Ungváry Krisztián: A társadalom krokodilkönnyeket fog hullatni

Vágólapra másolva!
Akár politikai botrányok árán is nyilvánosságra hozná a titkosított ügynökadatakat Ungváry Krisztián, a júliusban alakult iratfeltáró bizottság tagja. A történészt, aki szerint a múlttal való szembenézés gyógyító hatással lesz a magyar közéletre, arról is kérdezték a Vendégszobában, hogy milyenek a személyes tapasztalatai az állambiztonságról és miért nem ad szót leleplező cikkeiben az egykori ügynököknek.
Vágólapra másolva!

Mekkora hányadát semmisítették meg az adatoknak a 90-es évek elején? [quodlibet]
- Nem tudjuk, de abból indulok ki, hogy így is túl sok irat maradt meg. Nincs még egy korszak, amelyből ilyen sok dokumentum maradt volna, mint a Kádár-rendszerből. Úgyhogy, nem az iratok hiánya, hanem az iratok bősége okoz inkább problémát.

A bizottság mi alapján dönt az egyes adatok nyilvánosságra hozataláról? Lehetséges-e, hogy valaki bojkottáljon egyes iratokat valamilyen érdekből? [összevisszaélet]
- A bizottság semmit nem hoz nyilvánosságra, csupán javaslatokat fogalmaz meg arról, hogy mit kellene nyilvánosságra hozni. Sajnos nem tartom kizártnak, hogy érdekek fognak ütközni, amikor egyes iratok nyilvánosságra hozataláról van szó, de abban reménykedem, hogy végülis győzni fog a józan ész, ha pedig nem, akkor jöjjön a politikai botrány.

És ki hozza nyilvánosságra ezeket a dokumentumokat? [-renibaba94-]
- Az, aki a levéltárban felkutatja.

Nem mézesmadzag ez az egész bizottságosdi?[2Bálint]
- Ami a mézesmadzag jelleget illeti, a munka még el sem kezdődött, és nem volna korrekt az én részemről, ha már most kételkednék a megbízás őszinteségében. Biztosíthatok mindenkit arról, hogy amennyiben a bizottságot nem hagyják normálisan dolgozni, akkor én fel fogok állni, és nyilvánosságra fogom hozni, hogy az egész munka nem működhet. És azt is meg fogom mondani, hogy miért. Egyelőre azonban bízom abban, hogy amire felkértek, azt komolyan gondolták. Különösen azért, mivel azok, akik engem erre felkértek, pontosan tudhatják, hogy ki vagyok, és mit várhatnak tőlem, hiszen számos publikációm van már, és az, amit mondok, leellenőrizhető.

A politikai elitnek lesz-e betekintési joga a bizottság munkájába? [összevisszaélet]
- A bizottság munkája teljesen nyilvános, kivéve azokat a részeket, amelyek esetében ránk is érvényes lesz az államtitkokra vonatkozó előírás, magyarán, azt, hogy mi hogyan dolgozunk és mikor mit csinálunk, a nyilvánosság pontosan meg fogja tudni.

Hol lesznek elérhetők a kutatási eredmények? [hdhshdjsd32]
- Az internetre is fel fogjuk tenni a bizottság jelentéseit.

És azt is meg lehet majd nézni, hogy az én családomat figyelték-e az előző rendszerben? [poltergist]
- Igen.

És ha olyan dokumentumok is előkerülnek, amelyekről a kormány inkább hallgatna, akkor mit fognak csinálni? Az feledésbe merül? [-renibaba94-]
- Olyanhoz nem fogom a nevemet adni, amit nem tartok etikai szempontból vállalhatónak. Ebben az esetben nyilvánosság előtti vitára kerülne sor. De remélem, hogy minderre nem lesz szükség, én bízom abban, hogy nem véletlenül kaptuk ezt a megbízást.

Mit gondol - őszintén -, miért alakították meg ezt a bizottságot? [hdhshdjsd32]
- Őszintén megmondom, igazából nem is tudom. Jobbra is, balra is sok érvet tudnék felhozni, de nem tudom elmondani, hogy melyik ebből az igazán reális, ezért tényleg nem tudom. Csak annyit tehetek, hogy komolyan veszem azt a felkérést, amit kaptam.

