Kállai Csaba: Két foggal, burokban születtem

Vágólapra másolva!
Hatalmas mulatság keretében avatják be hivatalába október 28-án Magyarország cigány vajdáját, Kállai Csabát, aki a Vendégszobában válaszolt az olvasók kérdéseire. Az új vajda annak tulajdonítja megválasztását, hogy burokban, két foggal született. Fő feladatának a cigánytörvények betartatását, a kultúra és nyelv ápolását, valamint a kisebbség és a többség közti párbeszédet tekinti.
Vágólapra másolva!

Sziasztok! Kállai Csaba vagyok, Magyarország 2005-ben megválasztott cigány vajdája. Október 28-án Budapesten lesz a vajdaavató, a programról bővebb információt a www.ciganyvajda.hu oldalon kaphattok.

Népszavazással lett ön választva? [dr.csajozó]

- Igen, a cigány nép nemes képviselői választottak meg, mint például Rostás-Farkas György József Attila-díjas író, Sánta Ferenc Liszt-díjas hegedűművész, Kállai-Kiss Ernő Kossuth-díjas klarinétkirály, Bangó Margit Kossuth-díjas művész, Balogh László Szolnok megyei lakos - ő a kisebbségi önkormányzat elnöke és oláh cigány -, Kolompár Orbán, az országos kisebbségi önkormányzat elnöke, és sorolhatnék több nemes és közismert embert, akik ehhez adták támogatásukat. Az országban több településen is vannak már vajdák kijelölve, azokat a vajdákat családon belül választották meg. Jó az anyagi hátterük, és a cigány családon belül rokonok úgy gondolták, hogy azt az embert kinevezik maguk körében vajdának. Ők sem tesznek rosszabbat, mint hogy képviselik a cigányok közötti törvényt, és művelik kultúráikat és hagyományaikat. Viszont így nézve ez eléggé szűkös, és vannak, akik úgy gondolták, hogy a Magyarországon élő cigányoknak kell egy vezető, aki teljesen minden politikától mentes.

És mi a feladata egy cigány vajdának? [I am fairy girl!]

- Fő feladata a cigánytörvények betartása, a cigány kultúrák hagyománya, nyelvőrzése. Célom, hogy az országban minden egyes településen kijelölhessek egy alvajdát, akik betartják ezeket a szabályokat, ami a cigány törvényekhez és hagyományokhoz tartozik. Mivel az országban sok roma ismer születésem óta, ezért ismerem én is azokat az embereket, akik erre a méltó posztra alkalmasak lesznek, és remélem, hogy amit rájuk bízok, nem fogják a politika felé fordítani. Biztosítom, hogy az emberek csak a hagyománnyal, kultúrájukkal és a maguk törvényével foglalkozzanak. És figyelembe fogják venni a többségi társadalom törvényeit is.

Ön szerint a cigányok miért nem tudnak beilleszkedni a normális társadalomba? Velük van a gond, vagy a társadalommal? [panavia tornado]

- Nem a társadalommal, de nem is a cigánysággal van a gond. Egyetlen gond az, hogy mind a kettő nép kicsi tartózkodással van egymással szemben, és nemigen engedik meg, hogy egymás kultúráját és hagyományaikat megismerjék. Szeretném, ha ez változna: közelítsen a két nép egymás felé és nyitottak legyenek egymás iránt.

Neked ez presztízsnek számít? Mármint hogy cigány vajda legyél... vannak kritériumok, amelyeknek meg kell felelned ? [szantina]

- Ez nekem nem lehet presztízs, mert nem én választottam magam cigány vajdának, hanem az oláh cigányok köréből és a művészek világából közismert emberek gondolták úgy, 16 évvel ezelőtt, hogy Magyarországon kell, hogy válasszanak egy cigány vajdát. Több jelölt közül esett rám a választás, számomra ez megtiszteltetés, mert akit ők vajdának választanak, az nem lehet egyszerű ember a nép szemében. Mint ahogy említettem is, hogy engem születésem óta ismer az országban élő idősebb és középkorosztály a cigányok körében, mivel születésemkor két foggal és burokban születtem. Aki burokban születik, azt szerencsés embernek mondották a mi hitünk szerint, a fogakra viszont azt mondják, hogy "boszorkányos" képességei vannak. Ezt a képességet még nem tapasztaltam, viszont a szerencsét érzem.

Vajdaként hogyan tudja kezelni a cigányokkal kapcsolatos negatív előítéleteket? [beriserif]

- Mint már említettem, szeretném a többség és a kisebbség közti szakadékot "feltölteni". Szeretnénk újra feleleveníteni a saját kultúránkat és hagyományainkat, és azt elfogadtatni a többséggel, tehát visszahozni a hagyományokat, a nyelvgyakorlást, mert ezek nélkül nem cigány a cigány, és a többséggel (magyarokkal) is megismertetni a cigány kultúrát. A hagyomány felelevenítést a vajdaavatással kezdjük, ahol a vajda a hagyományoknak megfelelően lesz beavatva. Október 28-án a népligeti Fradi-csarnokban (X., Vajda Péter u. 48.-ban) 17 órakor veszi kezdetét a ceremónia, az előtt pedig 14 órától hintós felvonulás van a városban. A vajdaavató ceremónia ideje alatt a vajdának átadják a vándorbotokat, kelyhet, bekecset, és a vajda ezen napon fát ültet az utókor számára, ahova minden évben visszatérnek a vajdák.

Miért van az, hogy a romafelzárkóztató program ellenére a magyarországi roma etnikum jelentős része nem hajlandó bizonyos társadalmi és morális normákat betartani? [gorduin66]

- A magyarok között is vannak ilyen emberek, így a romák között is vannak ilyenek, ez nem romakérdés.

Kitől kapja a fizetését? Mert, gondolom, nem ingyen csinálja a munkáját. [.Kranauer.]

- Ez egy külön feladat, amit a népemért elvállalok, ezért nem kapok fizetést, vállalkozó vagyok. Gyerekkorom óta erre nevelnek, hogy a cigányok kultúrájával és hagyományaival foglalkozzam és ne hagyjam népemet elveszni. Ez a célom, és én ezért nem kérek fizetséget senkitől. Az már elég fizetés, hogy engem választottak meg cigányvajdának, azok az emberek akiknek a nevet felsoroltam az előzőekben. További információkat ezzel kapcsolatban is a www.ciganyvajda.hu oldalon találhattok.

Na ho jaj ven! De tubuj te zsavtar pe kave tha neszte dragone devlesza mukav tume!
Elnézést, el kell mennem egy másik helyre, köszönöm a kérdéseket, későbbiekben is nyitott vagyok, és várok mindenkit szeretettel az avatásomon, ahol ökörsütés, grillcsirke, marhalábszár-pörkölt várja tisztelt vendégeinket!