Kende Péter: Orbán Viktor is olvasta a róla szóló könyvet

Vágólapra másolva!
Dr. Kende Péter, A Viktor című könyv szerzője volt kedden a Társalgó vendége. A miniszterelnökről szóló könyvet megjelenése után egy darabig nem lehetett kapni, ezért sokakban felmerült, hogy a kormány felvásároltatta őket. Kende Péter a felvásárlásra konkrét példát is említett az online interjúban. A szerző elmondta: direkt a választásokra időzítette könyvét a miniszterelnökről, akivel egyszer találkozott személyesen, de nem a könyv kapcsán.
Vágólapra másolva!
Igaz, hogy felvásárolták a könyvet? (DrOrban)

Kende Péter: Így nem igaz, csupán az, hogy beindultak felvásárlási akciók, ám ezeket sorra-rendre eddig sikerült megakadályoznunk.

Tulajdonképpen mi késztette a könyv megírására? (PerverzTata)

Kende Péter: Elég nagyképű lesz a válaszom: szembesültem vele, hogy nem fogja megírni más.

Mióta írja a könyvet? Nagy meló volt? (DrOrban)

Kende Péter: Durván egy évet dolgoztam rajta. Igen, eszelős nagy meló volt, sok ezer oldal, sok tucat ember.

Ön mivel foglalkozott korábban? (drOrban)

Kende Péter: Voltam jogász, szociológus, újságíró-szerkesztő, könyves, és ez a nyolcadik kötetem.

A megjelenés szándékos időzítés volt? Vagy csak véletlen egybeesés a választásokkal? Nem gondolja, hogy a könyv csak még inkább eldurvítja a kampányt? (Kovakavics)

Kende Péter: Igen, az időzítés végiggondolt volt, tehát az egybeesés a kampányidőszakkal. Abszolút nem véletlen. Ugyanakkor semmi közöm nincs egyetlen párthoz sem. Jó lenne, ha egy könyv durvítaná el a kampányt, sajnos azonban erről szó sincs, durva az már az első percétől.

Én most a felelősségről beszélek, nem pártszimpátiáról, tehát nem gondolja, hogy csak eldurvítja a közéletet ez a könyv? Nem lett volna jobb a választások utánra hagyni a megjelenést? (Kovakavics)

Kende Péter: Nem, nem ez durvítja el a kampányt, és nem lett volna jobb a választások utánra hagyni. Hiszek benne, hogy a publikumnak joga van éppen a választások előtt megismerkedni egy ilyen anyaggal is.

Mikor találkozott először Orbán Viktorral? (DrOrban)

Kende Péter: Egyszer találkoztam vele egy fogadáson, valamikor a 90-es évek elején, s ez ki is merült annyiban, hogy bemutatkoztunk egymásnak.

Nem gondolja, hogy egyéves információszerzés után nagyképűség úgy csinálni, mintha ismerné Viktort? (DrOrban)

Kende Péter: Nem, egyáltalán nem értek egyet. Én nem azt írtam és mondom, hogy ismerem Orbán Viktort, csupán azt: mesterségbeli tudásom talán elegendő arra, hogy elemezzem személyét, személyiségét és tevékenységét.

Ön szerint is botránykönyv? Mert én a felénél tartok, de semmi különlegeset nem láttam benne... (perverzTata)

Kende Péter: Nem botránykönyvnek írtam és szántam, még ha az is lesz vagy lett belőle. Nem is feltétlenül tartok igényt olyan ömlengésre, miszerint oly nagyon sok újdonság lenne benne, azt hiszem, az ereje abban van, hogy mindez összegyűjtve, egy kötetben szerepel.

Mennyire sok támadás éri a napokban a könyve miatt? (rob1978)

Kende Péter: Köszönöm szépen, van elegendő.

A Péterről mit lehetne írni? Biztosan van mit. Mit szólna, ha megjelenne önről is hasonló matéria? (Guest39283)

Kende Péter: Sok sikert kívánok annak, aki meg fogja írni, tudomásom szerint Lovas Istvánék környékén természetesen komolynak hitt team dolgozik azon, hogy anyagokat gyűjtsön rólam.

