Kampis György: Meg lehet mutatni, hogy az evolúció megtörtént

Vágólapra másolva!
Kampis György eredeti végzettsége szerint villamosmérnök, később lett elméleti biológius, majd  tudományfilozófus. A Mindentudás Egyetemén tartott előadásában - többek között - az evolúcióelmélet körüli viták okairól, az evolúciós gondolat jövőbeni lehetőségeiről beszélt. A Vendégszobában az érdeklődőknek azt is elmondta, miért fontos a tudományfilozófia és mit gondol ő maga az evolúcióról.
Vágólapra másolva!

Jó napot, üdvözlöm a chatelőket! Kérdezzenek bátran!

Mi az, hogy tudományfilozófus? [_Gábor84_]
- A tudományfilozófus azokkal a kérdésekkel foglalkozik, amelyek a tudományok alapjait érintik. Ilyen például az, hogy mitől igaz egy tudományos elmélet, vagy mitől igaz az, amit az ember csak úgy kitalál. Tegnap az evolúcióról tartottam előadást, itt különösen nagy viták szoktak lenni azzal kapcsolatban, hogy az eltérő nézetek közül melyiknek van igaza. Azt gondolom, a tudományfilozófia segíthet megértenünk, hogy miért bízhatunk meg az evolúcióelméletben és miért beszélnek - már elnézést - hülyeséget az ellenfelei.

Gratulálok az előadásához. Én a címet (kérdésként feltüntetve) félreérthetőnek tartottam. [Flyboy]
- Köszönöm! A címet nem én találtam ki, de elfogadtam éppen azért, mert azt gondoltam, hogy sokak figyelmét fel fogja kelteni, aztán majd én úgyis elmondom, amit gondolok, és így is történt. Kicsit sajnálom, hogy a tévéműsorba nem fért bele egy pár fontosnak tartott dolog, amit az előadásban elmondtam. De azért így is úgy gondolom, aki a műsort látta, annak nem nagyon maradt kétsége afelől, hogy a címben szereplő kérdéssel kapcsolatban, szerintem mit kell gondolni.

Időcsapdákkal meg sosem foglalkozott? [niume]
- De igen, pl. az előadásnak az időcsapdájával :))

Tudományos elmélet az evolúció? [13szemkö]
- Ó hogyne! Természetesen az, erről szólt az előadás is. De ha nem beszélünk róla külön, akkor is nyilvánvalóan az, és nem azért, mert a tudósok csinálják, nem biztos, hogy minden tudományos, amit a tudós csinál és nem attól lesz az. Vannak ennek a kérdésnek olyan ismérvei, amiket szerintem mindenki felismerhet, ilyen pl. az, hogy egy elméletnek nevezett dolog egyáltalán magyaráz-e bármit, vagy pedig csak néhány odavetett mondat. Az evolúciót pl. vitatják olyanok, akiknek ellenvetésként mindössze annyi mondanivalójuk van, hogy az evolúció nem történt meg, ezért egy teremtőt, vagy tervezőt kell feltételeznünk. Én azt gondolom, hogy egyrészt azt is meg lehet mutatni, hogy az evolúció igenis megtörtént, méghozzá mindenki számára világosan meg lehet mutatni ezt. Másfelől szerintem eléggé árulkodó, ha valaki egy komplex elmélettel, egy komplex magyarázattal szemben csak egy "tuti" ötlettel, vagy mondattal tud előhozakodni. Mit értenénk meg azzal, hogy ha rábólintanánk, igen, úgy van, az élőlényeket egy teremtő, vagy tervező hozta létre? Utána mehetnénk haza, de mit fogunk csinálni holnap? A tudományt mindig az érdekli, hogy hogyan lehet egy magyarázatból egy következő problémára következtetni, hogyan lehet továbbhaladni, hogyan termékenyítheti meg a tudomány egyik része a másikat. Még az evolúció bizonyítékaira térve: olyasmik ezek, mint pl. a fajok igen nagy számú változatának bonyolult földrajzi viszonyai, amikről nehéz elképzelni, sőt lehetetlen, hogy más módon alakultak volna ki, mint elvándorlással és módosulással, vagyis evolúcióval. Az előadásban ezt a Mikulás problémájához viszonyítottam: hogyan viszi ki szegény az összes csomagot a helyére?

Lehet-e ilyen tudományos-filozófiai kérdés, pl. a da Vinci kód "replika"? [Master O Templar]
- A da Vinci kódot, mint regényt ismerem, de a kérdést sajnos így sem értem: minek a replikája? Egyébként azt gondolom, a regényeket nem volna szabad összekeverni a tudományos problémákkal, ami nem azt jelenti, hogy a regényben nem lehet tudományos problémát megfogalmazni, de valami nem lesz tudományos attól, hogy egy regényben megírták. A da Vinci kóddal pontosan ez a helyzet, szórakoztató olvasmány és kész. Furcsállom egyébként, hogy sokan komolyan veszik. Elegendő egy könyvesboltban megnézni Dan Brown többi művét, ezek mind nagyon szellemes, jópofa kitalációk, bestsellerek.

Hisz ön Istenben? [))@_Shake_@((]
- Erre azt is válaszolhatnám, hogy magánügy, mint ahogy tényleg az. Én sem kérdezem Öntől, hogy kipróbálta-e már a drogokat. Én a drogokat nem próbáltam ki, sajnálom, ez tényleg így van, de cserébe :) istenben sem hiszek. Nem hiszem, hogy ennek a kérdésnek különben köze volna ahhoz, hogy egy tudományos magyarázat igaz-e, vagy hogy a konkrét példánknál maradjunk, hogy az evolúció megtörtént-e és ha igen, hogyan. Hadd mondjak még valamit: a kérdés felvetése az én fülemnek kicsit azért is furcsa, mert több országban éltem, ahol különböző istenekben hittek. Most akkor melyik istenben hiszek-e? Szóval én azt gondolom, hogy a vallásokkal kapcsolatban egy kis türelem helyénvaló és ezt szerintem a hívőknek is meg kell érteniük, tudniillik oda-vissza működik. Én nem várom el senkitől, hogy keresztény legyen, mert éltem egészen más vallásúak között, de azt hiszem ennek megfelelően, egy kereszténynek (ha valóban az, hiszen a kérdése - feltételezem - a keresztény istenre utal), ugyanígy el kell fogadnia a más nézetek létét.