Magyar Bálint: Célunk, hogy ösztönözzük az olcsó internet biztosítását

Vágólapra másolva!
Csütörtökön Magyar Bálint oktatási miniszter vendégeskedett az [origo] Társalgójában. A beszélgetés az oktatás témájában az általános iskolától kezdve egészen a felnőttoktatás témaköréig jutott, de nem maradtak ki az internettel kapcsolatos és az aktuálpolitikai kérdések sem. A látogatók emellett azt is megtudhatták, hogy hova jár gyermekével sétálni a miniszter, és hogy születésekor milyen keresztnevet kapott.
Vágólapra másolva!

Ön szerint megvalósult az SZDSZ választási ígérete - miszerint az internetpiacot stabilizálják -, miután átalánydíjas lett a kapcsolt vonali hozzáférés? (turpy)

Magyar Bálint: Három hónapja vagyunk kormányon, egyik legfontosabb célunk, hogy ösztönözzük az olcsó internet biztosítását és elterjesztését. Jelenleg egy olyan beruházásösztönző konstrukción dolgoznak az IHM szakértői, amely a beruházókat támogatná az új internet-végpontok megteremtésében.

Közel 600 fős győri közoktatási központ tanára vagyok. A környező iskolák többségében régóta működik a Sulinet. Mi alsó tagozatban is tanítjuk a számítástechnikát. Felső tagozatban az internet lenne a tananyag, de nincs. Mikorra várható, hogy eljut hozzánk a várva várt kapcsolat? Nagyon sürgős lenne, mert rettentően lemaradunk. (Plali)

Magyar Bálint: Az elmúlt 4 évben lelassult a Sulinet program, 2003-ban indul a Sulinet-expressz, 2004-2005-re az ország összes közoktatási intézményét szeretnénk nagy sávszélességű kapcsolattal ellátni.

Azt szeretném megkérdezni, hogy mikor lesznek a Sulinetnél szakemberek? (Feherp)

Magyar Bálint: A Sulinet első gárdáját szinte egészében szélnek eresztette a Fidesz-kormány, de azok között is, akik most irányítják, van jó néhány szakember. Létrehoztunk egy informatikai miniszter biztosi pozíciót, amit Majsai Sándor Gábor kiváló szakember tölt be, az ő feladata hogy újjáépítse a Sulinet stábját.

Miről fog szólni a Sulinet tartalmi fejlesztése? (Feherp)

Magyar Bálint: A tartalomfejlesztés terén a legnagyobb a lemaradás, célom az, hogy pályázati eszközökkel a hétköznapi tanításban alkalmazható anyagok, tartalmak megszületését segítsék elő, egyfajta digitális tananyag- vagy tankönyvprogramot hirdetünk meg az elkövetkező hónapokban.

Több SZDSZ-es képviselő saját lapon fórumokat tart fenn, ez azt jelenti, hogy kezdik felismerni az internetben rejlő lehetőségeket? Mennyiben tartják fontos lehetőségnek ezt a színteret, hogy kommunikáció útján szimpatizánsokat keressenek? Vagy megtartsanak. (Adams)

Magyar Bálint: 2001-ben az SZDSZ-ben létrehoztam a netpártot, amelynek ma mar több mint 1500 tagja van, egy rendkívül aktív online közösség.

Igaz, hogy 2005-től a nyelvek érettségije nyelvvizsgát jelent? (Reetah)

Magyar Bálint: Az emelt szintű érettségi igen.

Az a helyzet, hogy sajtó és egyébként minden média tele van a közoktatással kapcsolatos fejlesztésekkel. Az én kérdésem az lenne, hogy a felsőoktatásban várhatóak-e hasonló fejlesztések? Külön tekintettel egyes egyetemi tanszékek informatikai és egyéb technikai ellátottságára. (Seagull)

Magyar Bálint: Igen, 2004-től szeretnénk egy európai uniós támogatással megvalósuló felsőoktatás-fejlesztési programot indítani, s ennek természetes része az informatikai fejlesztés is.

