Kovács István: A pólósoknak is szép az izomzatuk

Vágólapra másolva!
Kovács István, a Domino-BHSE férfivízilabda-csapatának az edzője a Társalgóban elmondta: az együttessel 2004-ben a bajnoki cím megszerzését és az Euroliga-döntőbe kerülést tűzte ki célul, noha az együttes a minap 10-8-ra kikapott a legnagyobb rivális Vasas együttesétől. A tréner örülne annak, ha a vízilabda-bajnokságot nyáron rendeznék, hiszen akkor több szurkoló tekinthetné meg a mérkőzéseket, mindemellett azt sem bánná, ha csökkentenék a pályák méretét. Illés Bélát egyelőre nem kívánja szerződtetni a Honvéd, s Kovács úgy véli, a kajakosokhoz képest a pólósok is szép izomzattal rendelkeznek.
Vágólapra másolva!

- Meddig kíván maradni a Dominónál? (Ronaldo_91)
- Három évig, tehát 2007-ig biztos - addig szól a szerződésem.

- Mik a célkitűzések 2004-re? (Dredy)
-
A magyar bajnokság megnyerése és az Euroliga-döntőbe kerülés.

- Ön hány éve edző? (adistadi)
-
1990-től dolgozom ob I-es csapatnál, és előtte három évet dolgoztam utánpótlásedzőként.

- Ön szerint ki nyújtja a legjobb teljesítményt a csapatban? (Ronaldo_91)
-
Szívós Marci mindenképpen a legjobbak között van, most már hosszú idő óta, valamint Molnár Tamás, Biros Peti, Kovács Olivér az, aki az átlagnál többször játszott jól.

- Ki a legesélyesebb a bajnokság megnyerésére? (Moka_mester)
-
A Vasas és a Domino egyenlő eséllyel indul a bajnokság megnyerésére, s úgy érzem, hogy a májusi forma dönt.

- Mi a véleménye, miért volt ez a vereség? (Ronaldo_91)
- A rossz emberelőny-kihasználás miatt és egy-két rosszabb egyéni teljesítmény miatt.

- A BL-ben hányadik helyre van esélyük? (Ronaldo_91)
- Nagyon jól kell játszanunk, és nem veszthetünk már pontot ahhoz, hogy továbbkerüljünk ebből az erős csoportból. De mindenképpen van esélyünk arra, hogy döntőt játsszunk.

- Jövőre sikerül az összes válogatottunkat megtartani? (golyo28)
-
Az a célunk, hogy megtartsuk őket. Nagyon sok játékosnak van már élő szerződése, ami 2005-2006-ig szól, és folynak a tárgyalások azokkal a játékosokkal is, akiknek a nyáron lejár.

- Miért játszik ilyen gyengén hétről hétre Kiss Gergő és Fodor? (Honos)
-
Először Fodor Rajmundról szeretnék pár szót mondani: azért, mert nem lő gólt, még nem biztos, hogy rosszul játszik. Nagyon sokat dolgozik a mezőnyben, nagyon hasznosan segíti a védekezést, bár való igaz, hogy a góllövéssel adós. Kiss Gergő pedig számunkra is talány, miután sok helyzetet dolgoz ki és sokszor kerül helyzetbe, ám nem tudja góllal befejezni azokat, mint a válogatottban. De vele kapcsolatban is, azért nem mindig csak az a jó játék, aminek jó a vége: nagyon sok jó átadásai voltak, például a Volgográd elleni mérkőzésen.

- Mit vár az olimpiától, megvédjük a címünket? A csapat éhes még annyira, hogy nyerjen? (cool)
- Megvédhetjük, miután a legjobb életkorban van a csapat. A siker nem éhesség kérdése, nyerni nagyon jó.