Szijjártó Péter: A hangnem sokszor riasztó lehet

Vágólapra másolva!
Szijjártó Péter fideszes országgyűlési képviselőt, a parlament legfiatalabb politikusát elsősorban a népszavazás eredményéről faggatták az olvasók a Társalgóban. A képviselő szerint nehéz elvitatni, hogy a szavazáson részt vett emberek többsége igennel voksolt. A politikus magánéletéről is beszélt, e szerint Volkswagen Passatja a kedvenc autója, és csak akkor mutatkozik párjával a nyilvánosság előtt, ha nagyon muszáj.
Vágólapra másolva!

Üdvözlök mindenkit és szeretettel várok bármilyen kemény kérdést, szívesen felelek mindenre.

Hogyan értékeli a választás eredményét? (svpam_)

- Ma Magyarországon létbizonytalanság van, az emberek nehezen tudnak elvonatkoztatni saját bizonytalan és sokszor nehéz helyzetüktől. Ez látszik a népszavazás eredményéből. Persze azt is hozzá kell tenni, hogy mindkét kérdés esetében a szavazók többsége egyetértett a Fidesz által képviselt állásponttal. Persze minden politikai erő felelőssége az, hogy az emberek valóban éljenek a demokrácia adta jogaikkal és lehetőségeikkel, ezért közösen kell dolgoznunk azon, hogy népszavazásokon, választásokon a részvétel a mostaninál jóval magasabb legyen.

Ön azt mondja, a választók többsége egyetértett a Fidesszel. Orbán Viktor a választás előtt azt nyilatkozta, aki nem megy el, az nemmel szavaz, tehát 6,5 millió "nem" szavazat volt szerinte december 5-én. Akkor most hogy is van ez? (flimo)

- A szavazáson részt vett emberek többsége mindkét kérdésben igennel voksolt, ezt nehéz vitatni. Aki nem ment el, valóban nem járult hozzá a népszavazás jogi értelemben vett sikerességéhez. Azonban azt is látni kell, hogy ha a nem szavazókat nemmel szavazóknak minősítenénk, akkor ma az EU-nak sem lehetnénk tagjai. (Emlékezz vissza az EU-csatlakozásról szóló népszavazás eredményére.)

Két igen nyert az eredménytelen szavazáson? Nem érdekli az embereket? (mudli)

- Valóban mind a két kérdés esetében az igenek voltak többségben, és sajnálom, hogy nem vettek részt többen a szavazáson. Ezt én annak tudom be, hogy a népszavazást megelőző egy hónapban félelemkeltésre és riogatásra alapuló, egyébként közpénzekből finanszírozott kampányt folytatott a kormány. Szerintem mára világossá vált, hogy érveik hamisnak bizonyultak, hiszen ha más országok meg tudták oldani a kettős állampolgárság kérdését, akkor miért pont Magyarország ne lenne erre képes.

A többség nem egyetértett önökkel, hanem nem ment el szavazni! Ilyen kijelentést hogy lehet tenni, hogy aki nemmel szavaz, az nem igaz magyar ember? (Donnie_Brasco_)

- Ilyet mi nem mondtunk, érdemes fellapozni a sajtót, hogy ha elhangzott ilyen kijelentés, az kitől származhatott. A távolmaradók véleményét sajnos nem ismerjük, ezért kénytelenek vagyunk a szavazási lehetőségükkel élők véleményét értékelni.

Egyetlen dologra lennék kíváncsi, mikor hagynak fel az ország kettéosztásával? Ön szerint egészséges az az ország, ahol én nem nyilváníthatok szabadon véleményt, mert az Önök pártjára szavazók leköpnek? (misterio)

- Szerintem mi magyarok itt a Kárpát-medencében mindannyian összetartozunk. Hogyha ön 2004 decemberében úgy érzi, hogy nem nyilváníthat szabadon véleményt, akkor Magyarországon szabadság tekintetében baj van. Az ilyenért általában azok a felelősek, akiknek a kezében nyugszik az ország irányítása.

