Kammerer Zoltán: Nem vagyunk ismert arcok

Vágólapra másolva!
Kammerer Zoltán kajakozó a Társalgóban megválaszolta, hogy miért van nehéz helyzetben az elsőszámú magyar sikersportág, arra azonban nem derült fény, hogy valójában miért is tiltottak ki az egyik csepeli sporttelepről. Sydney kétszeres aranyérmesét hiába nézi mindenki öregebbnek a koránál, még két-három olimpián részt szeretne venni, utána pedig szigorú edzőként és tornatanárként képzeli el a jövőjét. Szó esett még Storcz Botondról, Hegedűs Róbertről, Kovács Katalinról, ifjú tehetségekről, vízihullákról, embertpróbáló edzőtáborokról és az ismertté válás lehetőségeiről is.
Vágólapra másolva!

Sziasztok, itt vagyok, életemben először, remélem nem utoljára, kérdezzetek jó sokat, lehet kínos is, hajrá ti és én! :)

- Szia Zoli! Először is gratulálok minden eddigi eredményedhez. Szerinted van esélyünk megverni a szlovák négyest az olimpián? (Viktor Multi SE)
- Igen, mindenképpen, de úgy érzem, hogy nem a szlovák, hanem a német négyes lesz újra nagy ellenfél, de azért tartunk a szlovákoktól is. Köszönöm a gratulációt.

- A szlovák négyes csak a csapathajóra edz, miért látod úgy, hogy már a németek lesznek a nagy ellenfelek, ők miben újítottak? (PepeEpitok87)
- Úgy látom, fiatal vagy még, nem tudod mire képesek ezek a németek, sose szabad őket leírni. :) Ez csak egy érzés, de ha nyerni akarunk, nem szabad azzal foglalkoznunk, hogy melyik az esélyesebb.

- Szia Zoli! Hogy megy a felkészülés, gyorsan fut alattad a hajó? (Epitok 86)
- Ausztráliában egész jól ment, ott voltunk 7 hétig, hazaérkeztünk, azóta zord hideg uralkodik, és ilyenkor általában nekem nagyon nehezen megy, nem szeretek nagyon felöltözni, nem szeretem a hideget. Jövő héttől Szegeden vagyunk, remélem, az idő is javul, s újra jó formában leszek, akkor aztán minden rendben lesz.

- Szerinted éremesélyes a Kammerer, Storcz páros? (Viktor Multi SE)
- Egyelőre a Kammerer, Storcz páros még csak elméletben létezik, 3 hét múlva válogató, ha azt megnyernénk, akkor beszélhetnénk éremesélyről.

- Mennyire kattannak be ezek a fiatal fiúk és lányok (azaz ti) egy ilyen hosszú edzőtáborozás alatt, mint amilyen gondolom az olimpia előtt vár rátok? Főleg a hormonális és pszichés részére vagyok kíváncsi...(coll)
- A két probléma összefügg, olyan 2-3 hét után szokott jönni a bekattanás, legalábbis nálunk, fiúknál (a lányokat nem tudom :). Elég kemény egy edzőtábor ilyen szempontból is, de azért ki lehet bírni.

Forrás: [origo]

Kattintson a képgalériához!

- Ki most a felkészítő edzőtök? (Compex)
- Sári Nándor, már 7 éve az egész csapatnak.

- Milyen számokban fogsz indulni az olimpián? (MahOu)
- Nagyon szeretnék ugyanazokban a számokban, amikben az előző olimpián, de ahhoz még itthon válogatókat kell nyerni.

- Botond miért távozott (mégha rövid időre is) a csapatból? (Viktor Multi SE)
- Ő volt a leggyengébb láncszem.

- Hogy érzed, jól fog sikerülni az olimpia? Mekkora esélyt látsz arra, hogy ismét nyersz? (A rapp R)
- Bízom benne, hogy magyar szempontból jól fog sikerülni, és ebben nekem is részem lesz. Esélye mindenkinek vana győzelemre, s a végén meglátjuk, hogy mennyi volt.

- Láttad már az olimpiai pályát? Hogy tetszik? (Landsalzburg)
- Még csak tévéből láttam, elég durva hátszél uralkodik állandóan, pedig én a szembeszelet szeretem, és Sydneyben is abban nyertem, de ez van, ezt kell szeretni.

- Te már szinte rutinosan mész az olimpiára. Gondolom, most nem izgulsz annyira, mint az elsőnél, de azért kíváncsi vagyok, mit gondolsz az olimpiáról és a körülötte levő herce-hurcáról? (jean)
- Valóban, ez már a 3. olimpiám, s szerintem az olimpia a legnagyobb sportesemény, ami csak létezik, ezt a nézettsége is mutatja. A körülötte lévő herce-hurcát legjobban a Forma-1-hez tudnám hasonlítani, csak nem egy hétvégén keresztül, hanem két hétig tart, de hasonló a feeling.

- Szoktatok edzőtáborokban őrültségeket csinálni?:) (AVSE K1noi84)
- Csak őrültségeket csinálunk, edzőtábort nem lehet másként kibírni.