Gerendai Károly: A Sziget kínálata nem hígul, hanem színesedik

Vágólapra másolva!
Már egy hónap sincs hátra az idei Sziget fesztivál kezdetéig, kérdések viszont mindig akadnak bőven a Szigettel kapcsolatban, legyen szó a vendégek kiszolgálásáról, a jegyárakról és főként természetesen a fellépőkről. Gerendai Károly az elmúlt bő évtized alatt már vélhetően hozzászokott ezekhez a kérdésekhez, így a Csevegőszoba kérdezői is minden kérdésükre választ kaptak.
Vágólapra másolva!

- Sziasztok, várom bármelyik rendezvényünkkel kapcsolatban kérdéseiteket! Persze lehet másról is, nem csak a rendezvényekről kérdezni.

Milyen fesztiválokat szervez egész évben a Sziget Kft.? (jean_luc_picare)
- Mi szervezzük a Gyerekszigetet, a Sportszigetet (idén Extrém Sport néven), a Budapest Parádét, a Volt Fesztivált, a Szenvedélyek napját, az Erdélyi Félsziget fesztivált, és némileg besegítünk az Aba Napok és a Szegedi Ifjúsági Napok szervezésébe is.

Mi volt minden idők legnagyobb botránya a Sziget fesztiválok történetében? Főleg fellépőkkel kapcsolatban érdekel... (cool)
- Talán a legnagyobb botránynak a Stone Roses egyébként elég szar koncertje mondható, ahol a zenészek annyira összevesztek, hogy a koncert után felbomlott a zenekar. De persze voltak ilyen-olyan egyéb botrányok is, pl. az Iggy Pop és a Kosheen közti verekedés, vagy a Prodigy elmaradása...

Nem gondolod, hogy egyre inkább hígul a Sziget zenei felhozatala? Most már egy egészen más közönség látogatja a szigetet... Lassan diszkósziget lesz... (Krinimano)
- Szerintem nem hígul, csak színesedik a Sziget kínálata, az elején két színpad és főleg alternatívok voltak, most 60 helyszín van, de szerintem nem mondható hígnak egy-egy programhelyszín kínálata egyik műfajból sem.

Ha mondtad (bár félszavakban), hogy melyik volt a legnagyobb botrány, akkor azt is mondd el, hogy melyik koncert volt a legjobb a Sziget történetében! (cool)
- Kinek mi volt a legjobb, mindenkinek más valószínűleg. Nekem több nagy élményem is volt zenekarokkal, nagyon bírtam David Bowie, Patti Smith, a Basement Jaxx, a Green Day koncertjeit... és még hosszasan sorolhatnám.

Sok pénz a 100-200 millió, de mennyiért volt itt az Oasis (illetve inkább csak Liam az Oasisból)? Úgy tudom, az sem aprópénz volt. (jean_luc_picare)
- Nem volt aprópénz, de az előbbi alsó határnak is csak a negyede. Bocs, hogy hülyén fogalmazok, de konkrét számokat elvileg a szerződések szerint nem árulhatunk el.

Szerinted nem iszonyú drága a jegy? Ez szinte már megfizethetetlen. Vagy csak nekem az? (cool)
- Szerintem nem iszonyú drága, de sajnos sokak által már nem biztos, hogy megfizethető. Azonban nem árt egy picit az ár-érték arányt is vizsgálni: ha megnézed, egy nemzetközi sztár koncertje az Arénában átlag 8-10 ezer forint, nálunk napi több száz program és sok-sok sztár, valamint egy csomó ingyenes szolgáltatás (értékmegőrző, gyerekmegőrző, WC, zuhanyhasználat stb.) van a napi 5 ezer forintos jegyárban. A hetijegyeknél a legolcsóbb 20 ezer forintos árnál 8 nappal, napi 2500 forintért megkaphatod mindezt, a sátorhellyel együtt.

Igazából milyen szinten befolyásolja a közvélemény-kutatás (így az internetes szavazás), hogy milyen zenekarok fognak fellépni a Szigeten? (sgabe)
- A leginkább az internetes szavazásra építjük a program-összeállítást, de más információkat is alapul veszünk, így koncertnézőszámokat, lemezeladásokat, slágerlistás helyezéseket.

Mi a legnagyobb gond az idei Sziget fesztivállal? (cool)
- Az, hogy előre sose tudjuk, hogy milyen idő lesz. A másik újszerű gond, aminek eddig azt gondoltuk, hogy örülni fogunk: úgy tűnik, elfogynak elővételben a hetijegyek, és most azon törjük a fejünket, hogy mi legyen azokkal, akiknek nem jut jegy. Ezért kezdtük el például elővételben a napijegyeket is árusítani.

Te személy szerint melyik fellépőre vagy a legjobban kíváncsi? (jean_luc_picare)
- Több mindenkire is, így például Youssou N'Dour-ra, a Franz Ferdinandra, a Fishbone-ra és még sorolhatnám.

Pár év, és kinövitek a sSzigetet. Nem így gondolod? Akkor mi lesz? (edward28)
- A világon egy teljesen megszokott dolog, hogy rendezvényekre elfogynak a jegyek, nálunk is véges számú jegy van, ezért kinőni nem tudjuk a szigetet, maximum telt ház lesz.