Hámori Barbara: Új sorozatok jönnek a Viasat 3-ra

Vágólapra másolva!
A Viasat 3 programigazgatója nem elégszik meg a harmadik hellyel, amit a csatorna birtokol a kereskedelmi tévék versenyében - úgy látja, hogy a digitalizáció alapvetően megváltoztatja majd a piaci helyzetet. Miközben a chatelőktől megvédi a Sofőrök című realityben felbukkanó Majkát, elmondja, miért jó, ha két reklámszünet van egy-egy sorozatepizód közben, és megnyugtat mindenkit, hogy nem jön több dél-amerikai telenovella a csatornára. Ellenben drágább, amerikai sorozatok érkeznek, és saját heti valóságshow is lesz jövőre.
Vágólapra másolva!

A hazai piacon mi a Viasat 3 pozíciója? [hsjdjdjd]

- A legnagyobbak között a legkisebb, a kicsik között a legnagyobb. Saját univerzumunkban (kábeles és műholdas lefedettségen belül) már több mint egy éve harmadikok vagyunk a 18-49-es korosztályban, az RTL Klub és a TV2 után. A 18-49-es korosztályban, országosan alig 1%-kal maradunk el a közszolgálati televízió mögött, büszkén jelenthetjük ki, hogy kikerülhetetlen piaci tényezővé váltunk az elmúlt 3 évben. A digitalizáció küszöbén pillanatok alatt át fog rendeződni a televíziós térkép. Úgy akarunk beszállni a digitalizációs versenybe, hogy egyenlő esélyekkel induljunk a jelenlegi piacvezető csatornákkal. Növekedési ütemünk a legerősebb az elmúlt években Magyarországon, amíg a nagyok folyamatosan veszítenek közönségarányukból, nekünk a tavalyról, az idei évre közel 20%-ot sikerült növelni azt az arányt. Nem elégszünk meg a harmadik hellyel!

Ki a tulajdonos? [colombo1]

- Egy svéd szórakoztatóipari vállalatcsoport, az MTG (Modern Times Group), hozzájuk tartozik Európa 24 országában több, mint 40 tévécsatorna, rádiós és internetes vállalkozás. Piacvezetők vagyunk a Baltikumban, tulajdonosok vagyunk a csehországi második legnagyobb kereskedelmi tévében, és az elmúlt 2 évben terjeszkedtünk délre is, én magam, regionális programigazgatóként felelek a bolgár csatorna-csoportunkért (Diema), illetve a szlovén Tv3-ért is.

Mi a feladata egy programigazgatónak általában, és napi szinten? Milyen végzettség kell/ajánlott hozzá? [Dyourczy]

- Magyarországon van öt programigazgató, és mind az ötünknek más végzettsége van, programigazgatói iskola ugyanis még nincs. Én magam bölcsészkart végeztem, magyar-média szakon, Kolosi Péter barátom például jogot, úgyhogy nem ez a döntő. A programigazgató alapvetően a termékért felel, vagyis mindazért, ami a képernyőn tartalomként megjelenik. Ide tartozik a sorozatok, filmek vásárlása, saját gyártású műsorok felügyelete, scheduling, vagyis a műsorok elhelyezése a struktúrában, kutatás és tartalomfejlesztés. A napi munka pedig alapvetően egy csapat irányítása, ahol minden csapattagnak hatalmas felelőssége van abban, hogy napról-napra a legtöbbet és legszínvonalasabbat tudjuk nyújtani a nézőknek.

Tervezik-e külföldi filmek eredeti nyelven - magyar felirattal - való sugárzását? [JohnTheRevelator]

- Jogos a felvetés, végeztünk egy kutatást ezelőtt egy évvel, hogy megmérjük, milyen fogadtatása lenne a szinkronizált filmek helyett a feliratos változatoknak. Azt az eredményt kaptuk, hogy felsőfokú végzettséggel rendelkező, városi lakosság körében kifejezetten pozitívan állnának egy ilyen változtatáshoz, azonban a középfokú, vagy annál alacsonyabb végzettségűek körében nagyon magas volt az elutasítottság aránya. Személy szerint azt gondolom, hogy ez egy hosszú távon nem elkerülhető lépés, de kereskedelmi szempontból kevéssé releváns, így valószínűleg a közszolgálati televízióknak kellene ezt első körben felkarolniuk.

Milyen lesz a Viasathoz köthető TV6?? [masszörfiu27]

- Az első adó, ami kifejezetten férfiaknak készül, minden olyat kínálni fogunk, amit a pasik szeretnek. Lesz rajta élő futball Bajnokok Ligája, élő kézilabda Bajnokok Ligája, sci-fi, akció, box, szex és felnőtt animáció, mint a Simpsons vagy a Futurama.

Mikor lesz végre híradó a Viasaton? [Avenír]

- Ha majd hivatalosan is országosak leszünk. :)))

Milyen saját gyártású produkciók várhatók? [hsjdjdjd]

- Egy egyedülálló új, napi sorozattal indulunk február végén, ami ötvözni fogja a kvíz, a sztár és a híradós elemeket. Emellett készülünk egy nagyszabású, főműsordidős, heti valóságshow-ra is, a Lúzer FC és a Sofőrök sikeres hagyományát követve, ezúttal is comedy-reality lesz a műfaja.

A Narancsvidék 4. évad várható, vagy a sorozat megbukott? [Dyourczy]

- Még nem vásároltuk meg a 4. évadot, valószínűleg szeptembertől nálunk lesznek a jogok.

Csernus miért hajnalban megy? Előbb nem lenne jó nézettsége? [Pink-Mangó]

- A Dr. Csernus ismétlései azért mennek ebben a késői órában, mert a tévénk műsorpolitikája az, hogy saját gyártású műsorok ismétléseit csak "off-prime"-ban, azaz főműsoridőn kívül adjuk. Csernus doki műsora, a maga módján egyedülálló műsorkoncepció volt és a Viasat 3 életében egy fontos mérföldkő, de azt is tudni kell, hogy egy szűkebb réteget talál meg, mint amire jelenleg a csatorna épít.

A Dexter DVD-kiadásához a Viasat3-nak milyen "köze" van? Úgy értem, hogy a csatorna joga ezt kiadni, vagy egyáltalán, hogy működik ez a dolog? [Dyourczy]

- DVD-kiadással a csatorna nem foglalkozik közvetlenül. A nálunk futó sorozatok DVD-jogait tőlünk független disztribútorok szokták megvásárolni, az együttműködésünk elsősorban a szinkronértékesítésre, és a közös promócióra szorítkozik. A Dexter második évadját persze sugározni fogjuk idővel.