Miféle infói vannak Lovas anyaggyűjtéséről? (Guest39283)

Kende Péter: Annyira azért nem vagyok kezdő a szakmában, hogy ne jussanak vissza hozzám infók. Tudom, érdeklődnek a KISZ-es múltamról, Pesti Műsor-os munkámról és még sok hasonlóról. Mi több, élő adásban hamisítva idéznek korábbi 85-ös könyvemből.

Olvastam a könyvet, Orbán Viktor olvasta már? (Olvaso)

Kende Péter: Olvasta, bár tagadja.

Honnan tudja, hogy O. V. elolvasta a könyvet? (Guest39283)

Kende Péter: Belső információk alapján.

Ön melyik pártra szavaz 2 hónap múlva? (DrOrban)

Kende Péter: Vagy az MSZP-re vagy az SZDSZ-re, még nem döntöttem el.

Miért nem döntött még, hogy kire szavaz? (politic)

Kende Péter: Mert arra fogok szavazni, amelyik pártnak nagyobb szüksége lesz rá.

Szavazáskor hogyan mérlegel? Az SZDSZ bejusson vagy hogy az MSZP nyerjen? Melyiket választja adott esetben? (Guest39283)

Kende Péter: Hogy az SZDSZ bejusson.

Önnek van valamilyen idegi problémája? (Guest39283)

Kende Péter: Köszönöm szépen, kitűnő az idegrendszerem.

Mi volt a célja, amikor több mint egy éve elhatározta, hogy könyvet ír a miniszterelnökről? (DrOrban)

Kende Péter: Mit lehet erre felelnie egy újságírónak? Az volt a célom, hogy sok ember elolvashassa.

Akik a könyvben megszólalnak, illetve említésre kerülnek, visszajeleztek már Önnek így vagy úgy? (Olvaso)

Kende Péter: Természetesen rengeteg ilyen visszajelzést kapok, Orbánék oldaláról egyelőre érdemben csak a Fellegi Tamás-féle Népszabadság-anyag született meg, de majd jön a többi is.

Valahol azt olvastam, hogy a kézirat nyomdába történő vitele előtti éjszakán, rejtélyes módon eltűntek a file-ok a kikapcsolt gépéről. Ön szerint ez hogy történhetett meg? (Feso)

Kende Péter: Sajnos nagyon gyönge a felkészültségem számítástechnikában, nem eltűntek, hanem összetörtek file-ok, és fogalmam sincs, hogyan történhetett.

A könyv írása közben volt olyan rész, amit valamely ok miatt nem írhatott bele a könyvébe? (rob1978)

Kende Péter: Igen sok ilyen rész volt. Zömmel azt is azért nem írtam meg, mert nem tudnám megfelelően bizonyítani.

Milyen doktor Ön? (Guest39283)

Kende Péter: Jogász.

Mennyire valósak azon információk, amelyek O. V. gyermekkoráról, az apjával való kapcsolatáról szólnak? Meg lehet bízni ilyen és ehhez hasonló "informátorokban" egy könyv írásakor? (pkomives)

Kende Péter: Igen, meg lehet bízni minden olyan informátorban, akit az ember kellően kontrollálni tud.

Imént azt írta, hogy az MSZP-re vagy az SZDSZ-re fog szavazni. Ezek után még mindig fenntartja azt az állításá - figyelembe véve a könyv tartalmát -, hogy ön pártatlan? (Kovakavics)

Kende Péter: Soha életemben nem állítottam, hogy pártatlan vagyok, mindössze azt mondtam, nincs közöm egyetlen párthoz sem, vagyis hogy sem tagja nem vagyok egyiknek sem, sem üzleti megbízási stb. viszonyban nem vagyok velük.

Miért gyűlölködik ön? (Kend)

Kende Péter: Na, erre nem tudok válaszolni.... Eddig azzal áltattam magam, nem csak hogy nem gyűlölködöm soha, de eléggé nagy igyekezettel harcolok minden gyűlölködés ellen.

