Kovács György: A digitalizáció nyertese a tévénéző

Vágólapra másolva!
Az ORTT elnöke a chaten elmondta, hogy a testület valóban nehezebben szankcionálhat, mint korábban, de idő kérdése, és visszaállhat a régi rend. A közelgő digitális átállástól nagy változásokat vár, úgy látja, hogy a nyertes csakis a néző lehet. Miközben magánemberként sekélyesnek tartja egyik-másik kereskedelmi tévé kínálatát, úgy látja, hogy a valódi probléma, hogy az alacsony színvonalú műsorok nézettsége kiemelkedő. A Petőfi rádió átstrukturálásával alapvetően egyetért.
Vágólapra másolva!

Új film gyártási költségeihez hol, illetve hogyan lehet pályázni? [bp9kerpasit]

- A testület minden év elején közzéteszi pályázati naptárát, és ezt követően, ennek megfelelően az adott pályázatok kiírásra kerülnek. Ekkor lehet pályázni. Kérem, figyelje a Műsorszolgáltatási Alap honlapját.

Ön nem látja úgy, hogy a kereskedelmi tévéken rengeteg "szenny" műsort adnak? Mónika meg hasonlók! [Castaway]

- Kétségkívül vitatott a kereskedelmi televíziók műsorszolgáltatása. A testület ezt folyamatosan észleli és szankcionálja. Ezen túlmenően konzultációkat is kezdeményez a műsorszolgáltatóval, konkrétan a Mónika-show kapcsán is sor került ilyenre. Ennek következtében a Mónika-show-ban elkövetett jogsértések száma jelentősen csökkent. Az alapprobléma, hogy számomra fura módon az alacsony színvonalú műsorok nézettsége kiemelkedő. A kereskedelmi tévék profitorientáltak, így számukra a bevétel a legfontosabb.

Ön magánemberként néz népbutító műsorokat? [Castaway]

- Nem.

Nem kéne büntetni a kereskedelmi tévéket bizonyos hírek elhallgatása miatt? [Terensz]

- A műsorszolgáltató szerkesztésébe a testület nem avatkozhat bele. A felelősség a műsorszolgáltatóé. Azt gondolom, hogy Magyarországon a hírek eljutnak a nézőhöz, hallgatóhoz, alapvetően a kiegyensúlyozottság is megvalósul, még ha térben és időben akad probléma is.

Valóban nem szankcionálhat már az ORTT? [tévénézok]

- Az Alkotmánybíróság döntése értelmében 2008 január 1-től a szankció alkalmazása jelentősen megnehezült. Jelenleg folyik a parlamentben a digitális átállásról szóló törvény módosítása, melynek keretében sor kerül a médiatörvény módosítására is. Amennyiben a parlament elfogadja a jelenleg e tárgyban futó javaslatot, akkor a helyzet rendeződik, és a szankcióalkalmazás a korábban megszokott gyakorlat szerint folytatódik.

Egy hetilap szerint az ORTT kurátorai leosztják egymás között a pályázati pénzeket, és azt a politikailag hozzájuk közel állóknak adják. [Nekem_XL-t]

- A lap téved. A pályázati forrásokat a testület döntése alapján, nyilvános pályázatok alapján osztjuk el szakértő bírálóbizottság segítségével. Ezek éves összege mintegy 3 milliárd forint. Működtetünk egy nagyon szűk pályázati lehetőséget, amit egyedi támogatásnak hívunk. Ennek éves összege 50-60 millió forint. Ez a keret arra szolgál, hogy a konkrét pályázati eljárásokba bele nem férő, ám mégis valamely kulturális cél megvalósítását támogathassuk az azt kérelmező kezdeményezése alapján. Ez esetben van lehetősége a beérkező támogatások közül egy-egy testületi tagnak javaslatot tenni a támogatásról, melyről minden esetben a testület dönt.

Szeretném bejelenteni, hogy a 2007. 10. 16-án az RTL Klubon a Balázs-show megsértette a fiatalkorúak védelméről szóló törvényt. [bp9kerpasit]

- Kérem, írásban küldje el a címünkre: ORTT 1088 Reviczky utca 5. Vagy e-mailen: [email protected], ígérem, a testület elé terjesztem panaszát.

Mit tesznek akkor, ha valamelyik országos csatorna azt mondja január elsejétől, hogy köszönjük, ebből a karikázgatósdiból ennyi elég volt? [asdf_hu]

- Hát elég nagy gondba kerül ez a műsorszolgáltató, ugyanis a médiatörvényt be kell tartani a műsorszolgáltatónak. Ha ezt nem teszi, a hatóságnak számos eszköze van a jogkövető magatartás kikényszerítésére. Egyébként nem gondolom, hogy egy műsorszolgáltató erre a lépésre szánná el magát.

Igaz, hogy nem ír ki több frekvenciapályázatot az ORTT? [lajos]

- Erre a korábbi válaszomban már utaltam, hogy a digitális átállás, frekvenciagazdálkodás könnyítése érdekében a parlament átmenetileg tiltaná új pályázatok kiírását. Mintegy két héten belül várható a törvényjavaslatról való szavazás.

Ha egy adót a "köz" nem hallgat vagy nem néz, mert a "köznek" csak nagyon kis hányadát érdekli, akkor az köszolgálat? [tankap]

- Nem a nézettség vagy hallgatottság dönti el a közszolgálatiság kérését. Ezzel nem azt állítom, hogy a közszolgálat kizárólag a nézhetetlen vagy hallgathatatlan műsorszolgáltatást jelenti. Az a jó közszolgálat, amely úgy közöl tartalmakat, úgy tájékoztat, oktat és szórakoztat, hogy a legszélesebb hallgatói és nézői igények kielégítését megcélozza, mindeközben a társadalom széles rétegei tekintik meghatározó, mértékadó médiumnak. Ha arra utal, hogy időszerű volt a Petőfi rádió újrastrukturálása, azzal alapvetően egyetértek.