Gát György: Folytatódhat a Família Kft.

Vágólapra másolva!
Az első magyar független producer a csetelők kérdésére elárulta, hogy Esztergályos Cecília, Görbe Nóra és Verebes István voltak a kedvenc munkatársai, bár sok barátot szerzett a televíziózással töltött évtizedek alatt. A Lindának biztosan nem lesz folytatása, de elképzelhető, hogy az egykoron szerfelett sikeres Família Kft. újabb részekkel bővülhet. Jelenleg a SztárVár című produkció sikerén dolgoznak: a producer szerint a formátum is egyedi, és az sem megszokott, hogy napi sitcom készüljön. A gratulálók és a semleges érdeklődők mellett olyan csetelő is akadt, aki - kétszer is - kemény kritikával illette Gát munkásságát, ám a producer szerint az idő neki dolgozik.
Vágólapra másolva!

- Sziasztok, Gát György vagyok, filmes tv-producer, egyetemi tanár, fő profilom a szórakoztatás.

Miért pont a Viasat3-ra vitte az új produkcióját? Milyen mutatói vannak ennek a csatornának? (cool)
- A Viasaton menő műsoraim is beteljesedtek ezzel a SztárVár című sorozattal, ami abszolút újdonság, nem nagyon volt ilyen még a televíziózásban sem Magyarországon, se másutt. Ez a csatorna volt, amelyik megkeresett, hogy egy ilyenfajta produkciót szívesen látna, így ők a megrendelők. A csatorna mutatói nagyon jók, stabilan negyedikek a piacon, az RTL Klub, a TV2 és az MTV után.

Lesz valami új sorozat, amivel előrukkol? Mik a további tervei? (nyomozono)
- Az új sorozat a SztárVár, húsvét hétfője óta minden este fél nyolckor látható, a következő napi ismétléssel. Ez most az új, szeretett gyermekem, naponta minden este látható különleges bébi.

Milyen a nézettségi mutatója a SztárVár című műsornak? (nyomozono)
- Sajnos nem tudom, bár lehet hogy szerencsére. De egy sorozatnál a 25-30. rész előtt meg se nézem a mutatókat, nincs értelme, kell annyi idő a nézőknek, hogy megtalálják, rászokjanak, megkedveljék, keressék. A szűk baráti körömben - ami talán nem is annyira szűk - kiválóak a mutatók.

Elsorolná, hogy mely sorozatokat köszönhetjük önnek? (karl_boro)
- Sorrendben: Robog az úthenger, Linda, Familia Kft., Angyalbőrben, most a SztárVár. Elég? De részt vettem operatőrként, rendezőasszisztensként a Fekete város-ban például, a Bors Máté kalandjai-ban, mondhatni, nagy sorozatrutinom alakult ki.

Ki (kik) volt(ak) a kedvence(i), akivel a legjobban szeretett együtt dolgozni? (cool)
- Esztergályos Cecília, nagyszerű színésznő, hihetetlen jó volt vele dolgozni. A Verebes Pistával mint rendezővel, mert nagyon sokféle pozícióban jegyeztem ezeket a sorozatokat, voltam bennük író, rendező, operatőr, néha egyszerre mindegyik. És nem utolsósorban producer. Az Esztergályos Cili tényleg egy fantasztikus személyiség, igazi sztár, csodálatos személyiség, csodálatos ember. Görbe Nóra hihetetlen elánnal, akarattal, szakmai alázattal alakította Lindát, és viselte el azt az irdatlan mennyiségű tréninget, munkát, amit mint producer és rendező rákényszerítettem. Nem véletlen, hogy a fiatalok bálványává vált, alkalmas rá mint színésznő, sportember, és nem utolsósorban mint ember. Nagyon szerettem még dolgozni Bárdi Györggyel, Végvári Tamással, rengeteg színész dolgozott ezekben a produkciókban, mindegyik a szívemhez nőtt.