A kérdésem az lenne, hogy szabadkőműves testvér-e Orbán Viktor? (Ferenc)

Kende Péter: Erre nincs bizonyítható anyagom.

Miért lenne elítélendő Orbán szabadkőműves volta, amikor ez az ország amúgy is tele van páholyokkal? (Guest37365)

Kende Péter: Eszemben sincs elítélni, ha valóban így van...

Milyen eredményt vár a választásoktól? (politic)

Kende Péter: Biztos vagyok benne, hogy ha nem is az MSZP fogja megnyerni a választásokat, de a Fidesz el fogja veszíteni.

Helyes-e az, ha egy ilyen tényfeltáró könyv befolyásolja a választások eredményét? Nézetem szerint igen, de kíváncsi lennék az Ön véleményére. (Politic)

Kende Péter: Én úgy gondolom, minden szabadon befolyásolhatja a választások eredményét, ami igaz.

Azt mondja, lehet, hogy az MSZP-re szavaz. Nem gondolja, hogy Horn Gyula lélektani, emberi és politikai elemzése se lenne kevésbe cifra, mint Viktoré? (DrOrban)

Kende Péter: Nem, nem gondolom, szerintem Horn Gyula az és olyan, amilyennek látszik. Ezért aztán nem igazán nagy feladvány az ő személyiségét megírni. Orbán Viktor éppen azért volt izgalmas feladat, mert ő egészen más, mint aminek látszik.

Miért pont a választások előtti hónapokra időzítette a könyv megjelenését? (Panna)

Kende Péter: Mert akkor van tétje.

Miért nem nyom ki egyszerre százezret, miért kell a kereskedőknek és az olvasóknak görcsölniük a könyvért? (Joe73)

Kende Péter: Ez nem az én asztalom, de annyit tudok a terjesztőktől, hogy olyan mennyiségek készülnek a könyvből, amilyeneket a boltosok rendelnek.

Nem tart attól, hogy becsületsértés jogcímen beperlik? Esetleg attól, hogy az informátorok anonimitására való hivatkozással nem lesz majd képes kellően bizonyítani az igazat? (Feso)

Kende Péter: Egyáltalán nem tartok ettől, és az informátoraim döntő többsége, amennyiben perre kerül a sor, akkor ott hajlandó a bizonyításra, valamint - természetesen nem otthon - a széfben pár kiló bizonyíték megvan.

Érte önt valamilyen hátrány, kellemetlenség, esetleg fenyegetés a könyv miatt? (Xxx)

Kende Péter: Igen, de ezeknek nem tulajdonítok különösebb jelentőséget, és nem is igen foglalkozom velük.

Mennyi pénzt és milyen pozíciót (pl. államtitkári) ajánlott Önnek ezért a csodálatos könyvért Medgyessy? (hugo68)

Kende Péter: Egy fityinget sem, és állami pozícióba eszem ágában nincs beülni, halálra unnám magam. Ami a kérdése mögött van, arra pedig azt válaszolom, hogy senki nem bízott meg ezzel a munkával.

Ha jól értem, nem is beszélt Orbán Viktorral a könyv írása közben, tett rá kísérletet? Ha igen, hogy? Ha nem, miért nem? (Olvaso)

Kende Péter: Nem, nem beszéltem és nem is akartam, nem is kezdeményeztem ezt, ugyanis meg akartam írni a könyvet.

Hol indítja el a levett műsorát újra? (Guest39283)

Kende Péter: Egyelőre a Vidám Színpadon márciusban négy, áprilisban szintén négy előadást élőben tartunk Dafke Slágertévé.

Ha történetesen Medgyessy lesz a következő miniszterelnök, róla is megírja A Péter c. könyvét 4 év múlva? (DrOrban)

Kende Péter: Könnyen lehet, ha érdemes lesz.

