Faragó Sándor: Természetvédelem - biztató jövő

Vágólapra másolva!
Faragó Sándor erdőmérnök, vadbiológus. Régésznek készült, de kurzus híján a Soproni Erdészképzésben kötött ki. Ma a Soproni Egyetem rektora, a város pedig második otthonává vált. Tudományos érdeklődésének fókuszában a túzok áll, ez Európa legnagyobb madara, érzékeny állat, vizsgálata során sokat tudhatunk meg a környezet állapotáról, hiszen a túzok (és a fogoly is) indikátorként működik. Faragó Sándor vallja, hogy az emberré válás folyamata vadászat nélkül másképp alakult volna.
Vágólapra másolva!

Köszöntök mindenkit, és várom a kérdéseket!

Környezetvédelmet tanulok, milyen jövő elé nézhetek? [kanálgirl]
- Reménykedjünk abban, hogy biztató jövő elé. Ezt majdnem kötelezően mondom, hiszen a környezetvédelem működtetése az emberiség túlélésének stratégiai kérdése. Ha ezt nem értjük meg, akkor a helyzet katasztrofálissá válik. Reményeink szerint ezt, ha máshogyan nem is, kényszerűen felismerik a kormányzatok és a gazdasági szféra egyaránt. Erre, mármint a környezet állapotának negatív változására utaló jeleket az elmúlt időszakban egyre több helyütt szenvednek el, s bizonyos, hogy egyre nagyobb lesz a társadalmi nyomás ezek elkerülésére vagy megelőzésére. Ehhez pedig környezetvédelmi szakemberekre van szükség, ezért mondtam azt, hogy a jövő a munkavállalás szempontjából talán biztató lesz.

Mi kell ahhoz, hogy engem törvényes természetvédőnek jelentsenek ki? [3vadmacska3]
- Bár nem tudom, hogy mit jelent az, hogy törvényes természetvédő, de ha arra gondol, hogy hivatásos természetvédő szeretne lenni vagy annak szeretne látszani, akkor ahhoz valamilyen szakirányú diplomát kell szerezni (természetvédelmi mérnök, erdőmérnök, ökológus stb.), amelynek birtokában akár az állami természetvédelemben, akár természetvédelmi NGO-kban (nem kormányzati szervezetekben) tudja kifejteni tevékenységét.

Mi lesz a Földdel körülbelül 50 év múlva, ha így folytatjuk a környezetszennyezést? [Molett_csajszeee]
- Az előbbi gondolatomat folytatva ebben az 50 évben az idézett felismerést meg kell tennünk, és e szerint kell átalakítani az egész gazdálkodási koncepciónkat, továbbá addigra megfelelő és környezetkímélő alternatív energiaforrásokat, főként megújuló energiaforrásokat kell találnunk és a mindennapi alkalmazás szintjén bevezetnünk. Ha nem ez lesz, akkor valóban tragikus vége lesz a kék bolygónak.

Mi lesz a környezetünkkel, ha folyamatosan irtják a fákat, a növényzetet és friss, tiszta levegőnk a szmog miatt nincs? [kisedes22]
- Az, amit az előbb írtam. Ez a fairtás kérdés sajnálatosan a trópusokra jellemző, itthon Magyarországon Trianon után alig több mint egymillió hektár erdő volt, és ha olvasta az újságokat vagy nézte a tévét a múlt héten, hallhatta-láthatta, hogy most telepítették Magyarországon a kétmilliomodik hektár erdőt. Ez azt jelenti, hogy 80 év alatt csaknem duplájára nőtt hazánk erdőterülete. Tehát mi a jó levegőért (és persze a megújuló energiáért) teszünk is, nem csak beszélünk róla.