Kiss Ramóna: Amire vágyom, az egy színpadi szerep

Vágólapra másolva!
Kiss Ramóna sem kerülte el a szappanopera-szereplők gyakori sorsát, több tévénéző számára ő valóban Szentmihályi Zsófia, ezért vásárlása közben egyenruhások segítségével akarták hazajuttatni Barátok közt-ös családjához. A sorozatszereplő a tévé hatása mellett mesélt a Tildákkal való kapcsolatáról, énekesnői hajlamairól és Majka iránti érzelmeiről is.
Vágólapra másolva!

Nem gondolod, hogy nem olyan emberek kellenek a sorozatokba, akik még csak tanulják a színészetet, hanem inkább akik végzett színészek? (Antarktika)
- Ez nem az én hatáskörömbe tartozik, hanem a producerébe, és ő dönt, ahogy dönt, de látod, a sorozat megy és sikeres.

Milyen suliba jársz? A színészet volt az életcélod, vagy szeretnél majd valami másban is jeleskedni a későbbiekben? (karlinda)
- Elvégeztem a Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskolát, most pedig a Pécsi Tudományegyetemen tanulok - nem színészetet. Nem az életcélom, de a vágyaim közé tartozott az, hogy a színészettel foglalkozhassam. Az, hogy pedig mi lesz később, a jövő zenéje.

Mi a fontosabb az életedben, ez a sorozat vagy a tanulás és a civil szakma kitanulása? (ikork)
- Jelen pillanatban mind a kettő nagyon fontos számomra, megpróbálok mindenhol száz százalékosan teljesíteni, mert úgy gondolom, hogy a mai világban jó, ha több lábon áll az ember.

Milyen tanuló voltál általánosban és középsuliban? (nocikacska)
- Sose voltam egy Einstein, de általában nem kellett szégyenkeznem semmiért.

Kiskorodban mi szerettél volna lenni? (_sCr3w_)
- Énekesnő.

Nem szeretnél műsort vezetni? (nocikacska)
- Ezen még el kell gondolkodnom.

Ha felkérne egy divatlap, vállalnál bikininél kevesebb ruhában fotózást? (Vagy már fel is kértek?) (_Balu_)

- Igen, el is mentem, de bikininél lejjebb nem vetkőztem.

Nem vágysz komolyabb szerepre? (szmooore)
- Amire vágyom, az egy színpadi szerep lenne. Az meg szubjektív dolog, hogy ez kinek komolyabb és kinek nem.

Színésznőnek érzed magad, vagy egy szerencsés fiatalnak, aki jó időben alakított jó helyen? (ikork)
- Inkább érzem magam szerencsés fiatalnak, mint színésznőnek.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Ki a kedvenc színészed, színésznőd? (Antarktika)
- Óriási Marilyn Monroe-rajongó vagyok, az élők közül imádom Julia Robertset, itthon pedig Eszenyi Enikőt. Színészek közül a filmbeli apukámat játszó Forgács Pétert kiváló színésznek tartom. Külföldön pedig meghalok Brad Pittért.

Mi a kedvenc filmed? (korn22)
- A Micsoda nő.

Érzel különbséget a te játékod és az igazi színészi alakítások között? (ikork)
- Természetesen érzek különbséget, mivel nem vagyok színész, de igyekszem tanulni ezt a szakmát a megfelelő emberektől, és úgy érzem jó, úton haladok.

A sorozatban teljesen életszerűtlenül viselkednek és beszélnek a szereplők. A valóságban azért remélem, szoktál káromkodni. Szoktál káromkodni, Ramóna? (anti-social)
- Igen, szoktam, főleg ha vezetek.

Még eléggé fiatal vagy, érdekelne, hogyan képzeled el életed hátralevő részét?! (blackboy__)
- Először is szeretnék lediplomázni, ameddig szükség van rám és kellek ebbe a sorozatba, addig én ezt szívesen csinálom, s hogy utána mit kezdek a diplomával, meg ezzel a háttérrel, azt egyelőre nem tudom. Majd ahogy hozza az élet.

El fogsz menni a Barátok közt-ből? (hidropumpa)
- Nem, egyelőre még nincs szó róla.

Kit nem kedvelsz a kollégáid közül? (nocikacska)
- Nincs ilyen kollégám, mindenkivel nagyon jó viszonyban vagyok, esetleg valakivel még jobban - például Gyetván Csabával.

A fiatalabb kollegáiddal, hogy jössz ki? Láthatunk még a sorozaton kívül máshol is? (Luca_junior)
- Nagyon jól kijövök a fiatalabb kollégákkal is, és nem, egyelőre csak a sorozatban szerepelek.

Milyen a kapcsolatod a sorozatbeli családoddal és a barátaiddal, Kinizsi Ottóval, Szabó Erikával? (Laura1990)
- A "családommal" nagyon jó a viszonyom - azaz Hullan Zsuzsival és Gyetván Csabával . Ők állnak a legközelebb a szívemhez, Kinizsi Ottóval, Szabó Erikával és a többi fiatallal pedig szintén nagyon jól megvagyunk.

Nem érzed kínosan magad, amikor Ottóval egy ágyjelenetet kell eljátszanotok? (Kissziszus)
- Nem érzem kínosnak, mind a ketten tudjuk kezelni ezeket a dolgokat. Ez a munkánk.

Soha nem volt összetűzésed egyik sorozatbeli szereplővel se? (alta-web)
- Nem, soha nem fordult ilyen elő.

Szerinted Erika jó színésznő? (nocikacska)
- Minden tekintetben igen.

Ismerted a régi Tildát személyesen? Szerintem ő volt a legjobb csaj a Barátok közt történetében. (_sCr3w_)
- Igen, ismertem, nagyon jóban lettünk, és a mai napig tartjuk a kapcsolatot, találkozgatunk. Örömmel újságolhatom, hogy felvették a Színművészeti Egyetemre. Úgyhogy neki már teljesült az álma.