Hogyan lehet pletykákra, bizonyítatlan feltételezésekre alapítani tényként kezelt megállapításokat? (Kend)

Kende Péter: Kérek szépen konkrét példákat, azokra tudok válaszolni.

Mit érez, amikor ezt a rengeteg nemtelen támadást kapja? A személyes biztonságát nem látja "problémásnak"? (politic)

Kende Péter: Nem veszem komolyan a támadásokat, és nem vagyok hajlandó paranoiásan élni.

Tényleg Önre szállt az APEH? (Dana)

Kende Péter: Mi az hogy?! Természetesen! De felsültek, már készen van a revízió, és nem csak hogy adóhiányt vagy adóeltitkolást nem találtak, de kénytelenek voltak megdicsérni, hogy minden milyen rendben van. Igaz, megbüntetnek 10-50 ezer forint között egy szoftverhiba miatti adminisztrációs hiányosságért.

Miféle adminisztrációs hiba? (Guest39283)

Kende Péter: A számlázóprogramnak volt egy szoftverhibája, emiatt két számlát kétszer állítottak elő a pénzügyön, ám az APEH-osok kontrollálták, hogy ezáltal a partner nem igényelhette vissza kétszer az áfát, mert csak az egyiket kapta meg, tehát puszta adminisztrációs hiba volt.

Hányan voltak tegnap Dunakeszin? (Mukoska)

Kende Péter: Kb. 300-an, nagyon kellemes, okos beszélgetés zajlott.

Igaz, hogy az MSZP kongresszusán külön programpont volt a művének dedikációja? (Laci)

Kende Péter: Így nem igaz, az MSZP-kongresszuson az volt külön programpont, hogy Bodor Pál, Csányi Vilmos, Janikovszky Éva dedikálta könyveit, ezek mellett én is.

Mit gondol a Centrum pártról? Kupa Mihály jó alany lehetne újabb könyvéhez? (Olvaso)

Kende Péter: Sajnos egyelőre nem tudom túl komolyan venni, Kupának nagyon becsülöm a cinizmusát.

Mit gondol, könyve mekkora befolyással lesz majd a választások kimenetelére? (Feso)

Kende Péter: Jelenleg úgy tűnik, lényegesen nagyobb, mint amire én magam számítottam. A hideg ki is ráz tőle...

Említette, hogy vagy az MSZP-re vagy az SZDSZ-re fog szavazni. Mi a véleménye a mai MSZP-ről és Medgyessy Péterről? (pkomives)

Kende Péter: Szembe kell néznünk azzal a logikailag nehezen védhető ténnyel, hogy a rossz ellentéte nem a jó, hanem a "talán nem is olyan nagyon rossz".

Vannak párbeszédidézetek a könyvben. Én hajlamos vagyok hinni Önnek, de mivel bizonyítja ezek hitelességét? (Politic)

Kende Péter: Mindre megvannak a bizonyítékaim, higgye el egészen nyugodtan.

Mennyi lehet Orbán Viktor IQ-ja? (vendeg)

Kende Péter: Számot nem tudok, de persze jó magas.

Hogyan lehet egy Haidert túllicitáló pártra szavazni? Nem gondolja, hogy a gyűlöletbeszéd mára az MSZP-retorika része? (Kend)

Kende Péter: Ezt nem értem. Lehet hogy csak nem akarom érteni...

Ön szerint összefoglalva mi volt az oka a Fidesz (egy teljes párt) gyors mezváltásának? (Politic)

Kende Péter: Most kénytelen vagyok leegyszerűsítést alkalmazni: a puszta hatalomvágy és politikai praktika.

Honnan tud Orbán Viktor és Orbán Győző párbeszédeiről? (Laci)

Kende Péter: Részben közvetlen közelükből, részben pedig onnan, hogy Orbán Viktor ezek egy részét korai interjúiban elmesélte.

Orbán V. vajon ismeri-e saját magát, és a felesége melyik Orbánhoz ment férjhez? (Mukoska)

Kende Péter: Nem, úgy gondolom már régen nem ismeri saját magát, és képtelen szétválasztani a ráerőszakolt maszkot és az időnként még ki-kikívánkozó eredeti önmagát. Szegény felesége nem ehhez az Orbánhoz ment férjhez.

