Szellő István: Nem üzletet akartam csinálni

Vágólapra másolva!
Az RTL Klub híradósa nem az anyagi haszon miatt írta meg könyvét: 18 éve tévézik, így úgy véli, hogy elég színes sztori, anekdota, érdekesség gyűlt össze, amit megoszthat az olvasókkal. A kérdésekre válaszolva elmondta, hogy az internet nagyban segíti munkájukat, a rivális híradósok közül pedig Bárdos Andrással kollegiális a viszony, de Pálffy Istvánnal haverok. Szellő mesélt a Szombat esti láz című táncos műsorban ért megpróbáltatásokról, a sportról, a bulvársajtó működéséről, a szakmai kihívásról, a mindennapokról.
Vágólapra másolva!

- Azt talán sokan tudják rólad, hogy te vívtál fiatalabb korodban, sőt talán most is néha. Csak úgy hobbiszinten lejársz még vívogatni, ha én jól tudom. Az nem jutott soha eszedbe, hogy focizz?

- De, mi fociztunk nagyon sokat, így buliból persze haverokkal, meg lejártunk kiegészítő edzésekre focizni. Meglehetősen durván játszottam, durván és nem ügyesen. Azt mondom, nem szerettek velünk játszani. Annyira kellett vigyázni egymásra, tudod, amikor lementünk focizgatni egy kicsit, nehogy sérülés legyen, ha valakit felrúgnak, nehogy eltörjön a sípcsontja, mert akkor hosszú hónapokat ki kellett volna hagynia.

- Sokkal általánosabb Magyarországon, hogy "anya, apa, szeretnék focizni". Te hogy lettél vívó?

- Egyébként a fiaim is focizni szeretnek, illetve a nagyobbik fiam folyamatosan játszik, föl se lehet hozni szinte a focipályáról. Én úgy lettem vívó, hogy ugye hosszú gyerek voltam, elkezdtem öttusázgatni és abból az úszás meg a vívás volt az a két dolog, ami a legjobban ment, meg talán a futás. És úgy döntöttek, hogy akkor legyek inkább vívó, mert öttusázóként a vívásokon nagyon jó eredményeket értem el, úgyhogy ott is maradtam.

- És mennyire lettél jó vívó, milyen eredményeid voltak?

- Nekem inkább junior eredményeim voltak, többszörös magyar bajnok vagyok, junior válogatott voltam, rengeteg nemzetközi eredményem van világkupákon, felnőtt világkupákon.

- A tévés műsorvezetés mennyire újságírás?

- Az, teljesen. Az úgynevezett televíziós újságírás, ami abban különbözik az írott sajtótól, hogy minél lényegretörőbbnek kell lenni, és úgy kell fogalmazni, hogy ugye itt az olvasó nem tud visszalapozni, és nem tudja még egyszer elolvasni azt a mondatot, hanem valahogy úgy kell megfogni a nézőt, hogy azonnal megértse azt, amit közölni szeretnél vele. Újságírás persze, de ebben is rengeteg különbség van, amikor dokumentumfilmet készít az ember, te írod a szövegeket. A híradózás megint egy más fajta dolog, ez az abszolút híralapú újságírás, hogy minél rövidebben, minél lényegretörőbben fogalmazz. És aztán lehet persze művészkedni is, a hosszabb dokumentumfilmekkel. A kereskedelmi televíziókban mondanak egy angol szócskát, aminek talán még nincs megfelelője, ez az infotainment, hogy informálni, de úgy, hogy ez szórakoztassa is a nézőket. Mi inkább informálni szeretnénk, minden műsornak van egy dramaturgiája. Tehát, ha a szórakoztatásra gondolnak, akkor nyilván arra gondolnak ezzel, hogy sok színes tudósítás van, sok olyan anyag különösen a Híradó végefelé, amivel a melankóliából próbáljuk kihozni a nézőket, ha több szomorú hírt kaptak aznapra. És különösen akkor, hogyha a pénztárcájuk bánja adott esetben azt, hogy mi lesz a jövőben. Tehát ugyanúgy a szerkesztőnek és dramaturgnak is kell lenni, hogy legyen egy íve egy ilyen adásnak.

- Téged még a hírek szíven ütnek? Vannak olyan információk, olyan történések, akár a külpolitikában, akár a belpolitikában, amitől elkeseredsz, ami megérint, amitől szomorú leszel, vagy amitől esetleg vidám?

- Persze, hogy megérint. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden híren elgondolkodom, hiszen nap mint nap dolgozol ezekkel a hírekkel, dolgozol ezeken az eseményeken. De a hétköznapok, amik téged is érintenek, hát én egy ugyanolyan fogyasztó vagyok, mint bárki más, tehát nekem is figyelnem kell arra, hogy mi lesz.

- Miért írsz egy tévés könyvet? Ennyi jó sztorid van a pályafutásodból?

