Vágólapra másolva!
A torinói Európa-bajnokságra készülő Póth Diana kompromittálóbb kérdésekre számított ugyan, rajongói azért nem csak a sportpályafutásáról faggatták a Társalgóban. A mutatós műkorcsolyázó szeret flörtölni, könnyen barátkozik, és több problémája is adódott már abból, hogy a fiúk félreértették a közvetlenségét. Úgy véli, nem valószínű, hogy valaha is megelőzi Sebestyén Júliát, hiszen sportágában a mutatott produkció mellett a név is sokat számít a pontozóbíróknál.
Vágólapra másolva!

Marad szabadidőd a sok edzés és felkészülés mellett? Ha igen, mit csinálsz szívesen? (ArwenGirl)
- A napi kétszer egyórás edzés annyira nem veszi el az időmet, öt után már szabad vagyok. Szeretek moziba járni, kajálni, beülni kávézókba, pénteken-szombaton sokat járok szórakozni.

Ki a jelenlegi edződ? Kiss Orsival való kapcsolatodról is mesélhetnél! (ArwenGirl)
- A jelenlegi edzőm orosz származású, Jelena Ipakjan. Kiss Orsival való ismeretségünk már tizen-egynéhány éve kezdődött, egy edzőnél kezdtünk korcsolyázni. Azóta megmaradt a kapcsolatunk, ő egyben az aerobikedzőm is, csinált már nekem koreográfiát.

Milyen érzés az, amikor egy csomó ember előtt zúgsz egy nagyot a jégen? (cool)
- Nem az jár az agyamban, hogy mit gondolnak kint, inkább magam miatt rossz érzés, hiszen egy esés után a programom sem sikerülhet olyan jól. Vagyis nem az zavar, hogy emberek előtt esem - esni sokat szoktunk -, hanem az, hogy esetleg alacsonyabb pontszámot kapok.

Tudom rólad, hogy ötévesen kezdted a pályafutásod. Nem érzed úgy hogy kimaradt valami az életedből? Mennyire ismernek meg az emberek? (ArwenGirl)
- Abszolút nem maradt ki semmi az életemből, sőt, szerintem így 23 évesen már többet kaptam az élettől, mint egy "átlagember". Rengeteget utaztam a sport miatt, a sportsikerek adta élményeket pedig nem is lehet leírni, csak átélni lehet. A nevemet tíz emberből nyolc ismeri, de az arcommal nem nagyon kötik össze. Az utcán nem szoktak odajönni, de ha bemutatkozom, meg szoktak ismerni.

Mit vársz a torinói versenytől? Mit fogsz előadni?
- Két jó programot várok, szeretnék az első hatba kerülni, de az első tízbe mindenképpen. Nem egyszerű. Rövidprogramom egy Bond-szám, a kűröm pedig latin-amerikai zene.

Van esetleg olyan ugrás, amitől tartasz? (ArwenGirl)
- A Rittberger megy a legkevésbé.

Kiket vélsz a legnagyobb vetélytársaidnak? (ArwenGirl)
- Az oroszokat, a finneket, Sebestyén Julit meg az olaszt lányt.

Meddig szeretnéd folytatni a pályát? Mit szeretnél csinálni, ha abbahagyod a versenyzést? (ArwenGirl)
- A 2006-os olimpiáig, Torinóig. Versenykarrierem után edzősködni és revüzni szeretnék.

Félsz a kudarcoktól? Volt már olyan pillanatod, amikor azt mondtad, hogy feladod az egészet? (ArwenGirl)
- Nem félek, úgy nem lehet versenyezni. Többször is gondoltam már úgy, hogy abbahagyom.

Úgy tudom, a modell szakma felé is kacsintgatsz. Honnan jött az ötlet? (cool)
- Már nem kacsintgatok annyira, azt hittem, kicsit könnyebben fognak jönni a munkák, de a castingokra járás nem az én világom. Többen mondták egyébként, hogy miért nem próbálom meg, innen jött az ötlet.