Megmondaná, hogy miért hordozzák véres kardként körbe az ún. Pisa-mérés eredményét, hiszen tudvalevő, hogy nem a magyar viszonyokra és nem oktatási szakemberek által összeállított mérésről van szó? (Leenux)

Magyar Bálint: A Pisa-jelentést oktatási szakemberek állítottak össze s az olvasás-szövegértés képességet lehet összehasonlítható módon mérni. Nem a tükörre kell haragudni, ha nem tetszik a kép, amit mutat. Ez a felmérés azt mutatja, hogy 31 OECD-ország közül a 23. helyet foglalják el a 15 éves magyar diákok az olvasás-szövegértés tekintetében, s e diákok csaknem fele nem lesz képes arra, hogy egy esetleges későbbi felnőttoktatás keretében új és újabb szakmát sajátítson el. Ez azért is nagyon drámai adat, mert Nyugat-Európában ma már egy élet során 4-6-szor váltanak szakmát az emberek, s akik nem képesek erre, azok a munkaerőpiac perifériájára szorulnak. Magyarországon ez a szám még csak kétszeres, de az uniós csatlakozas nyomán a mobilitási és változási kényszer fokozottan fog jelentkezni nálunk is.

Tervezik-e a diákhitel bármilyen módosítását? (turpy)

Magyar Bálint: A diákhitel összegén nem változtatunk, de szeretnénk a folyósítását nem egy bank monopóliumának tudni.

Megszületett az ítélet a kerettanterv sorsáról? (Atkin)

Magyar Bálint: A kerettanterv követelményrendszere egyelőre változatlan, csak e követelmények teljesítése feltételeinek megválasztását tettük szabadabbá. Ahogy egy hegycsúcsot több oldalról meg lehet mászni, úgy egy követelményt is többféleképpen lehet teljesíteni.

Mi lesz a helyzet 4-5 év múlva, hiszen évről évre többet kell tanulni, amit én például általános 8.-ban tanultam azt most már 6-7.-ben tanítják. Így a gyerekekre is egyre több felelősség hárul. Ez így fog folytatódni a végtelenségig? (Drive)

Magyar Bálint: Teljesen egyetértek, hogy tarthatatlan ez a helyzet, az oktatáspolitikánk célja, hogy enyhítsük a gyermekek túlterhelését, csökkentsük az iskolai szorongást és feszültséget és növeljük a számukra nyújtandó használható tudást. Ma a követelményeket elsősorban lexikális tudás jelenti, holott a 21. század igényeit elsősorban a tanulási képesség, a szövegértés, együttműködési képesség, kreativitás, tehát a legkülönbözőbb "kompetenciák" határozzák meg.

Mikortól szüntetik meg azt, hogy ha valaki rendelkezik középfokú nyelvvizsgával, akkor az az érettségi alól mentesítve van? (DJ_ZSEMO)

Magyar Bálint: Miért kellene megszüntetni?

Nem tartja-e diszkriminatívnak másoddiplomás képzésnél a kötelező nyelvvizsgát azok számára is, akik az első diplomát régebben szerezték, mikor a nyelvvizsga még nem volt kötelező? (Rein)

Magyar Bálint: Nem.

Az idén tavasszal kiadott nyelvvizsga-követelmény (államvizsgázni lehet nyelvvizsga nélkül is) határidejét meg akarják-e változtatni (2003. júl. 31.)? (Gopi)

Magyar Bálint: Ennek utána kell néznem...

De ugye azt ön sem gondolja, hogy akkor most a magyar oktatás teljesen rossz? (Leenux)

Magyar Bálint: Nem gondolom. Ahogy azt sem gondolom, hogy rossz volt lovas nemzetnek lenni, de mégis most a 4-es metró van napirenden :) Változnak az idők...

A költségtérítéses főiskolák és egyetemek esetében az előző kormány pár éve megszüntette az ösztöndíjat. A kérdésem az lenne, hogy tervezik-e ilyen esetekben a visszaállítást? Hiszen a költségtérítés arra vonatkozik, hogy a tanárt/termet/stb-t a diákok fizetik az állam helyett, de ettől még a diákok ösztöndíjból ugyanúgy részesedhetnének... Vagy rosszul gondolom? (Csiszi)

Magyar Bálint: Ez alapvetően költségvetési kérdés, hiszen ma mar a 107 ezer felvett diák közül csaknem 50 ezren költségtérítésesek.