Elolvasva a könyvet, nekem a "fiúk" ellenségnek nem kellenének. Lehet, hogy sokadszorra feltett kérdés: nem fél? Amúgy a könyvfelvásárlás igaz, láttam, amint valaki raklapszámra vette... remélem, legalább ön jó üzletet csinál. (Bb)

Kende Péter: De, a lelkem mélyén félek, ám ezt nem engedem eluralkodni magamon. Rég rájöttem: vagy félek, vagy írok.

Tehát befolyásolni szeretné a választások kimenetelét azzal, hogy lerántja a leplet a kormányfőről. (Panna)

Kende Péter: Igen.

Ön mióta ismeri személyesen O. V.-t? (kec)

Kende Péter: Lényegében nem ismerem.

Véleménye szerint "A VIKTOR" jelenség a magyar közélet szükségszerű terméke, vagy csak véletlenül fordult elő? (dr)

Kende Péter: Nem szükségszerű, de sajnos szinte törvényszerű termék, ennek ellenére kiküszöbölendő - persze én csak arra gondolok, hogy a választások eszközével.

Miért nem volt ideje rendesen megszerkeszteni a könyvet? Milyen szakmai okokból találhatóak benne össze-vissza hányt bekezdések? (Laci)

Kende Péter: Van egy hagyományos könyvszakmai munkamegosztás, én írtam. Az üzenetet átadom a szerkesztőnek.

Miért nem írta alá a szerződést az m1-gyel még a könyve kiadása előtt? Nagyobb botrányt lehetett volna amiatt csapni, ha a tv a már aláírt szerződést mondja fel. Másreszt anyagilag is jobban járt volna. (feso)

Kende Péter: Ez hosszú történet, azt hiszem, itt és most érdektelen.

Mi a véleménye az olyan álláspontról, hogy: "Nem megyek el szavazni, mert teljesen mindegy, ki van hatalmon, úgyis csak lop mindegyik!" (pkomives)

Kende Péter: Igen, sajnos nagyon sokan vélekednek így, ám azt gondolom, most megint túl nagy a tét, borzasztó fontos lenne, hogy sokan elmenjenek szavazni.

Ezek szerint ha a hatalom idejében tudomást szerzett volna a könyvről, akkor nem tudta volna befejezni a könyvet. Miért? (rob1978)

Kende Péter: Igen, azt gondolom, megpróbálták volna megakadályozni a megjelenést.

Arra próbálok kilyukadni, hogy sok kis városban és településen nem hozzáférhető a könyv, pedig ott lenne rá csak igazán szükség, nem gondolja? (Joe73)

Kende Péter: Tegnap a nyomda egy olyan mennyiséget szállított le, amely remélem a napokban tényleg az égadta világon mindenhová eljut.

Ön mit gondol olyan személyekről, akik egyszerű kampányfogássá degradálják önmagukat és képességeiket? (Kend)

Kende Péter: Ha rám gondol, akkor 1. nem értek egyet, hogy ez egyszerű kampányfogás, 2. azzal áltatom magam, ezzel nem degradáltam sem önmagam, sem képességeim.

Mindenki avval áltatja magát, hogy nem mások eszköze, s mire rájön, már nincs rá szükség. (Guest24182)

Kende Péter: Ez gyakran igaz, szerencsére én kivívtam a magam függetlenségét, mind anyagi, mind erkölcsi téren. Így egyáltalán nem zavar, ha sokaknak nincs rám szüksége.

Milyen a kapcsolata Ungár Klárával? Baráti, ismerősi? (Vendeg)

Kende Péter: Ma már baráti, egyébiránt a könyv előkészületei előtt nem ismertem őt.

Simicska Lajos nem hívta még, mint a postabankos könyve után? (Laci)

Kende Péter: Nem, egyelőre nem, de nagy érdeklődéssel várom.

