Darnyi nyomdokaiba lépne Gyurta

Vágólapra másolva!
Nemrég fejezte be az általános iskolát, és idén nyáron az athéni olimpián berobbant a köztudatba, az előfutamokon mindenkit megvert, majd a 200 méteres mellúszás döntőjében - aranyat érő - ezüstérmet szerzett. A 15 esztendős Gyurta Dániel ellátogatott a Csevegőszobánkba, ahol beszélt a céljairól, a jelenről, a jövőről, valamint női ideáljáról, no és a példaképéről, aki a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamás. A fiatal tehetség, illetve immáron világklasszis versenyző célja, hogy a szöuli és a barcelonai ötkarikás játékok magyar úszóhősének a nyomdokaiba lépjen.
Vágólapra másolva!

- Sziasztok, megérkeztem, várom a kérdéseket!

- Mennyire változott meg az életed most, hogy olimpiai ezüstérmes lettél? (strapa)
-
Még nem fogtam fel, hogy ezüstöt nyertem. Hazautazás óta elég sűrűek a napjaim, hiszen állandóan tévéfelvételekre járok, a gimiben is magántanuló leszek, még másfél hétig nem megyek edzésre, csak utána kezdődik megint az őrület.

- Gratulálok az ezüstéremhez! Én is 15 éves vagyok, és most kezdtem a gimit. Milyen a suli? Kivételeznek veled a tanárok? (Eszttii)
- A gimi kemény, sokkal keményebb, mint az általános. A tanárok ugyanúgy kezelnek, mint a többi osztálytársamat.

- Milyen lányokat szeretsz? Milyen stílusúak jönnek be neked? (kikkiki)
-
Igazából nincsen ideálom, legyenek fiatalok, csinosak és kedvesek. :)

- Amióta megláttalak az olimpián, nagyon megtetszettél, és nem tudlak kiverni a buksimból. Gondolom, 100 ezer lány mondja minden nap ezt neked, de legalább akkor én leszek a 100 ezer egyedik.:) Vagy nem így van? (Poni_lany)
-
Nem teljesen...

- Nagyon ügyes voltál, nagyon szurkoltam neked! Milyen volt ilyen nagy úszokkal együtt versenyezni és azokból egy kivételével mindenkit legyőzni? (csodaponi)
-
Fantasztikus érzés volt világsztárokkal egy medencébe szállni, és még fantasztikusabb érzés volt legyőzni őket.

- Mennyi szabadidőd van? Milyen zenét szeretsz? (Eszttii)
-
Az úszás, a tanulás mellett szinte "semmi", és minden zenét szeretek, ami jó, de leginkább a rapet.

- Ez nagyon kellett a magyar úszósportnak. Gondoltál volna ilyen eredményre az olimpia előtt? (the-dee)
- Még álmaimban sem mertem arra gondolni, hogy ezüstöt nyerek, az volt a célom, hogy döntőbe kerüljek.

- Mióta úszol, hogy ennyi idősen így sikerült teljesítened? (lilih-nincs)
- Négyéves koromban kezdtem úszni, de igazából 9 éves koromtól úszom versenyszerűen.

- Téged is szekáltak a doppingosok, vagy csak aki aranyat nyert? (mecsekajja)
- Elég kellemetlen volt a doppingvizsgálat, de szerencsére olyan dolgokat nem műveltek velem...