Duma-István András moldvai csángó író-költő

Vágólapra másolva!
Duma-István András moldvai csángó író-költő a Kárpátokon túli Moldva egyik csángó falujában, Klézsén született 1955-ben. Érettségi után vasipari munkás lett, magyarul írni-olvasni magától tanult. A csángó magyar nyelv és kultúra megmentéséért harcol, erre hozta létre 1998-ban a "Mi magunkról" című újságot, majd a Klézse-Szeret alapítványt 1999-ben. A Bocskai-díjas költőnek 2000-ben jelent meg verseskötete az "Én országom Moldova". A "Csángó Mitológia" című kötet a csángók között még ma is továbbélő táltosvilág bizonyítékaiba, az általa részben megfejtett csángó rovásírásba ad lebilincselő betekintést. Könyveit elkapkodják, nagysikerű előadásokat tart országszerte. Szervezi a csángók magyarországi és a magyarok csángóföldi gyermektáborait.Sántha Attila erdélyi író-költő a Moldvai Magyarság c. folyóirat felelős szerkesztője Kézdivásárhelyről. 1968-ban született Kézdivásárhelyen, a Kolozsvári Bábes-Bolyai Tudományegyetemen végzett magyar-angol szakon. Verseskötetei: Münchhausen báró csodálatos versei (1995), Az ír úr (1999), Kemál és Amál (2004). Székely szógyűjteménye, a Székely Szótár 2004-ben jelent meg. 2002-2005 között az Erdélyi Magyar  írók Ligájának igazgatója, majd elnöke. Sokat dolgoznak együtt barátságban Duma Andrással.
Vágólapra másolva!

Fotó: Hajdú D. AndrásÜdvözlöm az Olvasókat! Isten hozta Etelköz világában!

Úgy tudom, hogy kétféle csángó is van, moldvai és erdélyi. Mi az igazság, miben mások? [hegyi2]
Igen is többféle csángó van. A Kárpát-medencébe be nem vándorolt csángók, "magyarok". Olyan csángók is vannak, amelyek erősítve voltak pótlék szerint az első királyok részéről (I. László, I. Béla, IV. Béla...). Ezekre később rátelepedtek magyarok és székelyek, mint üldözöttek a reformáció idejében, és az utolsó nagyobb hullám a madéfalvi veszedelemben. Beszélhetünk friss csángókról, amelyek a múlt rendszerben, mint értelmiségiek ki voltak véve az erdélyi magyarság közül és kitelepítve Moldvába. Ezeknek a csángóknak semmi köze nincs a hétfalusi és a gimesi csángókhoz. Sántha Attila szerint komolyabb kapcsolat van mégis az erdélyi és a moldvai csángók között, ugyanahhoz a külön magyar népcsoporthoz tartoznak.

Jó napot, azt szeretném megkérdezni, hogy a moldvai csángók hol és mikor kerültek Moldvába? Egyetemi tanulmányaiban azt tanultam, hogy ők a mohács utáni török pusztításkor keltek útra [Vassyii]
Vannak honfoglaló csángók, akik a hunok előtt jöttek be és a többiek, ahogy említettem. Az első írásos említések a 1222-ből vannak, amikor a kunoknak építenek püspökséget Milko városában. Ekkor kerül magyar határőrség Moldvába.

Hallottam, hogy arrafelé még él a táltosvilág. Végeznek valamilyen táltos szertartásokat is? [hegyi2]
Boszorkány- és bábaasszonyi világ még él, a táltosvilág a '40-es évek végén kihalt, de vannak titkos táltosok.

Mi a véleménye a nem nemzeti öntudat elnyomásáról az országban? [Hetzel]
A nemről beszél vagy a nemzetről???

Hogy lettél csángó költő, úgy olvastam, hogy vasmunkás voltál. [hegyi2]
Csángó költőnek születtem, vasmunkásnak kényszerültem.

Kedves István! Hogyan lett csángó költő? Meg lehet ebből élni? [zanzi1234]
A költészetből él a lélek és a munkából a test.

Érdeklődnék, hogy a csángókat tényleg nagyon elnyomják hazájukba és azt is hallottam, hogy sokan kábítószereznek is? Vagyis direkt szinte mérgezik őket kábítószerekkel! Érdekelne mi a véleménye?[<>]
A moldvai magyarsághoz szerencsére még nem jutott el a kábítószerezés. A legnagyobb kábítószernek nevezhetjük az identitástudatának zavarását, amikor az embertől elveszik a hovatartozását.

Üdvözlöm önöket. Mi a legnagyobb probléma arrafelé? Min változtatnának sürgősen? [hoppale321]
Egy józan gondolkodású politika, több igazi információ terjesztése és a hazugság gátlása. Értelemben venni azt, hogy Csángóföld is Európához tartozik.

Mi az a csángó? Röviden! [(( csaj15kkk ))]
A csángó a Szeret-völgyön lakó moldovai magyar. Sántha Attila szerint is van egy mondásunk: "Csángó szarta a székelyt, székely szarta a magyart. Hogy lett volna székrekedése!..." de ez csak vicc!

Az lenne a kérdésem, hogy a csángó költészet mennyire lokálpatrióta? [LESLIE88]
Minden költészetnek van egy célja. Ha a célra nem lenne szükség, akkor nem lenne költészet. Egy költő nem önmaga, hanem a természetnek és kultúrájának része.

A könyvhétre jöttek? Hogy érzik magukat Budapesten? [hoppale321]
Szép idő van. Nem lehet beszélgetni a magyar emberekkel, mivel nagyon foglaltak és mást olvastunk a történelemben.

Miért, mi mit olvastunk történelemben, és mit maguk? [hoppale321]
Mi semmit. Mi nem túl sokat tudunk saját történelmünkről, mivel ez még önöknek sem volt engedélyezve.

Sánta úrnak nem volt egy Sánta Benjamin nevű rokona akit kitelepítettek a 40-es évek környékén [kavatibi]
Nem tudok róla, amennyire ismerem a magyarországi Sánták közül egyedül Sánta Ferenc íróval vagyok nagyon távoli rokonságban.

Nem régen járt itt Karátson Gábor. Ismerik? Szeretik? [hoppale321]
A magyar történelemről csak a kilencvenes évektől lehet tanulni az iskolában, azt is kizárólag Erdélyben, Moldovában nem. Én mint írót tisztelem, de személyesen nem ismerjük.

A csángóknál mióta nincs magyar mise? És a román állam egyáltalán miért nem engedi?? [Vassyii]
Nagy különbség van a gimesi csángók (ahová Karátson Gábor szokott járni) és a moldovai csángók között, földrajzilag legalább 120 km. A II. Vatikáni zsinat határozta meg, hogy Moldovában a mise az ország nyelvén történjék meg (románul) és a hetvenes és nyolcvanas évek közt a virrasztásokat is megtiltották a helyi papok, melyek származása szintén moldovai magyar, tőlünk nevezett janicsárok.

Milyen az idő arra felé? [skin+headlany]
A román állam jelen pillanatban nem szól bele, hogy milyen nyelven folyik a mise, ezt az egyházi hatóság állapítja meg. Ezelőtt három nappal keveset melegem volt, mivel nyugatról fújt a szél, ha pedig keletről fúj, akkor mindig megszorissuk a szoknyát (a szoknya nálunk a hosszú kabát).