Milyen terve van a tárcának a szakiskolák megreformálására, az egyre nagyobb igény kielégítésének érdekében mit tesznek? Tervezik-e új típusú szakiskolák megnyitását előtérbe helyezve a gyakorlati oktatást? (Battle)

Magyar Bálint: A középiskolákon belül (gimnázium, szakközépiskola, szakiskolák) az elkövetkező években különös hangsúlyt kell fektetni a különböző szakiskolai fejlesztési programokra. Míg 1991-2002 között 3 világbanki program szolgálta a szakközépiskolák megújulását, addig a gyerekek 25%-át befogadó szakiskolák a magyar oktatás tipikus zsákutcás intézményeivé váltak. A szakiskolákban a bukások aránya több mint 50 százalékos, s a gyerekek mintegy 35 százaléka több mint egy tárgyból bukik meg.

Tanáraim szerint az írásom olvashatatlan, de a logopédusi kivizsgálás alapján nem vagyok diszgráfiás. Idén érettségizek, és nem kaptam kedvezményt, hogy szóban érettségizzek az írásbeli helyett, de ha nekem nem olvassák el az írásbelimet, akkor emiatt vége a dolgoknak Mit lehet ebben az esetben tenni? (ZeDDy)

Magyar Bálint: A megyei pedagógiai intézet szakértőihez forduljon, feltehetően tudnak tanáccsal, felvilágosítással szolgálni.

Leenux kérdésére adott válaszra reagálnék: Mégis a felmérések azt mutatják, hogy folyamatosan nő a felsőoktatásban részt vevők aránya. Beszélhetünk akkor arról, hogy a felsőoktatásban csökkentek a követelmények? (turpy)

Magyar Bálint: A felsőoktatás felvételénél nem túl magasak a követelmények, hiszen jó néhány egykori elit szakra ma már a maximum pontok felével (60 ponttal) be lehet kerülni. Ez nem szolgálja sem a felvett diák, sem az egyetem, sem pedig az ország érdekeit, hiszen milyen elméleti fizikus lehet abból a fiatalból, akit 60 ponttal felvesznek?

Mikorra tervezik a felsőoktatási felvételi rendszer módosítását? Kedvezőbb lesz-e a jelenleginél? (Zolle)

Magyar Bálint: 2005-ben a kétszintű érettségi bevezetése fel fogja váltani az írásbeli felvételit. Ezzel a rendszer áttekinthetőbbé válik, s a tanárok és diákok egyaránt jobban tudják, hogy mire kell felkészülniük.

Nem gondolja, hogy Magyarországon nem csupán rugalmassági kérdés, hogy valaki új szakmát elsajátít-e, hanem mondjuk egyszerűen nem napi 8 órában dolgoznak az emberek. Sajnos elmondhatjuk, más, amit Önök látnak, és más a valóság. Pluszban nem támogatják munkáltatók a továbbtanulást, mert nem érdekeltek benne. (Adams)

Magyar Bálint: Sok helyen a munkaadók szervezik a legkülönbözőbb átképzési programokat, s ha a gyerekek az iskolában nem tanulnak meg tanulni, akkor az azt jelenti hogy meg kedvező körülmények esetén sem tudnak majd élni az ilyen lehetőségekkel.

Milyen módon szeretnék emelni a felsőoktatás színvonalát? A rendelkezésre álló anyagi eszközök körének bővítésén kívül... (Beerdevil)

Magyar Bálint: Szeretnénk a felsőoktatási intézmények integrációját valódi integrációvá tenni, a kreditrendszert bevezetni a duális (főiskolára és egyetemre épülő) felsőoktatási modell helyett a többlépcsős modellt bevezetni, amelyre az Európai Unió országai egyértelműen átállnak.

