Kepes: Kicsit zaklatottak a napjaim

Vágólapra másolva!
Gyerekkora óta utazik, hatvan országban járt, látott és megismert sok különféle, egzotikus kultúrát. Hétfőn, október 3-án 22.25-kor az RTL Klubon indul új 12 részes sorozata, a Világfalu - amin két éve dolgozik. Az elmúlt időkben ismét rengeteget utazott, sokat tapasztalt, így tengernyi élményanyagból gyúrta össze a műsort. Legnagyobb célja spirituális, szeretné elérni a belső harmóniát - és úgy érzi, hogy már úton is van felé.
Vágólapra másolva!

Miért szűnt meg a Desszert? Nagyon jó műsor volt. (Agilulu)
- Az RTL Klubbal eleve abban állapodtam meg, hogy a Desszert-ből csak négy adást készítek, mert közben párhuzamosan dolgoztam a Világfalu című műsoron is, s ehhez nagyon sokat utaztam a világban. Ezért nem tudtam több Desszert-et készíteni.

Lesz új könyve? (filda)
- Tervezem, hogy a Világfalu-ból is írok egy könyvet, mert annyi minden történt velem az utazások során, ami nem fért bele ebbe a műsorba, hogy bele is betegednék, ha magamban kellene tartanom. A könyv legkorábban jövő ősszel jelenhet meg.

Honnan jött a Világfalu ötlete? (karl_boro)
- Az életem egy részét külföldi kultúrákban töltöttem, gyerekkorom egy részét az arab világban, kamaszkoromat Dél-Amerikában. Egyetemre - többek között - Kaliforniában is jártam. Úgyhogy korán fölismertem, hogy a világ nagy kérdéseire nem csak olyan válaszok vannak, amit a mi környezetünkben megszoktunk. Ezért úgy gondoltam, hogy érdemes ismét végiggondolnom, okosan élem-e az életemet, nem lehetne-e más kultúrák válaszaiból is tanulni. Így született a Világfalu.

Két évig dolgozott ezen a műsoron. Mennyi ideig tartottak az utazások és az ötletek, témák kidolgozása? (cool)
- Egy kis kutatócsapat fél évig segített a kutatásban, közben én is olvastam. Egy évig tartott az utazás a világban, persze azért közben haza-haza jártam, és újabb néhány hónap a szerkesztés, vágás. Mindent egybevetve így jön ki a két év, meg az a plusz ötven, amit gyerekkorom óta ezekkel a témákkal töltöttem.

Milyen érzés híres embernek lenni? (_Alexa_001|nemlenni)
- Amikor én a szakmámat kezdtem, Magyarországon még csak egyetlen televízió volt, így a műsorainkat rendszeresen 3-4 millió ember nézte. Az ember gyorsan hozzászokik az ismertséghez. De azt gondolom, ez nem érték, ez ugyanúgy együtt jár ezzel a szakmával, mint hogy a hálókocsi-kalauznak zötyög az ágya, vagy hogy a bányász szénporos lesz. Nem szívesen foglalkozom azzal, hogy híres vagyok-e, meg aztán egyre kevésbé kerül ez szóba, ma már másmilyen sztárok vannak.

Érdekelne egy epizód Észak-Koreáról, lesz ilyen rész ? (zsoltee)
- Speciel Észak-Korea nem lesz.

Érdekelne, milyen költséggel járt a műsor elkészítése (már ha nyilvánosságra lehet hozni). (cool)
- A műsor költségvetése természetesen üzleti titok, még csak nem is az én titkom, mert nem én vagyok a producer. De nagyon sokba került.

Hogyan tudná ajánlani (és melyik korosztálynak) az új műsorát? Miért nézzék meg az emberek? (kriszti_05)
- Minden korosztálynak ajánlom, különösen a fiataloknak, olyan világban élünk, amikor elfelejtettük a rítusokat. A születésből orvosi és üzleti tevékenység lett, a házasságból szerződés, a halállal pedig csak a híradóban vagy a filmekben szembesülünk. Érdemes végiggondolni, hogy a régi kultúrák miként élnek együtt az életük apró jelenségeivel. Szerintem ez mindenki számára izgalmas.