- Igen, már 88-89 óta tévézek, tehát elég sok sztori gyűlt össze, és elég változatos műsorokban is szerepeltem, a külpolitikai műsoroktól kezdve, a zene világnapján keresztül csomó élő közvetítésen át, egészen a Híradó-ig, és ugye rengeteget forgattam, különösen a közszolgálati tévés időszakomban külföldön - ez 88-tól volt egészen 97-ig. Meg aztán az RTL-es időszakban is, de azért a híradózásé a főszerep. És úgy gondoltam, hogy miután már a barátaimmal megosztottam ezeket a történeteket, ők már ismerték a jó részét, hogy érdemes tudni azt, hogy hogyan készül egy ilyen riportfilm, tehát hogy te ilyenkor mivel küszködsz a háttérben, kikkel találkozol, hogyan közelíted meg, hogyan cserkészed be ezeket a híres embereket, hogy hogyan mozogsz egy életveszélyes afrikai területen. De mégis, a történetek között, és a sok életveszélyes út között, aztán ugye, kiderül - aki a könyvet olvassa -, hogy azért ez néha szórakoztató is tud lenni. Amit a kollegák visszaadnak az életveszélyről, az ő hihetetlen történeteikből, amiket hallunk, annak a fele sem igaz. Én erre próbáltam rávilágítani, hogy tulajdonképpen nem egy szenvedés a riportfilm-készítés, hanem ha ügyes vagy, és tényleg gördülékenyen és gyorsan tudsz szervezni és dolgozni, akkor úgyis eléred a célodat. Tehát én azt mondom, hogy itt vannak a megható történetektől kezdve, híres emberekkel kapcsolatos anekdotákon keresztül, a nagyon jó kis forgatási sztorik is.

- Az elmúlt években viszont, mintha egy picit nyugalmasabb lenne az életed, elsősorban azért, merthogy főműsoridőben te vagy az RTL-Klub Híradó-jának az egyik műsorvezetője. Nem hiányzik ez az állandó nyüzsgés, a mozgás, a pörgés, a kalandok?

- Dehogynem. Ez olyan, mintha egy színész nem játszana a színpadon. Ugye, a technika is fejlődik, tehát nekem ezzel lépést kell tartanom. És hogyha kiesel a riportfilm-készítési gyakorlatból, akkor bizony később meggyűlhet a bajod. Tehát én azt mondom, hogy két-három, inkább háromhavonta a mai napig is elkészítek egy-egy riportfilmet, hogy benne legyek. Mert egészen más stúdióban ülni vagy szerkesztőségben és nem nyüzsögsz a hétköznapokban ugyanúgy, mint riporter kollégáid. Tehát azokkal az arcokkal, akikkel szinte nap mint nap találkoztam, most szinte egyáltalán nem találkozom, és csak a képernyőn látom őket én is. Tehát a gyakorlatból nem szabad kiesni, mert az igazi tévézés szerintem a riportkészítés, és az adja meg mindennek az alapját.

- Még egy kereskedelmi televízióban is van egyáltalán igény jó riportfilmekre, vagy akár ilyen dokumentum-jellegű riportokra?

- Van persze, nézd meg, ott van nálunk a 21. század, ott van a Házon kívül című műsor, amelyek ugye az igényesebb nézőknek, késő esti műsorsávban mennek, de nagyon-nagyon szeretik és rengeteg elismerő levelet és e-mailt kapunk.

- A te szerződésed engedi, hogy elmenj külföldre forgatni? "Antónia addig vezeti majd a Híradó-t, és visszajövök egy hét múlva." Veszélyes helyre elengednének?

- Persze, ez nem szerződés kérdése. Ki lehet menni helyekre tudósítani, így - veszélyes helyek mellett - voltam az orosz elnökválasztáson, az amerikai elnökválasztáson, a pápa temetésén, tehát számtalanszor előfordult ilyesmi.

- Milyen kapcsolatban van a híradás a bulvárral?

- A híradás vagy a híradós? A két műfaj gyakorlatilag tök más, mégis a Híradó-ban is láthatsz bulvárhíreket, illetve amit úgy ítélnek meg, hogy bulvárhír. Például bemutattuk ezt az új indiai szuperhőst, tehát megcsinálták az indiaiak a saját Supermanjüket, aki a hőstettei között egy-egy énekszámmal szórakoztatja a közönséget, mert ugye, ott a szerelmes jeleneteket nem lehet mutatni. Ez egyfajta bulváranyag, de ez annyira jópofa, hogy azt látod a világ minden egyes televízióján. Azzal is vádolnak minket sokszor, hogy bulvárhíradó. Én ezt nem tartom helyesnek, például a BBC-n is, amikor sir Paul McCartney is éppen összeveszett feleségével, ez volt a vezető hír, mert tudják azt, hogy az emberek erre fogják bekapcsolni a készüléküket. Nézd meg a közszolgálati tévét, bulváranyag van ott is.

- Neked mi a taktikád a bulvársajtóval szemben? A bulvársajtóval nem is állsz szóba vagy kifejezetten jó viszonyt ápolsz velük?

- Te is biztos voltál már olyan helyzetben, hogy két hónapig jó viszonyban vagy, a következő két hónapban kevésbé. Én inkább azt veszem észre, a magyar bulvársajtó inkább nem tényeket közöl, hanem kreál különböző kitalációkon alapuló történeteket, hogy aztán ezeket tudják folytatni, és ilyen szappanoperát csinálnak belőle, az összeveszéstől a kibékülésig, holott abszolút nem igaz belőle egy büdös szó sem. Nem szabad nekik nyilatkozni, tudod, ez az alap. Csak az a baj, hogyha nem nyilatkozol, akkor is leírnak bármit, aztán a legvégére meg odaírják, hogy nem nyilatkoztál. Szóval nehéz ezt kezelni. Vannak bizonyos etikai normák, amiknek szerintem a magyar bulvár, és általában bárhol a világon a bulvársajtó nem tesz eleget. Én tiszteletben tartom azt, hogy az ő dolguk az, hogy eladják a lapjukat, én meg arra kérem őket, hogy az ember magánéletét tartsák tiszteletben.