Mit lehetne tenni annak érdekében, hogy többen menjenek el egy-egy népszavazás alkalmával szavazni, illetve hogy a különböző pártok/oldalak képviselői közötti párbeszéd kevésbé durva legyen? (D_niel)

- A hangnem sokszor valóban riasztó lehet a politikát szemlélők számára, de hidd el, nehéz politikai barátságokat kötni akkor, amikor kiderül, mondjuk, az, hogy az ellenérdekű fél tisztességesen, becsületesen dolgozó erdélyi magyarokat használ fel arra, hogy az ellenük mozgósító kampány kiadványát olcsón csináltathassa. Vannak alapértékek, amikben valóban egyet kellene értenünk. Meggyőződésem, hogy sokkal többen vállalták volna fel a döntés felelősségét az elmúlt vasárnap, ha nincs a kormány riogató, hazug állításokon alapuló, az emberek félelmére apelláló, sok tízmillió forintba kerülő kampánya.

Mi a véleménye, támogatná-e Ön, hogy kedvezményeket vezessenek be külhoni magyarok részére a magyar állampolgárság megszerzésekor? (biviel)

- Természetesen, megengedhetetlen állapot az, hogy határon túli magyarok ugyanolyan elbírálás alá essenek, mint más külföldiek.

Gyurcsány miniszterelnök úr is említette már, hogy egy kedvezményes honosításról lehet szó külhoni magyarok részére. Mi az Ön véleménye erről? (biviel)

- Jó lenne, ha Gyurcsány Ferenc elmondaná, mit is ért kedvezményes honosítás lehetősége alatt. Ha ezt megteszi, akkor tudunk véleményt mondani róla.

Orbán Viktor küldött a választások előtt egy "személyes üzenetet". Hol kell kérnem, hogy töröljék a személyes adataim (amit amúgy nem adtam meg önöknek) a nyilvántartásból? (flimo)

- A Magyarországon hatályos jogszabályok szerint a választási névjegyzék nyilvános, abból szerintem, ha lehet, ne töröltesse magát.

Most, hogy elbukott a szavazás, mi lesz a kint élő magyarokkal? Soha nem lesznek magyar állampolgárok? (T-offline)

- A Magyar Állandó Értekezlet összehívása és megtartása után okosabbak leszünk ebben a kérdésben.

Nem érez-e felelősséget a Fidesz amiatt, hogy most már a határokon kívül is sikerült egymás ellen fordítania a magyarokat? (random14)

- A határon túli magyarok egységesen kérték a magyarországi magyar embereket arra, hogy igennel szavazzanak.

Az [origo] hírportálon szavazást indítottak, hogy ki a felelős a népszavazás eredménytelensége miatt. A szavazók kb. 60%-a a Fideszt tartja bűnösnek. Mit szól ehhez? (kalocsa)

- Mi arra kértünk mindenkit, hogy szavazzanak igennel az összetartozásra, hiszen ezt kérték az igazán érintettek, a határon túli magyarok is.

Ön azzal jön, hogy a kormány közpénzekből kampányolt. Emlékeim szerint a NATO- és EU-csatlakozási népszavazás idején is volt állami kampány. Jogilag mi különbséget lát a kettő között? (flimo)

- Két különbség van, a NATO- és EU-csatlakozás tekintetében a mérvadó politikai pártok egy véleményen voltak, másrészt pedig most pártálláspontot népszerűsítő kampány folyt közpénzből.

Mit gondolsz Dávid Ibolya véleményéről, mely szerint március 15-ig meg kell alkotni a határon túliakról szóló törvényt, vagy pedig oszoljon fel a parlament. Nem lenne jó egy határidőt szabni a soha véget nem érő politikai vitáknak? (petertbp)

- Valóban szükséges, hogy a parlament foglalkozzon a határon túli magyarok kérdésével, nem csak a népszavazás miatt, hanem azért, mert ez kötelességük. Jó lenne, ha minél előbb születne egy konszenzuson alapuló és mindenekelőtt a határon túli magyarok egyetértését elnyerő jogszabály. Ahhoz nem venném magamnak a bátorságot, hogy a parlament feloszlatásához hasonló nagyságrendű közjogi kérdésekben elnök asszonnyal távollétében vitába szálljak (hacsak nem olvassa ő is ezt a chatet).