A Desszert-tel mi lesz? Kár, hogy mára egyre kevesebb az ilyen és ehhez hasonló műsor (Petike1234)
- Nem tudom, hogy mi lesz a Desszert sorsa, de végül is ez a műsor is párbeszédről szól. Különböző kultúrák és viselkedésminták párbeszédéről.

Nagyon örülök, hogy ismét láthatunk műsorát, mert ön értékeket közvetít, és nem a "megszokott" szemetet. Nem értem, hogy miért ilyen késői órában kapott időpontot (bár van róla elképzelésem). (Saron)
- A műsor időpontját nem én határozom meg, hanem a csatorna. Nyilván ezzel akarják rávenni a nézőket, hogy végignézzék az előző műsorokat is, a Győzikét meg az utána induló új sorozatot. :-)

A műsor kétéves készítése közben melyik élmény volt a legmeghatározóbb? Melyikre emlékszik vissza legszívesebben és amire csöppet sem szívesen? (cool)
- Peruban az Andokban egy indián kislány kiválasztott magának, hogy legyek a keresztapja. Ez a szertartás nagyon nagy élmény volt számomra. Ugyancsak az Andokban egy indián sámán azt mondta, csak akkor vehetek részt a sámánszertartáson, ha én is iszom a San Pedro-kaktusz levéből, ami egy hallucinogén szer - mit mondjak, elég érdekes élmény volt. Marokkóban egy arab kisfiú körülmetélésekor elsírtam magam. Japánban egy közfürdőben csak úgy tudtunk forgatni, hogy Salamon András operatőr-rendező kollegámmal nekünk is anyaszült meztelenre kellett vetkőzni. Sokáig tudnám folytatni, nagyon sok élmény ért ez alatt az egy év alatt.

Mint sok országot látott ember, melyik európai országot látja a legélhetőbbnek, összevonva mindent, emberség és anyagi értelemben? (sztivvvi)
- Én a mediterrán országokat szeretem, talán azért, mert élvezik az életet. Ha úgy hozná a sors, Dél-Olaszországban vagy Görögországban egy szigeten szívesen élnék, pálmafa, tenger, vörösbor, tengeri herkentyűk és barnára sült bikinis lányok - élhető életnek tűnik.

Fotó: Ruprecht Vilmos

Azt nem értem, hogy egy ilyen ember, mint ön, hogyhogy nem kap több szerepet, akár az MTV-n. Azt hiszem, hogy azért még vagyunk egy páran, akik kíváncsiak lennének erre a fajta tévézésre. Vagy önnek nincs elég ideje? (Petike1234)
- Én is úgy gondolom, hogy ezek a műsorok, amelyeket készítek, elsősorban a közszolgálati televízióba valók, de az MTV-vel régóta megromlott a viszonyom, többször megszegték azokat a szerződéseket, amelyeket korábban velem kötöttek. De nagyon örülök, hogy egy kereskedelmi televízió is fontosnak tartja azokat az értékeket, amelyeket én ezekben a műsorokban próbálok képviselni.

A kislányát vitte magával, vagy ilyen sokáig kellett nélkülöznie önt a családjának? (Saron)
- Öt kislányom van, nem tudom, melyikre gondolt. Családot soha nem viszek magammal, munkaútra, mert olyankor elviselhetetlen vagyok. De az egyéves utazás során rendszeresen hazajártam, tehát nem nélkülöztek túlságosan hosszú időre.

Szokott ön koncertre járni? Van kedvenc hangszere? Van kedvenc műve? (Rekuz)
- Szoktam koncertre járni, klasszikus zenében kedvenc hangszerem a bőgő és a cselló, sajnos nem tudok rajta játszani, szeretem a latin jazzt, egyetlen kedvenc művet nem tudnék említeni.