Kósz Zoltán: A megújulás rögös útját járom

Vágólapra másolva!
Kósz Zoltán nem tudja még, hogy tagja lesz-e az Athénba utazó válogatott keretnek, de ha igen, akkor egyvalamit nem szeretne: második lenni. A világbajnoki címen kívül szinte mindent  megnyert kapus elmondása szerint nem lenne képes vízilabda nélkül élni, legközelebbi célja pedig az, hogy a szezon végén bajnoki címet ünnepelhessen a Vasassal. A térde még mindig fáj, kedvenc játékostársa Benedek Tibor, szívesen nyitna pólóiskolát, és szeretne megtanulni gitározni is.  Ahogy Társalgóban járt élsportolóink többségét, olvasóink Kószt is kérdezték a magyar labdarúgásról, ő azonban egyedülálló módon megvédte a futballistákat.
Vágólapra másolva!

- Sziasztok, megérkeztem, essetek nekem! Ha vízilabdával kapcsolatosan akartok kérdezni, akkor azért azt előre bocsátom, hogy nem én vagyok a szövetségi kapitány.

- Mit szeretnél még elérni a vízilabdában? (coll)
- Mivel utoljára 2000-ben nyertem bajnokságot, a Vasas pedig 15 éve, legközelebbi célom az, hogy a bajnoki döntőben elverjük a Honvédot és végre mi legyünk a bajnokok.

- Madaras Norbi ugye már meggyógyult, és játszani fog a Domino elleni visszavágón? (Norcsi15)
- Igen, meggyógyult, játszik, és reméljük, ismét meglövi a maga 2-3 gólját.

Forrás: [origo]

Kattintson a képgalériához!

- Milyen érzés volt, amikor a fiúk megnyerték a vébét? Amit ugyebár neked sosem volt szerencséd nyerni. (piri_neni65)
- Egy kicsit rossz érzés volt, de én választottam ezt az utat, és most már nem bánt a dolog. A fiúk sikerének azért örültem nagyon, mert mindenkivel jóban vagyok, és sok közös nagy csatában volt részünk. Tudom, hogy milyen nehéz eljutni egy világverseny döntőjébe, és legalább annyira nehéz megnyerni azt, mert olyankor már az is nyomaszt, hogy vajon eljutunk-e még egyszer idáig. Úgyhogy nagyon nagy dolgot vittek véghez a srácok.

- Tettél-e olyan dolgot az életben, amit megbántál és változtatnál rajta? (bona_dea)
- Meg nem bántam, de utólag talán adtam volna magamnak még egy lehetőséget, amikor Zágrábban védtem - úgy érzem, egy kicsit hamar adtam fel a csatát. Másrészt talán nem kellett volna belevágni annyi mindenbe a vízilabda mellett, türelmesebbnek kellett volna lennem. Itt elsősorban üzleti vállalkozásokra gondolok, habár szerencsére eddig még mindig tartogatott egy újabb sanszot az élet.

- Nem gáz, hogy a vízben egymás tökeit fogdossátok? (FeherNagyUr)
- Hát ez elég kellemetlen. Én még nem fogtam meg másét, mivel kapus vagyok, de a többiek elég sokat panaszkodnak. Aztán azt veszem észre, hogy amikor ők vannak olyan helyzetben, ők is gondolkodás nélkül megfogják a másikét. :) Olyankor az ellenfél elereszti a labdát, és ha a bíró nem veszi észre, akkor indulhat is az ellentámadás.

- Először is gratulálnék az eddigi teljesítményedhez. Mit jósolsz az olimpiára? Mivel lennél elégedett? (Amoro)
- Tudom, milyen nehéz győzni, és adott esetben nem csak az első hely jelenthet sikert. Ha kijutnék az olimpiára, akkor nyilván a saját teljesítményem is befolyásolná az érzéseimet, de egyvalamit nem szeretnék: második lenni.

- Mi volt az eddigi legklasszabb dolog, amit a pólónak köszönhettél? (coll)
- Egyértelműen az olimpiai bajnoki cím. Ezenfelül rengeteg élménnyel gazdagodtam, hiszen az életnek kevés olyan területe van, ami számottevőbb sikerélményt tud nyújtani, mint a sport. Ha a a társaiddal együtt küzdesz valamiért, a társaság egy életre összekovácsolódik.

- Ki a példaképed és miért? (piri_neni65)
- Molnár Endre. Azonfelül, hogy korának meghatározó játékosa volt kapusként, pályafutása utáni élete is példaértékű, az, ahogy viszonyul a mostani játékosokhoz.

- Mennyi esélyt látsz az olimpia megnyerésére? Szurkolni fogok nektek a helyszínen, az tuti! :-) (Amoro)
- Nagyon nehéz erre válaszolni, mert csökkentek a különbségek a magyar és a rivális csapatok között, ezért még nagyobb szerepe van az aktuális lelki és fizikai állapotnak, amit rengeteg minden befolyásolhat. Kivételes játékosok alkotják a csapatunkat, ezért ha nem jön közbe semmi, akkor 60-70% esélyt adok a győzelemre.