Ön szerint az MSZP-s "nagyfiúkról" is lehetne ennyi "érdekességet" összeszedni? (Bcsabi)

Kende Péter: Ha ennyit nem is, de sokat igen.

Nem tart attól, hogy a kormány nemtelen eszközökkel próbálja majd ellehetetleníteni? (Feso)

Kende Péter: De igen, tartok, ám nem vagyok semmivel butább és ügyetlenebb, mint ők.

Mikor kezdődött és végződött az APEH-revízió? Az Ön szja-bevallását vizsgálták, vagy a cégéét? (Guest24182)

Kende Péter: Január 28-án kezdődött, de előtte kb. két héttel kaptuk meg erről az értesítő telefont, majd papírt, és négy nap után zárult le. Nem az szja-t vizsgálták, hanem a kiadócéget.

Nem gondolja, hogy beleesett a "klasszikus" emberi hibába: más szemében észreveszi a szálkát, de a sajátjában még a gerendát sem? Hisz Ön Istenben? (Kovakavics)

Kende Péter: Tessék parancsolni, említeni néhány gerendát. Nem.

Le fogják fordítani a könyvet más nyelvre is? (PerverzTata)

Kende Péter: Nem tudok róla. Így egyébként nem is lenne érdemes.

Vallásos Ön? Melyik egyház tagja? (Guest39283)

Kende Péter: Nem, egyiké sem.

Hogy érthet egy jogász a pszichológiához? Én is jogász vagyok, de nem terjeszkedem túl "hatáskörömön". (Kend)

Kende Péter: A második diplomám szociológia, valamint úgy vélem, sok mindent lehet megtanulni diploma nélkül is.

Tudta jól, hogy a választásokig már nincs idő belemenni egy becsületsértési perbe. Kicsit hasonló a Kósa Lajos ügyéhez, nem? (hugo68)

Kende Péter: Hát engem még ez ügyben úgy nem elégítettek ki...

Mit szól a Kósa-balhéhoz? (Kec)

Kende Péter: Jót mulatok rajta.

Ön szerint az MSZP emberei (Kovács, Horn, Medgyessy) jobbak/különbek Orbán Viktornál? (Bcsabi)

Kende Péter: Ezt azért nem, de azt igen, hogy ha ők kerülnek hatalomra, legalább nem kell ennyi embernek nap mint nap félni... és már ez sem kevés.

Mit gondol, ha Orbán Viktor tudomást szerez a könyv írásáról, magakadályozhatta volna annak kiadását? (rob1978)

Kende Péter: Mi az hogy!

Mit hagyott ki a könyvből, amit nagyon sajnált végül? (Olvaso)

Kende Péter: Na ezt sajnos nem tudom megválaszolni...

Nem gondolja, hogy mindegyik párt hatalomvágyból él? (Guest39283)

Kende Péter: Azt elfogadom, hogy hatalomvágy nélküli emberek soha nem fognak hatalomra kerülni. A kérdés csupán az, mindehhez van-e morális tartásuk és megfelelő felelősségérzetük.

Van nálad egy példány? Úgy hallottam, csomagtartóból is árultad egyszer... (bushido)

Kende Péter: Persze hogy van nálam néhány példány, és soha nem árultam, nem is fogom, és egyáltalán nem árulom csomagtartóból.

Orbán Győző és Orbán Viktor beszélgetései: azt elmondta, hogy az apja verés közben milyen szavakat használt? (Laci)

Kende Péter: Igen, el.

Ön szerint fel fogja-e használni a könyvében található információ(ka)t valamelyik párt a kampányában? (Feso)

Kende Péter: Nem tudom.

Önt megfizette az MSZP és mennyivel, hogy ezt a könyvet kiadta? Egy percig sem volt lelkiismeret-furdalása, hogy valakit ilyen ocsmány módon megrágalmazott? (Orban)

Kende Péter: Egy fillérrel sem, mi több, azért sem, hogy most járom az országot, író-olvasó találkozókon. Nem, nem volt lelkiismeret-furdalásom és nincs is. Úgy vélem, senkit nem rágalmaztam.

