Cseh László: Két ezüst biztos meglett volna

Vágólapra másolva!
Az athéni olimpián lábsérülése ellenére is bronzérmet szerző Cseh László a Társalgóban elmesélte, mi minden szükséges ahhoz, hogy egy úszó elsőként érjen célba egy nagy világversenyen. Halásztelek díszpolgára világéletében szeretett edzésre járni, a következő négy évben pedig azért dolgozik majd, hogy megelőzze legnagyobb riválisát, Michael Phelpst. Legnagyobb uszodai büntetése egy nyakleves volt, ám szerinte egy ilyen füles akár csodát is tehet, ha jó szándékból adják.
Vágólapra másolva!

- Mivel telnek a napjaid az olimpia óta? (ikork)
- Egy hónap pihenőm volt, mindenféle meghívásnak eleget tettem ez idő alatt, és két hete elkezdtem edzeni is. Nem voltam nyaralni, nekem az a nyaralás, ha otthon lehetek.

- Kicsit csalódott voltál a célba érkezés után. Többet vártál magadtól? (ikork)
- Igen, valóban csalódott voltam, nem azért edzettem több mint egy évig, hogy harmadik legyek, de így utólag örülök, hogy legalább egy bronzérmet szerezhettem a lábsérülésem után.

- Elégedett vagy az olimpiai bronzzal? (blinkrz)
- Elégedett vagyok, mert egy érmet azért sikerült nyernem az első olimpiámon. A következő négy évben azért fogok dolgozni, hogy Pekingben ennél jobb eredményt érhessek el.

- Szerinted le fogod tudni győzni Phelpst? (blinkrz)
- Azon vagyok, de hogy ez mikor lesz, vagy megtörténik-e egyáltalán, azt nem tudom.

- 200 vagy 400 vegyesen, esetleg 100 háton lát leghamarabb esélyt a világbajnoki vagy olimpiai elsőségre? (Tivi)
- 200 és 400 vegyesen látok nagyobb esélyt, de rengeteg tartalék van még a hátúszásomban is.

Fotó: Fábián Évi

Kattintson a képgalériáért!

- Széchy Tamással volt valaha valamilyen munkakapcsolatod? (petey_t)
- Széchyvel soha életemben nem találkoztam.

- Az olimpia előtti sérülésed kapcsán nagyon sokat foglakozott veled a sajtó, nem zavart ez is a felkészülésedben? (ikork)
- Próbáltam kizárni ezt a tényezőt. Volt két hét az olimpia előtt, amikor azt mondtam, hogy mostantól senkinek nem nyilatkozom az olimpiáig. Ez fontos volt a nyugodt felkészüléshez.

- Milyen könyveket szeretsz olvasni? (Tivi)
- Ritkán olvasok könyvet, legutóbb A Gyűrűk Urá-t olvastam el. Inkább magazinokat olvasgatok

- A Komjádiban úszol még? Napi hány órát vagy ott? (Eva-83)
- Délutánonként körülbelül két órát a Komjádiban úszom, de csak amíg el nem készül a Spartacus-uszoda.

- Egy-egy versenyre mennyi időt kell keszülnöd, hogy biztos nyerő legyél? (johny_4)
- Szeptembertől szokott elkezdődni a felkészülés, a versenyszezon augusztusig tart, ezalatt végig edzünk, illetve néhány versenyre "formába hozunk". Ebben az időszakban legfeljebb egy hét pihenőt kapunk egy nagyobb verseny után. Egy versenyszezonban 2-3 hétnél nem is lehet többet kihagyni.

- A mai élsportban szerinted lehetséges tiszta eszközökkel hat aranyat nyerni az olimpián? (petey_t)
- Szerintem igen.

- A célba csapáskor ezredmásodpercek dönthetnek a sorrendről. Milyen módszerrel lehet elérni, hogy te legyél az, aki először érinti a falat? (ikork)
- Legyél te a leggyorsabb és a legjobb, legyen egy kis szerencséd, és legyen neked a leghosszabb karod. :)