Seres Attila: Hiszti, botláb, rock and roll

Vágólapra másolva!
Seres Attila koreográfust a Megasztár-jelöltek felkészítésének nehézségeiről és szépségeiről faggatták olvasóink a Csevegőszobában. Az egyénre szabott színpadi megjelenés kidolgozása nem is olyan könnyű, mint gondolnánk, vannak versenyzők, akiknek ez az éneklésnél sokkal nehezebb feladat. A "lazaság" azonban elsajátítható, és "ígéretet" kaptunk arra is, hogy hamarosan Palcsó Tomi és Caramel is meg fog mozdulni.
Vágólapra másolva!

Szia! Hogy kerültél a Megasztárba? Hol dolgoztál előtte, hogy felfigyeltek rád? (cool)
- Az eddigi munkásságom következménye volt a Megasztárba kerülés, sok televíziós produkcióban dolgoztam korábban, és ennek eredményeként tiszteltek meg ezzel a kéréssel. Tehát nem felfigyeltek, hanem kiválasztottak, hogy talán én lennék alkalmas erre a feladatra.

Kivel volt eddig a legjobb dolgozni a műsorban? (karl_boro)
- Ebben a munkában az a csodálatos, hogy mindenkivel jó dolgozni, mert mindenkit a hiányosságaival együtt kell elfogadnom és szeretnem ahhoz, hogy segíteni tudjak nekik a színpadi jelenlétük dinamikus fejlődésében. Természetesen azért akad olyan, hogy bizonyos ponton valaki kedvessé válik a hozzáállása miatt, és ha mégis meg kell jelölnöm valakit, akkor talán tavaly Gáspár Laci volt az, mert önmagához képest nála tudtunk elérni legnagyobb változást. A mostani szériában meg majd még kiderül.

Kit a legnehezebb tanítani? (mustar)
- Olyan valakit, akinek egyáltalán nincsen ritmusérzéke.

Mesélnél arról, hogy a Megasztár-on kívül milyen munkáidat láthatjuk manapság? (cool)
- Dolgoztam a Valami Amerika című filmben, A magyar vándor-ban, a József Attila Színház Made in Hungária és a Bunbury című darabjaiban, aztán popzenei produkciókban, például Freezer vagy Penthouse, aztán a Nike Dance Turnén is.

A Megasztár 2-ben ki az, akit legjobban kedvelsz, akinek szurkolsz? (reze2)
- Mindnyájuknak szurkolok, hiszen azért dolgozunk, hogy magukhoz képest a legjobbak legyenek. De Caramelt, Esztit, Gabit, Danit, Ádámot, Boogie-t, Tomit kedvelem.

Neked legalább tetszett a Szól a rádió szám koreográfiája? Mi volt a cél ezzel a robotos mozgással? Gondolom, nem a retró feeling, de hogy mi, arra a stábból se jött rá senki. (Akos)
- Nézd, különösebb célt nem fogalmazhatunk meg egy ilyen speciális esetben, mikor esetleg 8-10-12 olyan egyéni előadót kell színpadra rendezni, akiknek semmiféle ilyen jellegű tapasztalatuk nincs, tehát abszolút nem ismerik a teret, térformákat és az egymáshoz való viszonyukat a térben. Ráadásul 12 különböző szakmai szinten állnak. A cél csak az lehet, hogy olyan optikai élményt nyújtsunk, ami mindnyájuknak jól áll, érdekes, és látványossá teszi a műsort, felkelti az érdeklődést, mint ebben az esetben nálad is ez történt.

Ki a legfőbb kritikusod? Ki az, akinek a látásmódjában megbízol és hallgatsz is rá? (karl_boro)
- Mindenkinek meghallgatom a véleményét, örömmel fogadom, és minimum elgondolkodom rajta. És ha abban van tartalmi találat, jöjjön ez a vélemény bárkitől, akkor előfordulhat, hogy változtatok az általam kitalált dolgokon. Megpróbálok teljes nyitottságban dolgozni, ehhez a szakmához ez elengedhetetlen.

Szerinted ki a legesélyesebb? (Elemke)
- Ezt azért lehetetlen megjósolni, mert a nézők szubjektivitása átláthatatlan, percenként változik, engem is befolyásol, elbizonytalaníthat, és ha most mondanék valakit, lehet, hogy tíz perc múlva már más lenne a véleményem. Ráadásul nagyon-nagyon nehezen tudok elvonatkoztatni attól a kapcsolattól, amelyik kialakult közöttem és a versenyzők között, ami plusz megnehezíti erre a kérdésre a válaszadást.

Véleményed szerint ki a legstabilabb, legkiegyensúlyozottabb, akivel nem kell annyit vesződni, gyorsan tanul, aki tényleg a Megasztár lehet? (Wathfea_)
- Sok mindent kérdeztél egyszerre, nézzük sorban: a legstabilabb, kiegyensúlyozottabb talán Caramel és Boogie, meg a Dani. Hogy kivel mennyit kell vesződni, az mindig az aktuális feladatuktól függ és ez hétről hétre változik. Pál Tomi tanult gyorsan, de mint látod, ez nem jelentett semmit, mert éppen most esett ki. Ennyire nem függ össze azzal, hogy ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásával közelebb kerüljünk ahhoz, hogy ki lehet Megasztár, hiszen ezt kizárólag a nézők döntik el és lehet, hogy pusztán szimpátia alapján.