Az ismerőseitől én azt hallottam önről, hogy maga pedofil, transzvesztita és még homoszexuális is? Igaz ez? (Kend)

Kende Péter: Hogyne, természetesen, mindez vagyok, valamint cigány, zsidó, meg amit még óhajt...

Próbált lépéseket tenni arra, hogy a másik oldalt is megszólaltassa a könyvében? (Benakacsa)

Kende Péter: Nem próbáltam.

Nem félsz attól, hogy O. V. viszontkönyvet remekel rólad? (Bushido)

Kende Péter: Sok sikert kívánok hozzá!

Bárkinek megmutatná a könyv hitelességét igazoló bizonyítékokat, ha kérné? (Dana)

Kende Péter: Nem, természetesen nem, ezek nem arra valók.

Milyen érzés volt, amikor egy szélsőjobbos újságíró vádolta meg beültetéssel? Aztán meg Önt lezsidózta? (Joe73)

Kende Péter: Ezt a beültetést nem értem, a lezsidózáshoz viszont hozzá vagyok szokva, igaz, újra és újra felháborít.

Ön azt mondja, hogy O. V. félig cigány, de ez nem igaz. Így beültet az emberekbe egy információt, még ha cáfolja is. Mint ahogy most lepedofilozták 10 perce, ez a beültetés. Szóval, azt tudja, hogy a tarjániak csehszlovák bevándorló cigánynak tartják id. Orbánt vagy a nagyapját? (Joe73)

Kende Péter: Pontatlanul idéz, én úgy gondoltam, nem lehet teljesen szó nélkül hagyni azt, amit az utcán naponta háromszor hall az ember, és abban reménykedtem, hogy mindenki számára elegendő gesztus, ha nem vagyok hajlandó másfél mondatnál többet foglalkozni ezzel, és nem megyek utána annak a rengeteg információnak, amivel megkínáltak ez ügyben menetközben.

Volt már olyan érzése az elmúlt hetek során, hogy nem kellett volna megírnia a könyvet? (johnny)

Kende Péter: Nem volt ilyen érzésem, tartok tőle, most már nem is igen lesz...

Az MSZP választási győzelme esetén gondolt-e arra, hogy elfoglalja Borókai Gábor helyét? (Bushido)

Kende Péter: Eszem ágában nincs.

Mi is a tét? Gyakorlatilag minden politikai tényező kompromittálta magát az elmúlt években... (benakacsa)

Kende Péter: Ebben igaza van, csak nem ugyanolyan mértékben tették...

Mit fog tenni, ha újra a Viktor-párt nyer? Kivándorol vagy megpróbálja túlélni? (halak05)

Kende Péter: Klasszikust idézek: alámerülök és kibekkelem.

Ön szerint Orbán Viktort és a fiúkat meg fogja lepni, ha elveszítik a választásokat? (Feso)

Kende Péter: Nemcsak hogy meg fognak lepődni, de zömmel azt hiszem össze is fognak roppanni. És el fognak távozni a politikából.

Miért nem azt adta címül A Viktornak, hogy Mik vagytok ti, istenek? 2. rész :-))? (Joe73)

Kende Péter: Mert ez a második rész megjelent. Igaz, ez még mindig orvosi műhibákról szólt. De egyébként jópofa lett volna, igaza van :)

Ön szerint menyire jellemző ma a magyar politikában a politikai zsarolás? (rob1978)

Kende Péter: Úgy tapasztalom, naponta számos esetben történik meg, ám a döntő többségéről nem szerzünk tudomást.

Mit gondol arról, amit György Péter az Ön könyvéről a Népszabiban ír? (Alvaro)

Kende Péter: Elszomorított.

Mi jut eszébe először, amikor O. V.-t meglátja egy képen vagy a tv-ben ? (pkomives)

Kende Péter: Rendszerint az, hogy kifelejtettem-e valami fontosat a könyvből.

