének. Nem tudom, hogy került erre sor és hogy mit tartalmazott, de őszintén megmondom, hogy engem ez nem is érdekel, mert nem múltkutató vagyok, hanem a jövőnket szeretném tisztábban látni és segíteni a pártot talpra állítani.

Ön tudta tavaly, hogy Boros úr párttitkár volt? (Bantu)

Bánk Attila: Én Boros Imréről annyit tudtam és tudom immár 5. éve, hogy a pénzügyi életben jegyzett közgazdász, négy nyelven tökéletesen tárgyalni tudó, rendkívül felkészült politikus. Azt - bár sohasem foglalkoztam vele - gondoltam, hogy valamilyen kapcsolata kellett hogy legyen az MSZMP-hez, ha már egyszer a kádári időkben az MNB-ben dolgozott. De megmondom őszintén, az ő vonatkozásában ez érdekel a legkevésbé.

Ön nem épít villát, mint T. J.? (urban)

Bánk Attila: 1991-ben építettük fel az a családi házat, amiben ma is lakunk a feleségemmel és 3 gyerekkel (+ 1 kutya)

Milyen alapon bírálja Torgyánt, ha igaz, hogy maga 1000 liter benzint autózott el havonta és 60 000 forintért vettek csokit, és mindezt közpénzből. (Smalholder)

Bánk Attila: Torgyán József és köztem egy politikai küzdelem zajlik, amelyben nem erkölcsi alapon, hanem politikai alapon történik a bírálat. Ezt persze T. J. megpróbálta más síkra terelni, így "csoportosították ügyesen" a frakció havi költségvetésének egyes tételeit, melyet egyébként minden hónapban megvizsgált és törvényesnek talált a parlament gazdasági hivatala. Csak egy megjegyzés a "csokikáról": minden év végén a frakció tagjai, akiknek 18 éven aluli gyermekük vagy unokájuk volt, kaptak Mikulás-csomagot és természetesen karácsonyi ajándékot is, hol szaloncukrot, hol mást. Ha ez szabálytalanság volt vagy bűn, akkor vállalom, erről ennyit.

Mi a véleménye a Mari néni, Teri néni, etye-petye-lepetye dologról? Kiderülnek valaha Pepó disznóságai? (Guest93920)

Bánk Attila: Nem értem a kérdést.

Mari néni = Torgyánné. Teri néni = Pepóné. Állítólag ők "piszkoskodtak" a háttérben. Kiderülnek az ügyeik? (Guest93920)

Bánk Attila: Akkor kérdezem: milyen ügyeik voltak?

Szóval, még pontosabban, bár Ön biztos többet hallott a Mari néni-Teréz anya-féle hortobágyi bizniszekről a Génmegőrzőnél. De fogjuk rövidre: kiderülnek valaha a Pepó-féle ügyek? (Oliver)

Bánk Attila: Én úgy tudom, hogy a Pepó-féle mininsztérium viselt dolgait jelenleg az ORFK vizsgálja. Törvénytisztelő vagyok, várjuk meg a vizsgálat eredményét.

Ezt az ORFK-dolgot biztos forrásból tudja? Igaz, hogy kihallgatták Teréz anyát? (Oliver)

Bánk Attila: A biztos forráson én valamelyik országos napilapot értem, ahol olvastam erről. Ennyit tudok csak az ügyről.

A feleségét kapcsolatba hozták valami hangyaszövetkezettel, ami valami pénzes buli az FVM-ben. Egy MIÉP-es képviselő fel is jelentette Önt. Mit tud a felesége tevékenységéről? (Torgyi)

Bánk Attila: Mindent tudok, lévén hogy egy ügyvédi irodában dolgozunk. A feleségem 1981 óta foglalkozik társasági joggal, ez a szakterülete, amelynek része gazdasági társaságok, szövetkezetek, kft.-k, bt.-k alakítása, megszüntetése, valamint szerződések kötése. Soha életében sem eddig, sem ezt követően, sem ellenzéki, sem kormánypárti koromban, sem ő, sem a mi ügyvédi irodánk nem nyújtott be pályázatot az FVM-be semmilyen szövetkezet vagy más cég érdekében, s ezt a jövőben sem teszi irodánk, mert ez nem ügyvédi tevékenység. A szövetkezeteknek, egyes magánszemélyeknek, fiatal gazdáknak stb. pedig alanyi jogon járt és jár bizonyos állami támogatás, így hát a kettőnek egymással semmi összefüggése nincsen, viszont jól hangzik politikai ellenfeleink szájából. Az ügyben egyébként a bíróság fogja megadni a választ, mivel - bár saját ügyemben nem kenyerem - bepereltem Szabó Lukácsot az ominózus kijelentéséért.

Nem érzi, hogy az emberek kiábrándultak a politikusokból? Nem akarom a sok "példát" felsorolni... (perverTata)

Bánk Attila: De. Nekem is ez a véleményem, hogy az emberek egyre inkább elfordulnak a politikától. Hogy miért, a pontos választ nem tudom, de az okok között két fontosat érzékelek, egyrészt egyre durvul a hangnem, amit senki sem szerethet igazán, másrészt oly mértékben aljas módszereket választanak ma már néhányan a politika területén, hogy ez visszatetszést szül.