Távközlési piac: az idő hozhat megoldást

Vágólapra másolva!
Az internethasználat terjedésének jelentős gátja a vonzó tartalmak és szolgáltatások hiánya, valamint az idegennyelv-tudás alacsony szintje - véli a Számalk volt elnöke. Havass Miklós internetről, szoftverekről, felsőoktatásról a Társalgóban.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]Havass Miklós: Sok szeretettel köszöntöm a chatszoba résztvevőit, és várom kérdéseiket a számítógépekkel vagy az információs társadalommal kapcsolatban.

Mit illik tudni Önről? Munkahelyek, végzettség, jelenlegi elfoglaltság... (drumlin)
- 1963-ban végeztem mint matematikus-informatikus, talán az én évfolyamon volt az egyetlen, ahol informatikusokat képeztek, és ez Szegeden történt. Az első nyugati számítógép mellett (National-Elliott) helyezkedtem el, és itt mindenféle alkalmazási feladatot oldottam meg.

Az első magyar gyártmányú számítógépek idején ezeknek a gépeknek az operációs rendszereit, fordítóprogramjait készítettem csoportommal, osztályommal együtt, idővel szoftvertechnológiával foglalkoztam, szoftverexporttal. Jelen pillanatban az információs társadalom kérdései érdekelnek. Fél éve vonultam vissza a Számalk elnöki posztjáról.

Mit gondol a felsőoktatás informatikai képzéséről? Tényleg a legjobbak között vannak a magyar programozók? (drumlin)
- A magyar felsőoktatás átalakulóban van, az utóbbi időkben kettős folyamat látható: egyrészt létszámban nagyon kibővült, másrészt mélységében lelaposodott. Ezt úgy is tudnám mondani, hogy az egészen kiválók számára nem ad annyi teret és késztetést, mint amit szívesen elképzelnék, de azt is jelenti, hogy a tömegek számára ad valamilyen szintű ismeretanyag elsajátítását.

Ami a magyar programozókat illeti, itt meglehetősen széles réteg képzésére kerül sor, vegyes színvonalon, vannak jó tehetségeink, vannak közepes vagy gyenge tehetségű embereink is. Általános tapasztalatom, mint olyan embernek, aki sok évtizeden át a magyar szoftverexport irányításában tevékenykedett az, hogy nagyon sok tehetséges emberünk van, jó képzettséggel, korszerű ismeretekkel, ami hiányzik, az a szervezettség és a csoportban való együttműködésnek a készsége. Ez utóbbi különösen igaz akkor, ha itthon dolgozunk, külföldön az ottani szabályok általában segítenek a csoportba való beilleszkedésbe. Sok helyről hallottam viszont azt, hogy az invenciozitása a magyar programozóknak egészen kiemelkedő.

A Műegyetem dékánja a chaten

Dr. Arató Péter a BME infokarának dékánja járt a Társalgóban.

Ön szerint a mai fiatalok túl vannak terhelve? (Sarahgirl15)
- Én azt gondolom, hogy a mai fiatalok túl is vannak terhelve és nincsenek is eléggé leterhelve. Az emberi tudás olyan nagymértékben megnövekedett, hogy még nem tudunk elég ügyesen szelektálni és nem tudjuk elég ügyesen kiválogatni azt a szükséges részt, amelyet egy diáknak tudnia kell.

Emiatt azt hiszem, hogy túl sok tananyag kerül leadásra, és azt hiszem, hogy kevés idő marad a begyakorlásra, a jártasságok megszerzésére. Pl. aggasztó, hogy az egyetemre került embereknek mennyire romlik az egyszerű írásértése és írástudása. Másrészt úgy gondolom, hogy a hallgatók nincsenek eléggé leterhelve abban az értelemben, hogy többet lehetne tőlük kérni és várni, úgy hogy ők saját maguk aktív, esetleg csoportos aktív munkával készítsenek el feladatokat és érezzék meg a munka szépségét.

Milyen alaptudást kell elérnie egy ma átlagos diáknak, hogy tudja tartani a haladást a korral? (fatboyslim)
- Azt gondolom, hogy egy középiskolai diáknak jártasság szintjén kezelni kell tudni a számítógépet és a legelterjedtebb operációs rendszereket és keresőrendszereket . Egyetemi szinten azt gondolom, hogy a legfontosabb az, hogy az adatbázisokban való eligazodást tudják a diákok.

Mit ért a "legelterjedtebb operációs rendszereken"? (fatboyslim)
- Ezzel kapcsolatban éles vita van, én magam azt gondolom, hogy pillanatnyilag a Microsoft rendszerét kell tudni. Nem annyira a jósága, mint az elterjedtsége az oka annak, hogy mint egy közvetítőrendszert ezt el kell fogadnunk.

Természetesen tudom azt, hogy sokan ezzel szemben a nyílt rendszerek mellett kardoskodnak, nemrégen olvashattuk azt, hogy pl. a kínai állam elhatározta, hogy ő azokat fogja használni, szemben a Microsofttal. Az országuk mérete miatt ezt elvileg meg is tehetik, a kísérlet sikere azonban számomra még kérdéses.