Új szerepre készül Timo a Barátok közt után

Vágólapra másolva!
Tildához, Niki Beluccihoz és Tündérmókushoz fűződő élményeit is elmondta a Barátok közt VIVA TV-től érkezett új szereplője, aki emellett beszámolt új műsortervéről, valamint Balázs piszkálódásairól.
Vágólapra másolva!

Hány éves vagy? Kit alakítasz a BK-ban? (RoAdRuNnEr)
- Eredetileg 23 leszek, a sorozatban pedig Dobrovics Rolandot Nagyrédicsről, akinek minden vágya, hogy kamionsofőr legyen.

Nem is tudtam, hogy VIVA-s is vagy, amíg fel nem bukkantál a BK-ban. Gondolom, jót tett a népszerűségednek a szerep. Hogyan élted ezt meg? (ikork)
- Biztos most többen tudják, hogy létezem. A VIVA-t 15-29 éves korig nézik, a BK-t pedig minden korosztály, így most már az idősebbeknek is lehet, hogy ismerős vagyok valahonnan.

Meddig fogsz játszani a Barátok köztben ? (Kittykee|beteg)
- Múlt hét pénteken (január 30.) volt az utolsó kis szösszenet, és végül is egyedül visszaköltöztem Nagyrédicsre, a csajom meg ottmaradt a Kertész Gézával.

Miért mész el ilyen hamar a BK-ból? (Glad_Girl)
- Mert ez csak egy epizódszerep, és ez a sorsa az epizódszereplőknek, hogy feltűnnek egy rövid időre, aztán meg el.

Miért döntöttél úgy, hogy szerepelsz a Barátok köztben? (mati01)
- Ez egy elég régi történet, szerepeltem a Rosszfiúk című filmben, a bemutató után pedig odajött a producer és elhívott egy próbafelvételre, de nem történt semmi legalább 3 évig, majd felhívtak, hogy íródott egy szerep nekem, de pont aznap írtam alá a VIVA-s szerződésemet, így a kettőt egyszerre nem csinálhattam. Most meg eltelt egy kis idő, és újra adódott egy lehetőség, amit nem akartam kihagyni, mert nem vagyok az a típus, aki kihagy jó lehetőségeket.

Milyen volt egy megszokott csapatba bekerülnöd? Hogy fogadtak? Milyen volt a hangulat, hisz elég sok fiatal szereplő elhagyta a sorozatot mostanában! (ikork)
- Úgy éreztem, hogy nagyon jó a társaság, rengeteget nevettünk, folyamatosan röpködtek az idétlen poénok, Németh Kristóf (a Kertész Gézát alakító színész) mindig talált valami olyan tárgyat vagy elkapott egy-egy olyan mondatfoszlányt, amit átalakított valami vicces dologgá, úgyhogy sok-sok nevetés volt. Egyszer meg is kérdezték tőlem, hogy melyik színházban játszom és nem akarták elhinni, hogy sehol. Akik meg elhagyják mostanában a sorozatot, azok talán már unják.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Hogyan ítéled meg azt a figurát, akit a sorozatban játszottál, mi a véleményed a karakterről? (stewartt)
- Szerintem egy lúzer, akinek még sokat kell tanulnia az életben, főleg a lányokról, és úgy tűnik, mint hogyha elég hamar feladná az álmait. Én abszolút nem ilyen vagyok.

Milyen érzés volt szerepelni a BK-ban? Kivel jöttél ki legjobban a szereplők közül, és ki volt esetleg az, akivel nem igazán kerültél közeli kapcsolatba? (stewartt)
- Elég sok mindenkivel nem kerültem közeli kapcsolatba, Németh Kristóffal viszont igen, hiszen szinte csak vele forgattam a jeleneteket meg a leányzóval, de neki barátja van, úgyhogy nem jöhet szóba:) Amúgy meg jó volt a feelingje, képzeljetek el egy akkora stúdiót, mint mondjuk a fél Pólus Center (egy kis túlzással), szóval tiszta Hollywood Magyarországon.

Mi vezetett a tévés szereplésedhez? Hogy kerültél előbb a VIVA-hoz, majd a BK-ba? (ikork)
- A VIVA-hoz válogatás útján kerültem, magyarul besétáltam az utcáról, a BK-sztorit meg már elmondtam egy kicsit előbb.

Szerinted az RTL Klub tudatosan frissít VIVA-s "sztárokkal", hogy visszaszerezze a nézettségét fiatalok által? (varzoli)
- Jó kérdés, biztos hogy van benne egy ilyen irányú törekvés is, meg hát valamilyen szinten Lilu és Balázs már szerzett ismertséget a VIVA-n, tehát valószínűleg alapból többen ülnek a képernyő elé, mint hogyha tótpisti vezetné a műsort.

Nem érzed, hogy a VIVA után (közben) a Barátok köztben szerepelni kicsit gázos? (Ifyouareagirl)
- Nem, nem érzem úgy.

Szerinted miért ciki sokak szerint BK-t nézni? (stewartt)
- Elég valóságos helyzet az, ami a BK-ban van, azt a 2,5 millió embert, aki nézi őket, mind érdekli az, hogy kivel, mikor, mi fog történni. Lehet, hogy nem szeretik, de attól jó egy sorozat, hogyha szeretik is, meg nem is.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A Szeress mostban nem fogsz szerepelni? (hodocska)
- Nem hinném, nekem nem tetszik, egy olyan felsőközéposztályról szól, akiket én nem kedvelek.

Hogy van ez? A Szeress mostban nem szerepelnél, mert az olyan mű? Akkor a BK-ban azért szerepeltél, mert az olyan valós? Tizenévesen kávézóban reggeliznek meg hasonlók... (ikork)
- A Szomszédok után még ez az a sorozat, ami hellyel-közzel valós problémákat vet fel, és pont azért nézik annyian, mert akár velük is megtörténhetne az a szituáció, ami a sorozatban. Én is reggeliztem már kávézóban, persze nem minden nap, de volt egy időszak.

Mi a véleményed a kibeszélőshow-król, mint a Balázs vagy a Mónika? (EgyCsaj14)
- Nálam a kibeszélőshow Jerry Springernél megállt. Az az eredeti, és akárki akárhogy próbálja őt utánozni, nem fog sikerülni. Balázs legalább jól csinálja, poénosan.

Mit szólsz ahhoz, hogy Lilu is a ValóVilágot vezeti? (hodocska)
- Ő döntött így, nem szólok hozzá semmit. Szerintem ügyesen csinálja, legalábbis sokkal szimpatikusabb, mint Nóci volt, de mindenképp intelligensebb.