Mit szól majd hozzá, ha a Fidesz elkezdi Önt is komcsibérencezni, mert vállalta ezt a pozíciót? [fekete zsivány]
- Csókoltatom őket.

Mennyi ideig tart ez a kutatás? [-renibaba94-]
- Mandátumunk elvileg szeptember 30-ig szól, amit december 31-ig lehet meghosszabbítani.

És mennyibe kerül? Ki finanszírozza ezt? [-renibaba94-]

- A Magyar Köztársaság finanszírozza, a bizottság tagjai havi bruttó 320 ezer Ft bért + 25 ezer Ft költségtérítést kapnak, ha jól tudom.

Én úgy gondolom, hogy sajnos megint felállt egy bizottság, ami megint nem fog semmire jutni, csak megint rengeteg adóforint vándorol magánzsebekbe. [Royal83]
- Hogyha az adóforintok alatt a számunkra kifizetett béreket érti, akkor attól tartok, téved. Megjegyzem, szívesen fizetek ezért a munkáért, ha tudom, hogy eredményre fogok jutni. És ha nem fogunk semmire jutni, akkor viszont nyilvánvaló lesz az, hogy a titkosszolgálatok ma is törvénytelenül tartanak vissza iratokat.

Hozhat-e vagy meghozza-e ez a közélet megtisztulását? [fekete zsivány]
- A közélet megtisztulása körülbelül addig tart, míg a Dunáé. Természetesen azt gondolom, hogy a múlttal való szembenézés gyógyító hatással lesz a magyar közéletre.

Az átlagembernek is jó lesz az iratfeltárás vagy csak a történészek örülhetnek? [sumegcity]

Kerülnek új adatok a Történeti Hivalhoz, lesz értelme újra hozzájuk fordulni? [quodlibet]
- Igen.

Kenedi János szerint az is érdekes, mi lett az állambiztonság pénzével. Ön mit tud erről? [2Bálint]
- Semmit.

Mit vár a közélettől? Ha például kiderül, hogy valakinek a családjában voltak ügynökök, akkor nekik is vissza kell vonulniuk? [összevisszaélet]
- Senki sem felelős a rokonai tetteiért, pusztán azért felelős, hogy ne mondjon róluk valótlanságot jobb tudomása ellenére.

Mi a véleménye a volt ügynökök fejét követelő vérgőzös tömegről? Nem gondolja, hogy a múlt az elmúlt, tovább kéne már lépni? [FeneségesHenceg]
- Eddig még nem találkoztam senkivel sem, aki az ügynökök fejét követelné, ellenkezőleg, szeretetmegnyilvánulások tömegét tapasztaltam, például Tar Sándor vagy Szabó István esetében.

A társadalom miként fogja fogadni, ha sorra derülnek ki, hogy neves közéleti személyiségek valamilyen formában érintettek voltak? Nem félő, hogy ez csak olaj lesz a tűzre? [összevisszaélet]
- Tartok tőle, hogy a társadalom krokodilkönnyeket fog hullatni, és mindenkinek megbocsát, annak is, akinek nem kéne. A mi munkánk jelentőségét igazából majd 10-20 év múlva fogják tudni felmérni.

Ön szerint a társadalom miért ilyen elnéző? Biztos sokat gondolkozott már ezen. [hdhshdjsd32]
- Nem kellemes dolog az embereknek magukba nézniük. Másrészt viszont ki vagyok én, hogy felelősségre vonjam a magyar társadalmat? Elfogadom, hogy olyan, amilyen.

Ön szerint valóban van-e jelentősége az egyházi személyek átvilágításának, az egyházi "ügynökök" szerepe tisztázásának? [Fafnir76]
- Nagyon nagy jelentősége van, mert itt az egyház hitelessége a kérdés.

Állítólag az egyház beszervezése ment a legjobban, ide jöttek tanulni ezt hozzánk. Ez igaz? [hdhshdjsd32]
- Igen, teljes mértékben. De erről a Vatikán is tehet.