Bakács: A poppiacon bénák vagyunk

Vágólapra másolva!
Remélhetőleg sokan tudják azt is, hogy ő a Magyar Narancs és a Wanted egyik alapítótagja, a Találkozások magazin főszerkesztő-helyettese, vagy az Élet és irodalom főmunkatársa. Az utóbbi hónapokban mégis leginkább a Megasztáros zsűriskedéséről híres Bakács Tibor Settenkedő az olvasók kérdéseire elmondta, szellemesnek lenni szerinte nem születni, tanulni kell. Az exfilmkritikus exújságíró Tóth Vera lemezét teljes tévedésnek érzi, de azt azért hiszi, hogy a műsor talán megváltoztatja a magyar könnyűzenei életet.
Vágólapra másolva!

- Sziasztok, kezdődjék, rajta!

Nehéz zsűrinek lenni? (EJA)
- Nem, ennél vannak súlyosabb foglalkozások is, pl. sebésznek lenni, vájárnak, pedagógusnak... Ami nehéz benne, hogy a véleményével hamar "lebukik" az ember. Túlságosan jól fizetik ahhoz, hogy panaszkodjak.

Meghallgattad az első sorozatban szereplők megjelent lemezeit? Szerinted melyik sikerült a legjobban? Ő volt a kedvenced? Érdekelne még az is, hogy most kinek drukkolsz, és ez a személy azonos-e azzal, aki szerinted majd a nyertes lesz. (Szamvan)
- Igen, hallottam mindegyik lemezt. Gáspár Lacié a legbiztatóbb, Oláh Ibolyáéban van 2-3 olyan érték, ami miatt nagyon örülök, és a Tóth Vera lemezét tartom teljes tévedésnek. Ibolya volt a kedvencem, de hogy most kinek drukkolok? Jobb lenne, ha a döntőbe kerülne Karamell, Bartók Eszter, Palcsó Tamás, Torres Dániel, Boogie Gál Csaba, de az az igazság, hogy képtelenség megmondani a tehetség fejlődését és ütemét, ezért akiket nem soroltam fel, simán legyőzhetik a felsoroltakat.

Ki esélyes a győzelemre? (vd89)
- A névsor második részét mondanám. :) Tóth Gabitól elkezdve bárki, ha hajlandó a személyiségét teljes valójában kibontani. Mindig kétséges kérdés, hogy valakiben mekkora teremtő erő van, bizakodjunk. Bartók Eszter vagy Karamell ugyanúgy lehet győztes, mint Torres Dániel, de ez csak időjóslás. Ez olyan, mintha lovakra fogadnánk, mindegyik paripa kiváló, de ez nem még jelent semmit.

Mit gondol a többi zsűritagról? (ninikeee)
- Meglepően jó a véleményem róluk, bár korábban rossz volt. Kiderült számomra, hogy Pierrot egy komoly ember, hogy Soma teljesen bolond, (amit én nagyon szeretek, mert ezek az emberek mindig szabadok) és Pély Barnáról, hogy minden gyermeksége ellenére komolyan gondol az életre. És ott a Presser, akit most tutira nem fogok minősíteni, mert bonyolultabb ennél.

A versenyzők hány százalékát ismerted már a Megasztár előtt? (Ateh)
- Nulla százalékát. Persze nem igaz, mert tudtam hogy a Pflum Orsi vokálozik vagy a Boogie Csaba régóta nyomja, de ez nem volt jelentős tudás.

Szerinted valóban az eddig kiesett két versenyző volt a leggyengébb? (chrisz2)
- Igen, egyértelműen. Még az is fölmerül bennem, hogy rosszul válogattunk. De hát csak Igaly Diána lő százas köröket.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Miért tartod Tóth Vera lemezét teljes tévedésnek? (chrisz2)
- Mert egy hamis retro-érzést fejez ki, amit megkapott a Vera olyanoktól, akik ezzel és vele vágytak valamiféle sikerre. Nem érdekelte őket az ő gazdag személyisége, előadói képességeinek széles spektruma, nem volt benne semmi innovatív vagy izgalmas. Egyetlen szerencséje a társaságnak, hogy Vera hangja még így is fantasztikus. Nagyon várom a második lemezét, és arra gondolok, hogy ő tényleg fönnmarad és túljut a hakni-esztétikán.

Mi a véleménye az új Csillagdalról? (dori_)
- Sokkal jobb, mint a régi. A régit utáltam.

Ön szerint melyik énekes lóg ki leginkább a sorból? (vd89)
- Megmondom, de ez nem azt jelenti, hogy nem hiszek bennük. Csak félek. Kovács Tímea tökéletes szépségétől, hogy az kevés lesz, Bálint Ádámtól, hogy nem elég állat, Bella Leventétől, hogy mégis szorong. De nem szeretek emberek jövőjéről ítéletet mondani, mert ennyire bölcs azért én se vagyok. Lehet, hogy Bálint Ádámban megvan az állat, Bella Levente nem szorong többet és Kovács Tímea nem is olyan szép.