Mandula Petra: Szeretném továbbadni, amit tudok

Vágólapra másolva!
Porckorongsérve miatt fiatalon abba kellett hagynia a teniszezést Mandula Petrának, ám a csinos sportoló a Vendégszobában elárulta, szeretne a sportág közelében maradni, álma pedig egy teniszklub létrehozása. Nagyon büszke arra, hogy pályafutása során legyőzte Capriatit, Miszkinát és Dokicot, Kurnyikovát nagyképűnek tartja, s úgy véli - bár a feltételek adottak lennének - a magyar teniszszövetség nem tesz meg mindent az utánpótlás segítéséért.
Vágólapra másolva!

Milyen a tenisz nélküli élet? (jos22)
- Rájöttem, hogy van élet a tenisz után is. Most még csak terveim vannak, amelyek szintén a sportághoz kapcsolódnak - ezek szervezése tölti ki napjaimat.

- Mik a terveid? (Omala)
- Szeretnék a sportág közelében maradni, álmom egy teniszklub létrehozása, már tettem is lépéseket, hogy ez a közeljövőben megvalósuljon. Ehhez az egy dologhoz értek, ebben elismernek, s ezt ki szeretném használni. Szeretném továbbadni azt, amit tudok.

Miért hagytad abba? (Manga)
- Sajnos, nem tudták megfelelően kezelni a porckorongsérvemet, és hosszú távon nem bírta volna a sorozatos terheléseket. A magánéletben is vannak vele problémáim.

A tiédhez hasonló problémával küzdök, de még mindig sportolok. Biztos nincs a porckorongra megoldás? (drosophila)
- Több orvosnál voltam, és elég egybehangzóan állították, hogy a műtét sem segítene az én esetemben, sajnos örököltem ezt a hajlamot. A sorozatos terhelések csak rontanának a helyzeten, és a mai napig erősítenem kell a hátizmomat, hogy legalább a magánéletben ne legyenek ilyen problémáim.

Mi az oka, hogy olyan kevés magyar teniszező ér el jelentős sikereket? (zalailovas18)
- A nőknél két éve értük el a legnagyobb sikereket, amikor is négyen voltunk az első százban. Mostanra már senki nincs ott, de Szávay Áginak megvan az esélye rá, hogy berobbanjon. A férfiaknál ez már nehezebb kérdés, ott sokkal több dolognak klappolnia kell ahhoz, hogy valaki eredményes lehessen, ám úgy gondolom, ha valaki nagyon akarja, akkor Magyarországról is magasra juthat.

Mikor kezdted a teniszt? (bomba15)
- Ötéves koromban, a nagybátyámnál, aki a mai napig is teniszedző. Az első tíz évemet vele edzettem végig, majd átkerültem egy másik klubba.

Mi vonzott ötévesen a teniszben? Hogy keveredtél bele? (Johny boy 27 bp)
- Az elején leginkább az energiáimat próbálták lekötni szüleim, és nagybátyám miatt adott volt, hogy melyik sportot kezdem el. Később a tenisz játékossága és sokszínűsége fogott meg.

Mi volt a legjobb eredményed? (Bloodwolf007)
- Egyéniben a Roland Garroson negyeddöntőig jutottam, amire nagyon büszke vagyok, párosban pedig az Australian Open elődöntőjéig sikerült menetelnem.

Milyen tanácsot adnál azoknak, akik teniszezők szeretnénk lenni? (Bloodwolf007)
- Amilyen hamar csak tudják, kezdjék el megtapasztalni a tenisz adta örömöket. Én nagyon sok pozitívumot éltem meg, mindenkinek nagyon szívesen ajánlom ezt az életformát, bár azt nem tudhatom, milyen lett volna, ha egyetemi padban ülök napi nyolc órát.