ef Zámbó nem foghatja feljebb a felfoghatót

Vágólapra másolva!
A Happy Dead Band és az egykori Bizottság tagja elmondta, régi együttese nem mostanában fog fellépni, de egy új lemezt kiadnának. A zenész, képzőművész ef Zámbó István beszélt még a szőrhöz való vonzódásáról, arról, milyen, ha megérzi a mindenhatót és a Fiatal Művészek Klubjának virágkorát is felidézte.
Vágólapra másolva!

Lesz-e újra Bizottság? (Hiszen hazajött Wahorn András is)! Vagy néhány nosztalgia koncert? Ld.: Európa Kiadó (bodics)
- Nem lesz Bizottság-koncert, viszont el lett határozva, hogy az eddig ki nem adott régi Bizottság-számokat összegyűjtjük az akkori lelkes közönségtől. Itt meg is ragadnám az alkalmat, hogy elmondjam, olyan kalózfelvételeket várnánk, amelyekből ki lehet mazsolázni a jobb minőségűeket, hogy aztán kiadhassuk őket. Emellett egy könyv megjelentetését tervezzük hosszabb távon, ami tartalmazná a Bizottság együttes igaz történetét, születésétől napjainkig.

Nem lesz kiadva újra az eddigi összes Bizottság-lemez? Anno még nem igazán dívott a cédé. Ereklyeként őrzöm a kazettákat (Taranis)
- A jogutód Gong kiadó a rendszerváltás után beleegyezésünk nélkül is megjelentette a Bizottság együttes két lemezét cédén. Tudtommal ez kapható, az ereklyeként őrzött kazettákról pedig egy másolatot nagyon szívesen vennénk, mivel nekünk nem nagyon maradtak felvételek és ezért gyűjtjük a használható kalózkazettákat. Úgyhogy ha nem esik nehezedre és van energiád ezzel foglalkozni, beszélhetnénk személyesen is.

Tulajdonképpen, hogy lehetett ilyen sikeres a Bizottság zenekar? Akkoriban nem kapkodtak a hasonló bandákért a pártfunkcikkal megtűzdelt lemezkiadók. Önök hogy tudtak lemezt kiadni? Gondolom nem volt nagy barátság a korszak politikusaival? (karl_boro)
- A 80-as évek elején már-már mozgalommá kicombosodottt alternatív és new wave zenei életben a monopol helyzetben lévő magyar hanglemezgyár egyik munkatársa említette, hogy őket nem keresik meg ezek a zenekarok kiadás és megjelentetés céljából. Ezt mi hallottuk és a zenekarból Wahorn András rögtön bement és tolmácsolta a készségünket, hogy mi nagyon szívesen csinálnánk lemezt. Egyébként mivel akkor a kultúrpolitika cenzúrázott, korábban nem is gondoltunk rá soha, és szerintem a többi zenekar is azért nem jelentkezett, mert eszébe sem jutott, hogy egyáltalán megjelentetheti a munkáit. Természetesen minket is cenzúráztak, némileg, ami a mi esetünkben nem befolyásolta a művészi mondanivalót mivel elég elvont szövegekről volt szó. Szerintem abban a skizofrén történelmi időszakban, amit a múlt rendszer jelentett, elég volt őszintének lenni ahhoz, hogy a normális emberek körében sikeres legyél.

Mi a véleménye Wahorn András millenárisi szerepvállalásáról és aztán a kihátrálásáról? Gondolom Önök jó barátságban voltak akkor is, amikor ő kiment Amerikába? Vagy ez így nem teljesen igaz? (cool)
- Tudtommal Wahorn Andrást felkérték valamire, ami nem teljesen úgy volt ahogy ígérték neki. Ezt ő később észrevette, és úgy döntött, hogy ilyen formában nem érdekli az egész, illetve azoknak a terveknek a megvalósítása, ami egyébként állítólag mindenkinek tetszett. Lehet, hogy a nyilvánosságot később kellett volna beavatni a dolgokba, mondjuk akkor, amikor az elképzelések megvalósításának lehetősége komolyabbá válik.