Frei Tamás: Nem vagyok hős

A riporter szerint nem kell messzire utazni azért, hogy valaki találkozzon olyan jelenségekkel, amikre ember nem talál ésszerű magyarázatot: ő már azt sem érti, hogy Budapesten miért dobálják az emberek ki a kocsijukból a cigarettacsikket, hogy "miért hepehupásak az utak, és általában az egész életünk". A magyar nőket érző, családszerető teremtéseknek tartja, csak az zavarja, hogy sok közülük látványosan szeretne tetszeni, ezért mindent meg is tesz, "kipakolja" azt, amije van. Az önmagát is mázlistának tartó Frei száznál több országban járt, volt sztorija bőven.

Mikor lesz újra a televízióban? [urhajos]

- Jelenleg a TV2-n látható a Dosszié havonta egyszer, legközelebb szeptember 18-án este 9 órakor. A film a bhutáni királyról szól, és pár hónappal ezelőtt készítettük a Himalája csúcsai között.

A kedvencem a nagy port kavart bérgyilkosos műsora volt. Mikor lesz folytatása? [urhajos]

- Mármint annak az ominózus filmnek? Egyszer szerintem megváltozik a "széljárás" és hallunk még róla. Én türelemmel várok.

Ki finanszírozza az utazásait? [revool87]

- Alapvetően én, de tulajdonképpen a TV2. Mindig évekre előre kötünk szerződést, kialkudva, hogy ha elérek egy általuk kívánt nézettséget, akkor mennyi pénzt kapok egy-egy műsorért. Ez akkor, azokban az években nem változik, úgyhogy jól előre tudok kalkulálni, mire mennyit költök. Általában 2-3 filmet forgatok egyszerre, hónapokra előre, úgyhogy ilyenkor én invesztálok, de egyszer csak megtérül minden.

Tényleg olyan sok országban járt? [8(vera)9]

- Tényleg! Én 19 éves korom óta mindig utaztam, vagy így, vagy úgy. Volt, amikor csak hátizsákos turistaként, volt, amikor rádiótudósítóként, egyetemistaként külföldön tanulva, aztán előbb-utóbb televíziósként. Valóban sok helyen jártam már, múltkor készítettünk új főcímet a Dosszié-hoz, és abban az szerepel, hogy az elmúlt tíz évben, több mint száz országban, de valójában egy kicsit többen. Csak a száz olyan jó kerek szám! Bár hozzáteszem, hogy nem számolom az országokat, és amúgy is, attól, hogy valaki volt mondjuk Kínában, még nem járt valójában abban az országban, csak feltehetően egy adott pontján, ami nagyon sokban különbözhet attól, ami mondjuk néhányszáz kilométerre van, ugye még mindig Kínában. Legfeljebb csak az útlevele mutatja azt, hogy járt már ott.

Nem volt a forgatások során kisebb-nagyobb veszélynek kitéve? [Nyalánk]

- Sokszor voltam, de már rájöttem arra, hogy ha ilyen történeteket mesél az ember, akkor az hősködésnek tűnik, miközben én a legkevésbé sem vagyok az. Amikor veszélyes volt egy helyzet, utólag mindig nagyon meg voltam ijedve. Talán a legemlékezetesebb, amikor Kolumbiában, még Pablo Escobar idején, a medellíni drogkartell emberei két napra lecsuktak, vagy amikor a boszniai háború idején, Szarajevóban, éjszaka, egy emelettel fölöttem keresztül lőtték rakétával a szállodát.

Hogy tudja megértetni magát? Hány nyelven beszél? [annamaria49]

- A magyar mellett három nyelven beszélek, vagyis olvasok, írok és fejezem ki magam, nagyjából úgy, és olyan tempóban, mint magyarul. Van még néhány nyelv, amin "elpöntyögök", vagyis kisilabizálom az újságokat, és nem tudnak "eladni", de ezeket nem tekintem igazi nyelvtudásnak. A "megértetéshez" szerintem egyébként a konkrét nyelvtudás mellett sokat számít a helyi kultúra ismerete, úgyhogy néha szinte fontosabbnak tartom, hogy hosszan éltem a világ különböző pontjain, Moszkvában, Washingtonban, Svájcban, Tennessee-ben és még Angliában is.

Milyen a kapcsolata szakmailag, emberileg Juszt Lászlóval? [egyesegyedül_f]

- Semmilyen.

Szedtél már össze valami súlyos betegséget a sok utazás alatt? [Dávid17]

- Egyszer sajnos igen, egy olyan bélbetegséget, valószínűleg Pakisztánban, amiből két évig tartott, amíg kigyógyítottak. De ezen kívül szerencsésnek mondhatom magam, bár eléggé vigyázok. Még a 90-es évek elején amikor Chilében, egy autóversenyről tudósítottam, és az orvos kirángatott egy kristálytiszta patakból az Andokban, amiről azt gondoltam, hogy ennél biztonságosabb és szebb helyen nem is tudnék fürdeni, azzal, hogy tele van bilharziával és mindenféle veszélyes baktériumokkal, amikbe a hozzám hasonló, városi fehéremberek gyorsan bele tudnak halni. Nos, azóta rendszeresen olvasom elutazás előtt az adott országok legveszélyesebb betegségeiről a kézikönyvet. Kész horror!

Mennyit tudnak rólunk ezek az országok, milyen a megítélésünk? [KISS ME (no)]

- Hú, hát ez nagyon bonyolult, és szomorú kérdés. Én sajnos azt tapasztalom, hogy Európán kívül már nemigen tudnak rólunk, csak kb. gulyás és az Aranycsapat szintjén. Ha pedig valaki mégis tájékozottabb, akkor nem túl jó a megítélésünk. Talán csak Amerika és Ausztrália kivétel, ahol nagyon sok sikeres magyar emigráns él, és ott évtizedek alatt szép lassan az ő képességeik, tehetségük beépült a rólunk alkotott képbe. Köszönet nekik érte!

Szeret utazni?Vagy inkább itthon pihenne egyet? [Havasiróka]

- Nagyon szeretek utazni, minden nehézség és fáradalma dacára is. De szerintem nagyon sokan vagyunk ezzel így. Úgyhogy én borzasztó szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen az életem, próbálok szorgalommal és sok munkával méltó lenni rá. A mai napig elcsodálkozom, amikor reggel elindulok Budapestről, és este a világ ellenkező felén vagyok, egész más kultúrákban, egész más impulzusok között, hogy végül is milyen fantasztikus ez így. Ma már ilyen kicsi a világ. Ebből a szempontból tényleg jó a fejlődés.

Volt olyan már, hogy esetleg valamiféle terroristának nézték, és le akarták tartóztatni? [töki csávó]

- Terroristának nem, de egyszer Brazíliában drogcsempésznek igen. Voltam olyan lüke, hogy nádcukrot hoztam a bőröndömben kilószám haza, Magyarországra, mert szeretem a brazil koktélokat, és azokba az kell. A fehér por kicsit gyanússá tett, fél napot töltöttem a reptéren, és hadd ne mondjam, hogy még hova is benéztek.