Úgy hírlik, hogy Görbe Nóra (Linda) hírhedt sikítását az ön ötlete alapján tették be a filmbe. Ez igaz? (karl_boro)
- Valóban, a sikoly is úgynevezett running gag, ez is, mint a klumpából kilépés vagy az Esztergályos Cecíliának az "eddig-eddig-eddig" mozdulata, amit szintén én találtam ki, ezek meghatározták a sorozatok sikerét, ugyanúgy, mint Columbo gyűrött ballonkabátja. Azt hozzá kell azonban tennem, hogy ezek a találmányok csak részei mindig egy közös munkának, amit egy elég nagy kreatív team végez el. Írókból, dramaturgokból operatőrökből áll ez a csapat. A legjobb találmányok, az enyémek is és a többieké is (mert nekik is vannak ilyenek), azok mindig ezeken a brainstormingokon születnek. Ez hozzátartozik a kreatív munkához. Ezeknek a teameknek az összeállítása mindig az én feladatom, évek óta meg-meghívom ugyanazokat az alkotókat. Ragaszkodom a jól bevált partnerekhez.

Fotó: Fábián Évi
Fotó: Fábián Évi

A többi kereskedelmi csatornánál is próbálkozott ezzel a sorozattal? (nyomozono)
- Nem, nem próbálkoztam, de mint ahogy a Viasatnál több ötlettel, náluk is rendszeresen megjelenek mindenfajta ötlettel, hiszen producer vagyok, és az a dolgom, hogy ezeket a produktumokat megpróbáljam eladni, és remélem, hogy rendelnek belőle. Így megy ez már az én életemben vagy 35 éve.

A Lindá-nál miért csak Bodrogi Gyula nevét mondták be? (Peth)
- Hogy miért csak az ő nevét mondták be, erre nem tudok mit mondani, nem nézem a Viasaton a Lindát, nem ismerem a körülményeket sem. Csak azt tudom, hogy nagyon jól működik a dolog, és sokan nézik. Remélem, hogy a többi színész is - hiszen kiválóak voltak - említésre kerül: Pécsi Ildikó, Harsányi, Balázs Péter, Csiszár Imre, talán nem sértődnek meg.

A Familia Kft. egy darabig rendkívül sikeres volt. Mikor érezte, hogy már nincs ereje a továbbiakban életben maradni? (cool)
- A Família Kft. nyolc éven keresztül ment a televízióban, és akkor kezdett elfáradni, amikor a kereskedelmi csatornák megjelentek, és egy olyan napi szórakoztató folyam indult meg a műsorszolgáltatókon, hogy weekly (azaz heti) sorozattal már nem lehetett az élbolyban lenni. Az egyik napról a másikra az emberek már nem voltak képesek észben tartani az előző epizódok különlegességeit, átalakult a televíziós szórakoztatás, és ez egybeesett avval, amikor én úgy éreztem, hogy a Família Kft.-t akkor kell abbahagyni, amikor még jól megy. De azóta is nagyon sokszor ugrunk neki, hogy folytassuk, szinte nem múlik el hónap, hogy valaki ne keressen meg, ne biztatna a folytatással. Én azt gondolom, hogy lehet, hogy még 5-10 évet várni kell, de a Viasat - úgy érzem - egyáltalán nem így gondolja, és lehet hogy elcsábulok. Hiszen az a szakmám, hogy ilyen produkciókat hozzak létre.

Gratulálok a SztárVár-hoz. A bábuk nagyon jók, de szerintem a forgatókönyv nem a műsor erőssége. Várható javulás ezen a téren? Mert így gyorsan rá fogunk unni a műsorra. (johnny21)
- A forgatókönyveket négy író írja, és nagyon nehéz napról napra azonos minőségű, humoros, sodró, igazán mulatságos történeteket összerakni. Tudomásom szerint napi sitcom nem is létezik. Az, hogy ezt mi megpróbáljuk, a Viasat nagy kísérlete, ami számomra nagy megtiszteltetés, hogy bíznak bennem, hogy képesek leszünk napról napra fenntartani az érdeklődést. Mindent megteszünk azért, és ez fog is látszódni, javulni fog a tempó, a ritmus, a humor, biztos vagyok benne, hogy a nézők igazán közel kerülnek ehhez a különleges sorozathoz.

Nem tervezik a Linda folytatását? (cool)
- Lehet, hogy tervezik, én biztos, hogy nem. Nálam a Lindá-nak már vége van.