Leandro szerint Brazíliában is ismerik a Fradit

Vágólapra másolva!
Három éve focizik Magyarországon a Fradi frissen igazolt brazilja, úgyhogy tolmács nélkül is becsülettel állta a szurkolók kérdéseit. Kiderült, hogy csábítja a  magyar válogatottság lehetősége, de egyelőre Rivaldóék állnak hozzá közelebb. Úgy véli, a Limassolnak kettőt rúgnak a csütörtöki UEFA-kupa-meccsen, de a Zete is lenyomja a Manchestert. Beckhamet amúgy sem kedveli, annál inkább a magyar lányokat, de még nem sikerült választania közülük.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGOsanyi1: Hány éves korodtól focizol?

Leandro: Komolyan 15 évesen kezdtem el játszani.

Lomos: Hogy kerültél először Magyarorszagra? Kerestek neked csapatot, vagy a Haladás hívott?

Leandro: Egy menedzser ajánlotta, hogy Magyarországra jöjjek tapasztalatot gyűjteni. Egy edzőmeccsen megtetszett a játékom az MTK-nak, és egyből a felnőtt csapathoz szerződtettek.

smiley2: Szombathelyről milyen érzéssel távoztál?

Leandro: Hiányzik egy kicsit Szombathely és az emberek, de itt is már majdnem otthon érzem magam. Budapest nagyobb, mint Szombathely, de hamarosan megszokom.

Hungary: Miért mentél el a Haladásból?

Leandro: Célom, hogy mindig egy fokkal előbbre jussak, a Haladásnál már elértem, amit akartam.

Plor|pihizik: A Ferencváros más játékstílust képvisel, mint amit a Haladásban megszoktál?

Leandro: Igen. Itt mások a játékosok, az edzők. De ott is jól éreztem magam, és itt is.

GaborDR16: Milyen a csapaton belül a hangulat? Beilleszkedtetek már?

Leandro: A hangulat nagyon jó, mindenki egyenrangú félnek tekint, mindenki gyorsan befogadta az újakat.

S2000: Vannak már barátaid? A csapatból kivel barátkozol?

Leandro: Mindenkivel egyformán jóban vagyok.

sanyi1: Mi a véleményed a B-középről?

Leandro: Az a fantasztikus, hogy amikor a csapatnak nem megy annyira, akkor is csodálatosan biztatnak. Olyanok, mint a brazil szurkolók.

filppo: Szerinted melyik a csapat gyenge pontja?

Leandro: Ahogy az eddigi eredmények mutatják, minden csapatrészben jók vagyunk.

sanyi1: Szerinted ki a jelenlegi legjobb FTC-játékos?

Leandro: Sok jó játékos van, Gera Zoli játéka nagyon tetszik.

Chrys: Idén is biztosan kupadöntőt akarsz játszani! Gondolod, nagyobb sikerrel, mint a Halival?

Leandro: Igen, most a bajnokságot és a kupát is meg akarjuk nyerni.

Lomos: Leo, szerinted tudod tartani a formádat? Mert 3 forduló utan elég biztató, de sok példa van rá, hogy beleszürkülnek a mezőnybe a jó jatekosok.

Leandro: Szeretnék minden mérkőzésen maximálisan teljesíteni és kezdő lenni, de ehhez minden héten keményen kell edzenem.

Lomos: Erősebbnek találod a mostani keretet, mint a tavaszit? Vagy akár a tavaly előtti bajnokcsapatéét?

Leandro: A Fradi mindig jó csapat volt, és szerintem most is nagyon erős.

Rotya: Leo! A Kispest elleni hazai meccsen az első gólnál te adtad a gólpasszt Tökinek, és miután ő belőtte, te odarohantál Garami Józsi bácsihoz, és mondtál neki valamit, ha jól láttam. Mit?

Szűcs Lajos nem ijedt meg a csabai drukkertől/sport/magyarfoci/20020811szucs.htmlGarami: A jó rajtot nem szabad elrontani/sport/magyarfoci/20020806garami.html

Leandro: Megköszöntem a lehetőséget, hogy a kezdőcsapatban lehettem.

filppo: A Békéscsaba ellen nem volt feszültebb a játék? Tököli Attila nem hiányzott?

Leandro: Természetesen hiányzott, de Jovic is jó játékos, és megoldotta a feladatot.

Pocoman: Ki a legnagyobb ellenfél az NB I-ben?

Leandro: Minden csapat ellen meg kell küzdeni a győzelemért.

Lomos: Ha netán bajnok lenne a Fradi, te mit tartanal fontosabbnak: megtartani a csapatot, és esetleg valamit elérni nemzetközi szinten, vagy jobb csapatba igazolni?

Leandro: Fontos, hogy együtt maradjon a csapat, és egy-két igazolással helytálljon a BL-ben is.

Tang: Én csak annyit mondok: HAJRÁ FRADI. Meddig fogsz a Fradinál maradni?

Leandro: A szerződésem egy évre szól, aztán majd meglátjuk.

Dennis7: Mi a terved a jövőben? Hová akarsz majd igazolni?

Leandro: Most nagyon szeretek a Fradiban játszani, és nem gondolkozom azon, hogy máshova menjek.

filppo: Bajnokok leszünk?

Leandro: Biztos.

LORYB: Írd le, légyszi portugálul, hogy bajnok lesz a Fradi, és hogy szeretsz itt játszani.

Leandro: Fradi campeao gosto de jogar no Fradi.