Motorral a Dakaron - Hermann Henrik a Csevegőszobában

Vágólapra másolva!
Hermann Henrik, a Dakar-ralit megjárt motoros volt a Csevegőszoba vendége, akitől ovasóink megtudhatták, milyen hangulatban folyt a versenyzés és milyen sajnálatos tényezők miatt kellett a versenyt feladnia.
Vágólapra másolva!

- Elmesélnéd, milyen baleseted volt? Már a Dakaron történt? (cool)
- A Dakar előtt, december 17-én, az M1-esen, Bécs felé, Tatabánya mellett volt egy autóbalesetem. Röviden: a leállósávban, az autóm mellett álltam, és az autómnak jött egy másik autó, ami nekilökte a jobb lábamnak a saját autómat. Egy Opel Omega 3000 volt az én autóm, totálkárosra tört. Röviden és tömören ennyi, törésem nem, de lágyrészi, illetve izomsérüléseim, illetve mély felhámi sérüléseim keletkeztek.

- Milyen veszélyes helyzetekben volt részed?? (Deep_Dishhh)
- Amíg versenyben voltam, a lábamat leszámítva minden ütemszerűen ment, s mondhatnám semmi extra nem történt. A kiállásomat követően három napig motoroztunk déli irányban, 700 km Mauritánián keresztül, negyedmagammal, egy olasz, egy holland és egy amerikai származású, dél-afrikai motoros gyerekkel. Ezen a kis úton egy második Dakart éltünk meg.

- Milyen motorod van? (colnago)
- KTM 660 Rally Replica. Teljesen új, egy héttel a verseny előtt kaptam meg a gyárból, sajnos még a szokásos felkészítő procedúrát sem tudtuk lefolytatni rajta. De nem okozott csalódást, jól bírta a gyűrődést.

- Nekivágnál még egyszer? (Girlie)
- Ez nem kérdés. Jövőre is ott leszek, de remélem, mindkét lábammal.

- Szia! Minden tiszteletem a tiéd, hogy motorral el mertél indulni. Az érdekelne, hogy meglátásod szerint mennyivel nehezebb motorral menni, illetve ha szabad kérdeznem, anyagilag mennyivel megterhelőbb a kocsi. (IX_Pius)
- A motor-kocsi összehasonlításában van, amikor a motornak előnye van, s van, amikor természetesen a kocsi a kényelmesebb. Természetesen a motor fizikailag, állóképességben egy picit nehezebb feladat, azonban a feladatok megoldása során nagyobb teret, lehetőséget ad: többet lát az ember, sokkal szabadabb a mozgása. A navigálás közben - bár nincs másodpilótája - de a teret lényegesen jobban belátva, sokkal több információból tud dönteni akár.

- Sohasem tudtam elképzelni, milyen érzés lehet a Dakar-ralin motoros résztvevőnek lenni... Ezt le tudnád írni pár szóban? :) (CAG)
- Mindaddig, amíg az autók utol nem érnek, s csak néhány motoros vesz körül - vagy ők sem: a világ legszabadabb érzését élheted át, amikor nem látod a horizont mélyét, vagy amerre nézel, körülötted csönd és nyugodtság tapasztalható. És saját magad ízlésének megfelelően száguldasz előre. Ez egy leírhatatlan, megfoghatatlan, megismételhetetlen érzés.

- Mit jelent számodra a motorozás? (BogdanyKata)
- A szabadságot.

- Olvastam, hogy autóbaleseted ellenére is elindultál a Dakaron. Minden elismerésem, és gratulálok, hogy a viszontagságok ellenére ilyen sokáig bírtad. A kérdésem az lenne, hogy mennyiben más quaddal teljesíteni szerinted, azon felül, hogy lassabb? (cintu)
- Én több esetben ültem már quadon, sőt, hazai off-road versenyen is részt vettem quaddal - a Dakart nem vállalnám. Ha a motort esetleg fel kellene váltanom, akkor előbb ülnék egy kamionba - természetesen pilótának - mint quadra.

- Egy éven belül meghalt Sainct és Meoni, két óriás. Szerinted hogyan lehetne fokozni a résztvevők biztonságát? Mik a szervezés gyenge pontjai? (Rio)
- Ne felejtsük el, hogy Sainct és Meoni az elsők között mentek, és mindig is egy tét lebegett a szemük előtt. Teljesen más megítélés alá tartoznak azok az amatőrök - itt gondolok akár magamra is -, akik a napi életük során, munkájuk, családjuk mellett szánnak időt a motorozásra.

- Perepatics megszenvedett a királyválasztón a 660-nal, milyen, amikor ez a motor a neki való terepre kerül? (Gustafsson)
- A Ricsi bevállalta a királyválasztón a 660-ast, ez az ő egyéni dolga. A 660-ast nem erre gyártották, hosszú távra, gyors szakaszokra, és nem sok kis kanyarral teletűzdelt, nagyon aktív, le-föl terepakadályokra. Bár nem sok időm volt, de egy rendkívül jól kezelhető, dinamikus motornak ismertem meg ezt a 660 Replicát.

- Jobbulást! Mit szólsz azokhoz, akik rosszabbul jártak, mint te? (citro)
- Nem tudom, hogy egy ilyen Dakaron ki jár jobban és rosszabbul, de az indulásig a 230 motoros közül úgy gondolom, én voltam az, aki a legrosszabbul járt. Hogy ezt követően 6 szakaszon, sérülésem ellenére, sikerült szintidőn belül célhoz érnem - s ezeken nem kevesen kiestek, összetörték magukat, ez nehezen kezelhető kérdés. Sokat tanultam ez alatt a rövid időszak alatt, amit jövőre hasznosítani fogok.