Vágólapra másolva!
A hazai internetrendőrség feladata elsődlegesen az információgyűjtés - mondta a csoport vezetője az [origo] Társalgójában. Peszleg Tibor őrnagy szerint a netrendőrség nem folytat szélmalomharcot.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]Peszleg Tibor: Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a szoba látogatóit!

Hogy lesz valakiből internetrendőr? (drumlin)
- Rendőrként dolgozik és szereti az internetet, számítástechnikát, érdekli ez a terület, így megpróbál ebbe az irányba orientálódni, ezen a területen dolgozni.

Internetrendőr? Ez pontosan mit jelent? :-) (yeznek)
- Az ORFK-nak annál az egységénél dolgozom, akik bűnügyi szempontból foglalkoznak az internettel, figyelik a tiltott, illegális adattartalmakat, megpróbálják segíteni az eljáró nyomozószerveket a nyomozásaikban, speciális szakismereteik, tapasztalataik segítségével.

Olvastam, hogy figyelitek a chateket is. Hogyan különböztetitek meg egy 10 éves kisgyerek vagizását a valós, kezelendő dolgoktól? (b`ela)
- Szakmai rutin és tapasztalat alapján. Természetesen így is előfordul, hogy olyan dolgoknak megyünk utána, amiről később kiderül: "vagizás".

Nem gondolod, hogy nevetségesen felszínes a melótok? Mindenki tölt Kazaa-ról és az emberek 95%-ának illegális szoftverek vannak a gépén. Akkor mégis mi a melótok? (escobart)
- Munkánk jelentős része a monitoring tevékenység, mely során keressük, kutatjuk azokat az adattartalmakat, honlapokat, melyek bűncselekményt valósítanak meg vagy arra utalnak. Munkánk csak egy kis része a szellemi alkotások jogvédelme, mellette igen nagy teret kap a tiltott pornográf képekkel való visszaélés és egyéb más bűncselekmények. Gondoljunk csak a rengeteg illegális okmányárusításra. Most a diákigazolvány a sláger, de árultak a neten már kábítószert és egyéb tiltott dolgokat is. Ezenkívül a hálózat biztonságát érintő bűncselekményekkel is foglalkozunk, honlapfeltörések, hálózati betörések stb.

Elmondaná nekünk, hogy mégis hogyan végzi munkáját az internetrendőrség? (kissargakacsa)
- Mint mondtam, fő munkaterületünk a monitoring: ülünk a gép előtt, s megfelelő rendszer alapján keressük a tiltott adattartalmakat, magyarán szörfölünk.

Pontosan mi tartozik az internetcsoport hatáskörébe? Miből áll a napi rutinjuk? (drumlin)
- Nyomozati hatáskörrel nem rendelkezünk, tehát az észlelt bűncselekményeket dokumentáljuk, és megküldjük a hatáskörrel rendelkező nyomozószervnek, majd a továbbiakban segítjük a nyomozást, de azt nem mi végezzük.

Meg szeretném kérdezni, hogy ha a törvények tiltják a licencszerződes nélküli operációs rendszerek használatát (pl: másolt Windows), akkor az állam miért nem támogatja az ingyenes rendszereket, melyekkel még a magyar ipart is erősítenék (pl: UHU Linux). Például minden számítógéphez egy ingyen példány... (Egy UHU-tesztelő es használó) (lazly)
- Tudomásom szerint az állam valamilyen szinten támogatja a nyílt rendszerek fejlesztését, de úgy érzem, ez nem igazán rendőri kérdés, sokkal inkább gazdasági.

Beszélne egy-két konkrét esetükről a közelmúltból? (drumlin)
- 2002 januárjában alakultunk, februárban már segítségünkkel, illetve jelzésünk alapján egy homopedofil honlap készítőjét vonták eljárás alá, de ezt követően több pedofil honlap, warezoldal felszámolásában is közreműködtünk.