Szabó Eszter: A Mega előtt híg volt a szakma

Vágólapra másolva!
A kalapos lány a legnehezebb elődöntőből jutott a legjobb tizenkettőbe. Kontor Tamással és Rúzsa Magdival volt egy csoportban - és ebből ők hárman végül bejutottak a legjobb ötbe. Kipottyanása után csetelt a rajongókkal: kiderült, hogy a bulvárlapok pletykái csak néha szórakoztatták, és inkább idegesítették. A show nyújtotta lehetőségnek nagyon örült, újra nekivágna, ha tehetné. Szombat óta nem titkolja: babát vár Kontor Tamástól.
Vágólapra másolva!

Gratulálok neked! Mikor láthatunk megint színpadon? [Goldinho]

- Köszönöm szépen, május 20-án a döntőn biztos ott leszek. Azután pedig a Megasztár-turnén, július elejétől.

Milyen volt a Megasztár-ban? [Hitman 2]

- Nagyon jó volt, csak egy kicsit fárasztott, hogy reggeltől estig programok vannak, úgyhogy jó most egy kicsit pihenni.

Nem érzed úgy, hogy sokkal jobb voltál, mint az előző elődöntőben, és Varga Ferenc csak a lány rajongók miatt nyert? [Wellington]

- Nem tudom, hogy jobb voltam-e, mint az előző döntőben, és nem zavar, hogy Feri jutott tovább, mert szerintem nagyon megérdemelné azt is, hogy megnyerje a versenyt. Emberileg is alkalmas lenne rá.

Szerintem te vagy a legjobb! Kaptál már ajánlatokat valamelyik kiadótól? [.®Wellington®.]

- Az ajánlatok egyelőre nem hozzánk érkeznek be, úgyhogy nem tudom, hogy kaptam-e ajánlatot. Nagyon remélem, hogy igen, mert nagyon szívesen csinálnék lemezt.

Hány éves vagy? [NIKOL-csaj]

- 23 - 1982. május 28-án születtem, úgyhogy pár hétig még 23 vagyok.

Bánod, hogy nem mehetsz tovább? [qaiwsy13]

- Nem.

Mik a terveid a jövőre nézve? [swing_kira_lizzy]

- Ahogy a többiek is, szeretnék lemezt és együttest, nagyon fontosnak tartom, hogy én írjam a dalaim szövegeit. Ezenkívül jó lenne, ha Gyulán is lakhatnék, ha lenne ott egy kis lakásom és egy autóm, amivel feljárhatnék Pestre. Ezekre fogok gyűjteni a nyári turné alatt.

Mennyire érzed azt, hogy megváltozott az életed e műsor után? [MarkF]

- Az életem nem változott meg, csak bemutattak a tévében, ez ért nagyon hálás vagyok, mert ha kapok lehetőséget, azt a Megasztár-nak köszönhetem majd. A Megasztár12 hét az életünkből, a jövő viszont sokkal fontosabb.

Miért hordtál mindig kalapot? Vagy csak egy kabala? [Plasztik girl]

- Nem kabala, szeretek kalapokat hordani. Ez a szokásom elég régóta tart már, és szerencsére a stylistnak is tetszett.

Milyen volt ilyen nagy közönség előtt énekelni? [..rocker cs@j..]

- Nagyon érdekes, hogy valamiért egyáltalán nem volt furcsa, a nézőtéren ugyanis nem voltak olyan sokan, én pedig direkt nem gondoltam bele, hogy hányan lehetnek a tévé képernyője előtt. Egyébként nagyon jó, ha nagy közönség van, de engem az sem zavart, ha csak néhányan voltak a koncertjeimen.

Melyik zsűritag véleménye számít igazán? Melyik zsűritag volt elfogult veled? [real]

- Nem hiszem, hogy lett volna bárki a zsűriben, aki elfogult lett volna, főleg velem kapcsolatban nem. Mind az öt vélemény nagyon fontos, ugyanúgy, mint azoké az embereké, akik az utcán megállítanak.

Melyik zsűritagot bírod? [konsti.x.]

- Bakácsot, de a többieket is.

Rég váltál ki a Magna Cum Laudéből? [vatrik]

- Úgy emlékszem, tavaly nyáron voltam egy darabig velük.

Milyen a viszonyod Kontor Tomival? Amúgy szép párost alkottok vagy alkotnátok. [MarkF]

- Hogy milyen a viszonyunk, majd elolvasom a hétvégi sajtóban, úgyhogy vasárnap tudok róla nyilatkozni. :-)

Kivel voltál jóban a többiek közül? [..FLORCICA..]

- Hoffmann Mónikával, Puskás Petivel, Kontor Tomival, Varga Ferivel, de jó fej az Iza és a Szabolcs is, csak sajnos hamar kiestek.

Fotó: Fábián Évi

Bírom ezt a kis reszelős hangod, csinálhatnál pár lemezt olyan Joe Cocker-stílusban! Vagy milyen stílusban gondolkozol? [.®Wellington®.]

Babát vár Szabó Eszter és Kontor Tamás/szorakozas/teve/20060508babat.html

- Még nem tudom pontosan, de mindenképpen színes lemezt szeretnék, olyat, amiben keverednek a stílusok, persze csak a jó ízlés határain belül. Szeretném, ha populáris maradna, de nem idegenkedem a jazztől, a kemény rocktól és a népzenétől sem.

Szerinted ki az esélyes a győzelemre? [raffaiagi]

- Mindhárman esélyesek, nekem Feri hangja tetszik a legjobban. Úgyhogy nagyon örültem, hogy továbbjutott, és egy kicsit meg is lepődtem, hogy csak 50 százalékot kapott. Emberileg is borzasztóan alkalmas rá, hogy nyerjen, a hangját pedig mindenki hallhatja. Szóval... szerintem zseniális énekes, és persze a többiek is.

A magánéletedről mennyire beszélsz? Jelenleg párkapcsolatban élsz? Ha igen, a barátoddal hogy tartottad a kapcsolatot ? [Tiesto!!]

- Nem szívesen beszélek a magánéletemről, azt szerintem mások sem tennék. Szerintem az ember a magánéletét nem eltitkolja, nem hazudik vele kapcsolatban, hanem védi, és ez így a normális.

Minek a hatására jelentkeztél a Megasztár-ba? Az elvárásaidnak megfelelt a műsor? [MarkF]

- Az elvárásaimról ne beszéljünk, de azért jelentkeztem, mert sajnos a mai zenészek olyan helyzetben vannak Magyarországon, hogy muszáj megragadni minden adandó alkalmat, és a Megasztár-t nagyon jó lehetőségnek láttam.

Igaz az, hogy volt egy incidens Magdi és közted? [raffaiagi]

- Nem igaz. Rengeteg olyan dolgot olvastam magamról, aminek köze sem volt a valósághoz. Ilyen volt hogy kavartam Mónikával, Puskás Petivel vagy bárki mással, és az is, hogy megvertem vagy kiraboltam volna valakit. Nagyon sajnálom, hogy ezt bárki elhiszi, de sajnos nem tehetek ez ellen semmit. A barátaim és azok, akik ismernek, jó embernek tartanak, és nekem ez a legfontosabb. Egyébként pedig az incidensek tök normális dolgok...