Bakanek: Védhetné is a dopping a sportolót

Vágólapra másolva!
"Lovat adtunk a WADA alá" - állította az [origo] Csevegőszobájában dr. Bakanek György, a GYISM főtanácsadója, akit olvasóink egy órán keresztül bombáztak kérdéseikkel. Az első számú magyarországi doppingszakértő egyetért abban, hogy ha valakit doppingolással vádolnak, de ártatlan, minden követ megmozgatna, hogy bizonyítsa is ezt. Bakanek szerint Annus és Fazekas ügye kapcsán le kell vonni a tanulságot, s a bűnösöket el kell távolítani a sportéletből. A szakember úgy véli, kis mennyiségű, orvosi felügyelet mellett adott doppingszernek nem hogy káros, hanem inkább a sportolót védő hatása lehetne.
Vágólapra másolva!

Üdvözölöm az érdeklődőket, tegyék fel a kérdéseiket a doppingolással kapcsolatban!

- Ön szerint miért volt szükséges Annus Adrián kizárása, amikor a verseny előtt és után is ellenőrizték, összesen négyszer, mindannyiszor negatív lett az eredmény, sőt, egyszer még vért is vettek tőle. Miért lett volna szükséges ötödszörre is ellenőrizni az olimpikont? (KANonim)
- Azért, mert a WADA-nak augusztus 29-ig joga volt korlátlan számú mintát kérni, és nem kellett megindokolnia, hogy miért. Valószínűleg szerepet játszott az is, hogy Fazekast manipulációval gyanúsították, és mindenki tudta, hogy közös az edzőjük. Ha valaki egyébként tiszta, nem gondolom, hogy problémát jelent, hogy korlátlan mennyiségű vizelet adjon.

- Miért erőltetik a pisit annyira, miért nem viszik inkább vérvételre, röntgenre és ultrahangra őket? Ha végül minden minta negatív lesz, visszakaphatják még az aranyat Annusék? Mi várható most? (GianFrancoFerre)
- A Magyar Atlétikai Szövetség - előzetes információim szerint - a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordul, arra való hivatkozással, hogy Annus mindvégig rendelkezésre állt, és semmi nyoma nincs annak, hogy őt az ellenőrök keresték volna. Röntgenvizsgálatra azért nem kerül sor, mert nem akarják a sportolókat kitenni felesleges sugárterhelésnek. Semmilyen vizsgálat nem erőltethető, ami egészségkárosodással vagy invazív beavatkozással jár.

- Miért nem vesznek most vért? Felesleges sugárterhelés? Szerintem ennél fontosabb most tisztázni, hogy mi van, nem? De még akkor is ott az ultrahang... Miért van az, hogy mindenhol kifogásokat olvasni, miért nem mentek, mennek el stb... Egy óra alatt le lehetne az egészet zárni, ha hajlandóak lennének a WADA rendelkezésére állni, ugye? Miért van ez a felesleges, ködösítés, kavarás? (GianFrancoFerre)
- Meg kellene kérdezni a versenyzőket.

Fotó: Fábián Évi

dr. Bakanek György a Csevegőszobában

- 25 ml vizeletből mennyivel lehet kevesebbet megállapítani, mint 75 ml-ből? (Feher_Solyom)
- Nem véletlenül kérnek 75 ml vizeletet, mert hogyha a vizsgálatnál valamilyen gyanú van, akkor a vizsgálatot ismételni kell, és ez 25 ml-ből nem kivitelezhető. Ennyiből tehát az esetleges doppingszedés bizonyíthatatlan lenne.

- Miért nem elemezték azt a 25 ml pisit Athénban? (KaMiKaZe-)
- Azért, mert 75 ml az előírás, és 25-ből nem lehet hitelt érdemlően megállapítani a valóságot.

- Akkor most doppingoltak vagy nem? (prinzdani)
- Azok, akiknek a vizeletében a doppingszert kimutatták, doppingolónak tekinthetők, akik eljárási szabálytalanságot vétettek, azok tekintet nélkül arra, hogy doppingoltak-e vagy sem, kizárással és az érem visszaadásával büntethetők.

- Fazekas Róbertet pedig olyan tortúrának tették ki, hogy nem csodálom, hogy nem bírt 75 ml-t produkálni. Ki tudna úgy, hogy hárman-négyen nézik, tapogatják a nemi szervét, mindezt hajnali háromkor? (KANonim)
- Sportolni mindenkinek jogában áll, de versenyezni nem kötelező. Aki versenyzőnek megy, annak tisztában kell lenni a doppingvizsgálat mikéntjével. Tudomásom szerint ezek a sportolók több tucat doppingvizsgálaton vettek már részt, így tudniuk kellett, hogy mi vár rájuk. A különleges szigorúságot feltehetően az magyarázza, hogy a WADA feljelentésszerű névtelen levelet kapott állítólag Magyarországról. Komoly nemzetközi szervezetnek természetesen az ilyen levelet azonnal a szemétkosárba kellene dobnia, a WADA-nak azonban érdeke, hogy az évente elköltött 25 millió dollárral elszámoljon és minél több pozitív esetet produkáljon.