Olvasta a legutóbbi ÉS-ben Kovács Zoltán kritikáját? (Kovacs)

Kende Péter: Persze olvastam, kisszerűnek és pitiánernek tartom, hogy sok évvel ezelőtti személyes konfliktusunkat így veri le rajtam.

Ön szerint berezeltek a fiúk? (Kec)

Kende Péter: Húúúú... rettenetesen! Össze-vissza kapkodnak, és egyik esztelenséget a másik után adják elő.

Ön szerint hány százalékra lesz jó a SZDSZ? (Bazska)

Kende Péter: Szerintem kb. 7%.

Milyen feltételezésből sejteti azt, hogy Vancsik képviselőt megölték (sejtetés: Juszt jobb kerekének szerepeltetése a közelben, "furcsa halál" jelzős szerkezet stb.) (lacib)

Kende Péter: Van 4-5 olyan tény, ami nem stimmel, számomra borzasztóan aggályos az egész ügy, és nem vagyok nyugodt. Engedelmével itt és most ezeket nem részletezem.

Miként értékeli, hogy a MTV1 pénzkímélés címén megszüntette az ön műsorát, ami addig is az egyik legnézettebb műsor volt az MTV1-en? (rob1978)

Kende Péter: Sima és egyszerű politikai bosszú volt.

Az előző könyvei közül több olvasható, mint e-book. A Viktor még túl sok pénzt hoz ahhoz, hogy fölkerüljön? (Fat)

Kende Péter: Hetekkel a megjelenés előtt felajánlottam - hogy ne menjünk messzire - az [origo]-nak az e-book megjelentetését, ám nem kérték szépen.

Ön szerint milyen Orbán külföldi megítélése? (Kec)

Kende Péter: Ez a legutóbbi (tegnapi) turné elég sokat elárult. Szerintem, akik most online vagyunk, azok közül, ha sokat mondok, ketten hallották már életükben ennek az egyetemnek a nevét, amelynek díszdoktora lett a miniszterelnök úr, úgyhogy azt az ötletet, miszerint gyorsan fizesse be az államkaszába a 32 millió forintos repülőgép-bérleti díjat, abszolút életrevalónak tartom.

Ha a ballib tanácsot kérne Öntől, tanácsolná-e ugyanazt az agresszív politikai stílust, mint a jelenlegi? (Szabolcs)

Kende Péter: Bevallom őszintén: ha megkérdeznének, én is ezt tanácsolnám. Sajnos az elmúlt évek elképesztő botránypolitizálása után félni lehet tőle, hogy az emberek már alig hallják meg a nyugodt hangot.

A Fidesz-kongresszusra elmegy? (Kec)

Kende Péter: Hogyne, szívesen, ha hívnak. De ennek nem adok nagy esélyt :))

Ön szerint Kéri László mennyire gondolta komolyan azon kijelentését, hogy ha a Fidesz még négy évig kormányon marad, totális anarchiába taszítja az országot? (pkomives)

Kende Péter: Halálosan komolyan gondolja. Én pedig azt, hogy ha nem is totális anarchiába, de totális félelembe, megfélemlítettségbe.

Ugyanolyan undorító lenne egy könyv, ami csak dicsérné Orbán Viktort, nem így gondolja? (Gordan)

Kende Péter: Nem hiszem, különös tekintettel arra, hogy el fog készülni.

Ön egyfolytában inszinuál. Nem fejti ki Vancsik halálát, a könyvfelvásárlásokat, stb. Konkrétan, ez utóbbit elmesélné? (Guest39283)

Kende Péter: Az Auchan áruházban egy jól öltözött fiatal hölgy a polcra kitett mind a 150 példányt berakta a bevásárlókocsijába, majd elindult a pénztárhoz. amikor közölték vele, hogy ezt nem lehet, csak 3 példányt kaphat, akkor 3-at elvett, kifizetett, majd visszament, 3-at elvett, kifizetett, majd visszament. Ugyanez megtörtént a budaörsi Tescóban, és még több konkrét helyet dokumentáltunk.

Könyvajánló:

Kende Péter: A Viktor