Ön szerint elegendő-e a fizetése egy 3 diplomás fiatalnak - 125 000 bruttó? (Leenux)

Magyar Bálint: Nem.

Az előző kormány elindított az általános iskolákban honismereti és tánc és drámai különórákat, amik a tanulók (bizonyos iskolákban) egész délutánját elrabolták. Tervezik ezek megszüntetését? (Mate)

Magyar Bálint: Ilyen foglalkozások elindításáról az iskolák maguk döntenek fakultatív alapon, és fakultatív alapon vehetnek részt rajta a diákok.

Fognak-e változtatni a történelemkönyvekben az elmúlt 100 év eseményein? Mármint a különböző korszakok megítélésében lesz e változás? (Hungaro2)

Magyar Bálint: Magyarországon szabad a tankönyvpiac, s az iskolák maguk döntik el hogy milyen tankönyvekből tanítanak. Úgy gondolom, hogy van az iskolák tanári karában, vezetésében elég felkészültség ahhoz, hogy a történelmi eseményeket tárgyilagosan bemutató tankkönyveket válasszanak a tanításhoz.

Az érdekelne, hogy a Fidesz csodálatos tandíjpolitikája során létrejött hihetetlenül magas másoddiplomás tandíjak enyhítése érdekében tesznek-e majd lépéseket? Lesz-e a másoddiploma tandíjára állami támogatás? (Enigma|dead)

Magyar Bálint: Tervezzük, hogy egyes másoddiplomák esetében a tandíjmentességet bevezetjük.

Várható-e, hogy a főiskolák felvételiébe beleszámít az érettségi mint pontszám? (Battle)

Magyar Bálint: Most is beleszámít. Ez intézményektől függ...

Mikor lesz (a választási kampányban ígért) ingyenes tankönyvcsomag? Mikor állítanak össze olyan tananyagot, ami a gyerek életkorának és érdeklődésének is megfelel? A gyerekek túl vannak terhelve. Ennek mikor lesz vége? (Mate)

Magyar Bálint: Az SZDSZ és jómagam is a rászorultsági alapon történő támogatás hívei vagyunk, s nem annak, hogy pl. a kiugró jövedelmű családok gyermekei tankönyveinek árát a rosszabbul keresők adójából fizessük ki.

Nem gondolja-e, hogy az oktatás is van olyan fontos, mint a köztisztviselők munkája, vagy a bankszektor, ahol 100 milliós fizetések vannak, ellentétben a pedagógusok megalázóan alacsony bérével? (Leenux)

Magyar Bálint: De, azért hajtottunk végre történelmi jelentőségű béremelést s vezettük be a diplomás minimálbért a közszférában.

Mit tanácsol a Magyarországon továbbtanulni (egyetem, főiskola) szándékozó szlovákiai magyar nemzetiségű diákok számára, akik nem kaphatnak ösztöndíjat, mert szülőföldjükön (Magyarországon) érettségiztek? (Csomi3)

Magyar Bálint: Nem amiatt nehéz itt Magyarországon tanulni, mert itt érettségiztek, hanem azért mert nem magyar állampolgárok. A határon túli magyar szervezetek érzik némi joggal úgy, hogy a Magyarországi teljes idős képzés támogatása az értelmiségi elvándorlás felgyorsítását eredményezheti. Így inkább a részidős ösztöndíjakat és lehetőségeket támogatják.

Azt hallottam, aki gyesen van és akár költségtérítéses felsőoktatási intézménybe jár, nem kell tandíjat fizetnie. Ez valóban így van? Második vagy harmadik diploma esetén is? (Bbcs)

Magyar Bálint: Kormányrendelet rendelkezik erről, mi is szeretnénk fenntartani, költségvetési fedezetet nem hagytak hozzá sajnos…

Miből gondolják, hogy az egyetemek elfogadják a kétszintű érettségit mint felvételit? Egyetemi autonómia!? (Feherp)

Magyar Bálint: Az egyetemek arról dönthetnek majd, hogy milyen tárgyakból kívánnak emelt szintű érettségit a felvételiző diákoktól.