Gera: Remélem, még nem vagyok a csúcson

Vágólapra másolva!
A magyar válogatott és a West Bromwich Albion labdarúgója, Gera Zoltán járt az [origo] Vendégszobájában, akitől megtudhattuk, hogy a góljait kísérő szaltó elsőre balul sült el, hogy szerinte hagyni kell nyugodtan dolgozni a szövetségi kapitányt, hogy még nincs pályafutása csúcsán, hogy a világbajnokságon a braziloknak drukkol, és hogy nem klónoztatná magát, mert bízik az utánpótlásban.
Vágólapra másolva!

Mikor fedezték fel a tehetségedet? Aki felfedezett, nagyon jól tette! :-) [Judit és Nóri]
- Garami József fedezett fel még Pécsett, aki minden segítséget megadott. Sokat köszönhetek neki.

Honnan jött a gólok utáni profi előreszaltó? [neVWem nick]
- A hátraszaltók a játszótérről származnak. Az első hátraszaltóm nem a legjobban sikerült, mert a hátamra estem, de ez nem vette el a kedvemet. Az első gól utáni szaltómat még a Harkány színeiben csináltam, és azután hagyománnyá vált. Sajnos volt egy kézsérülésem, és nem tudtam abban az időszakban szaltózni,de majd gyakorolni fogom.

Hol tart most a magyar foci? [Conquvistador]
- Nehéz erre válaszolni, a múltból kiindulva nem a legjobb állapotban van, de reméljük, hogy az elkövetkezendő időszakban sok tehetséges játékos kerül majd ki az akadémiákról.

Mi a véleményed a mostani, nagyrészt kiöregedett válogatottról? [becikétek itt va]
- Szerintem egyáltalán nem öreg a válogatott, minden csapatba kellenek rutinos játékosok, a mostani csapatban vannak fiatalok és idősebbek, erre szükség van.

A válogatottnál miért nem te vagy a 11-es-rúgó? Remélem, a későbbiekben és a selejtezők során te leszel! [Balázs++]
- Azért, mert nem engem jelöltek ki, de ha engem jelölnek, akkor vállalom.

Szerinted van komoly esélye a magyar válogatottnak, hogy kijusson az Eb-re? [1pOnt(.)]
- A mostani selejtezőcsoportban nem mi vagyunk a favoritok. Reálisan nézve a csoportot a harmadik helyre érhetünk oda, de voltak már meglepetések, és minden a pályán dől el, reméljük, hogy tudunk meglepetést okozni.

A mostani szövetségi kapitány miért változtatott azon az elképzelésen, amit Lothar elkezdett? [axel78]
- Minden edző máshogy képzeli el a csapatát, Matthäusnak nehezebb dolga volt, mivel nem ismerte a magyar játékosokat, de a mostani kapitány képben van, és jól ismeri a játékosokat.

Képesek vagyunk az angoloknak meglepetést okozni a keddi barátságos meccsen? [fehérvári srác16]
- Igen, képesek lehetünk meglepetésre, de a legfontosabb az, hogy a selejtezőre összejöjjön a csapat, és ott érjünk el jó eredményeket. De az angol meccs is nagyon fontos, mivel személy szerint ott játszom, és szeretnék bizonyítani az angoloknak.

A magyar foci azért nem fejlődik, mert minden évben más a szövetségi kapitány. Ha valaki dolgozhatna több évig, lehet, hogy meglenne az eredménye. Szerinted? [Balázs++]
- Szerintem is jobb lenne, ha hagynák a szövetségi kapitányt dolgozni, és nem változtatnának kétévente, de mindig az eredmények minősítik a kapitány munkáját.Minden világverseny előtt az a cél, hogy kijussunk a vb-re vagy az Eb-re, és ha ez nem sikerül, akkor általában új szövetségi kapitányt keresnek, ami szerintem nem jó.

Szerinted a magyar csapatok mennyire lennének életképesek egy külföldi csapatokkal játszott bajnokságban? [LetsGetMosh]
- Úgy látom, hogy egyénileg meg tudják állni a helyüket a magyar játékosok, de hogy egy magyar csapat mit tudna elérni, azt nem tudom megmondani.