Mindhalálig vízipóló

Vágólapra másolva!
Kárpáti György hetvenhez közel is hű kedvenc sportágához, és tanácsaival ma is segíti egykori játékosát, Kemény Dénest. A nemzet Gyurikája elmondhatja magáról, hogy Los Angelesben makarónizott Bud Spencerrel, ráadásul a mai napig megfordul az utcán a lányok után, de sokat köszönhet neki Michael Schumacher is.
Vágólapra másolva!

Fórum: Legyen vízilabda topic is!

Köszöntöm a kedves megjelent kérdezőket, és kérem, hogy minél könnyebb kérdéseket tegyenek fel, és én nagyon szívesen válaszolok.

- Hobbiként vagy igazi sportként kezdted el a vízilabdát? (Dockman)
- Igazi sportként kezdtem a vízilabdát, több más sporttal együtt, de a végén emellett maradtam meg, majdnem 30 évig mint játékos.

- Mi a véleménye a magyar sportolókról, akik Athénban szerepelnek? (jjampi05)
- Az eddigi teljesítményükről tudok beszélni, átlagban meg vagyok elégedve a magyar csapattal, persze vannak csalódások és kellemes meglepetések, de ez az olimpiákra mindig jellemző volt.

Fotó: Fábián Évi

Kárpáti György a Csevegőszobában

- Mit vár a magyar vízilabdázóktól? (_-rosTos-_)
- Egyértelműen aranyérmet, mivel véleményem szerint ez az amúgy is jó csapat most van a csúcson.

- Imádtam a Peterdi Pállal közös könyveiket. Oltári jókat röhögtem rajtuk. Ezek kedveltették meg velem a vízilabdát. Azóta is nagyon szeretem nézni. Örök hála érte. :))) (ginacska)
- Nagyon örülök annak, hogy Ön imádta a könyveinket, mert én is imádom.

- Ön szerint mi volt a fő oka a vízilabdázó lányok olimpiai égésének? Mint ha önbizalomhiányt láttam volna rajtuk. Nem volt vállalkozó kedv és kreatívitás... (cool)
- A női vízilabdázókkal és általában a lányokkal főleg lelki problémák vannak. Most sajnos a lányok nem tudtak fejben ott lenni, pedig van olyan jó csapat, mint bármelyik másik, amelyik döntőt játszik.

- Tisztelettel köszöntöm én is Kárpáti György doktort, vagy inkább úgy mondanám (remélem, húszéves siheder létemre nem sértem meg vele) "a nemzet Gyurikáját". Lát-e valamilyen hozzáállásbeli különbséget a mai és az akkori magyar vízilabdázók között? Egyáltalán: mi különböztet meg egy mai és egy ötven évvel ezelőtti sportolót? (petey_t)
- Először is köszönöm önnek, hogy a nemzet Gyurikájának tart, tehát már 20 évesen bizonyította, hogy bölcsebb és hozzáértőbb, mint Gyurcsány Ferenc. A mi aranycsapatunk, majd a második aranycsapat, ahol edző voltam és a jelenlegi társaság hozzáállása szinte azonos volt.

Miként ítéli meg Balczó András reagálását a Nemzet Sportolója-díj átvételével kapcsolatban? Ön megtette volna, hogy a politikai meggyőződése ellenére Gyurcsánnyal vagy Medgyessyvel parolázzon? (petey_t)
- Ő parolázott? Ő nem parolázott, úgy tudom, ha ezt rá érti. A Nemzet Sportolója-díj átadására nem ment el, de a helyében én át se vettem volna, amit különben egyértelműen a tisztelt média tudomására hoztam, mert jó kapni elismerést, de nem mindegy, hogy kitől vagy kiktől.

Ön mit szól a mostani kormányválsághoz? Ön kinek szurkol Gyurcsánynak vagy Kissnek? (zsolt71)
- No, ez csak idő kérdése volt, hogy mikor érkezik meg, mivel a két koalíciós pártnak nagyobb problémája van belül, mint az egész Fidesz-szövetséggel. Én elsősorban Gyurcsánynak, mert akkor kb. 6 napja van ennek a kormánynak.

- Most is a vízilabda körül tevékenykedik? Edzősködik, vagy csak tanácsadóskodik? (ginacska)
- Halálomig a vízilabda körül fogok tevékenykedni, de most már csak tanácsokat adok, elsősorban Kemény Dénesnek, aki ausztráliai edzősködésem alatt csapatom kapitánya és legjobb játékosa volt, és jól megértjük egymást, mert én keveset beszélek és csak okosat.

- Mi a titka a magyar vízilabdának, hogy mindig sikeres, és ott tudunk lenni az élmezőnyben, nem úgy, mint más sportágakban (pl.: foci)? (ricsimartini)
- A mindenkori aranycsapat mögött figyelő tehetséges utánpótlás-játékosok szorgalmasak, és figyelik az akkori nagy csapat játékát, szellemét, és így könnyen helyükbe tudnak lépni (hála a kiváló utánpótlásedzőknek).