Túl nagyra nőtt a Jukosz

Vágólapra másolva!
A Jukosz nagysága és az olaj stratégiai jelentősége miatt tesz kísérletet Putyin és környezete a cég államosítására - mondta a Vendégszobában Sz. Bíró Zoltán történész. Az Oroszország-szakértő úgy vélte, hogy a történet másik magyarázata az lehet, hogy a Putyin által hatalomba emelt - zömében a titkosszolgálatoktól érkezett - új hatalmi elit is vagyonhoz akar jutni. Sz. Bíró Zoltán szerint ennek ellenére nem osztják újra a tulajdont Oroszországban, és Putyin másodszori elnökké választását semmi nem fenyegeti.
Vágólapra másolva!

- Ön szerint Hodorkovszkij miért szegte meg az oligarchák és Putyin megállapodását? Miért vállalt nyíltan politikai szerepet? (karolybacsi)

- Ez az egyik legérdekesebb kérdés, és igazán nem is lehet tudni a pontos választ. Két lehetőség van: az egyik, hogy politikai aktivitásával irritálni kezdte a Kremlt, a másik hogy túlságosan nagyra nőtt - üzleti értelemben -, és kezdett autonóm módon viselkedni, stratégiai jelentőségű kérdésekben sem kikérve a politikai vezetés véleményét. Én egyébként inkább az utóbbiban hiszek, hogy tehát a konfliktus valódi forrása a Jukosz nagysága, továbbá e terület stratégiai jelentősége és érzékenysége, nem pedig Hodorkovszkij állítólagos politikai ambíciói.

Forrás: [origo]
Sz. Bíró Zoltán

- Mennyire belpolitikai döntés Hodorkovszkij eltávolítása? (Fivten)

- Alapvetően belpolitikai kérdés, hiszen politikai szereplők döntöttek erről. Senki nem gondolhatja, hogy az igazságszolgáltatás szorgalma hozta felszínre az 1994-es adócsalási ügyet. Ez már abból is látható, hogy olyan üzlet, amiért most megpróbálják őt elmarasztalni, csak 1994-ben több mint 200 történt, s egyetlen más eset kapcsán sem indult ügyészségi vizsgálat. Ezt ugye senki nem gondolhatja véletlennek. Én azonban a Hodorkovszkij elleni fellépés valódi okait sokkal inkább gazdasági súlyában és e gazdasági súly stratégiailag érzékeny területen való jelenlétében látom, nem pedig közvetlen politikai okokban.

- Ön szerint hogyan és mivel sikerült elérni, hogy Hodorkovszkij lemondjon a Jukosznál betöltött posztjáról? (Csubajsz)

- Szerintem ez egyszerű taktikai lépés, egész egyszerűen meg akarja óvni a cégét, könnyebb helyzetet akar teremteni a menedzsment számára, hiszen nem az a kérdés, hogy ő belefolyik-e az operatív vezetésbe; a kérdés az, hogy ki az, akinél a tulajdon feletti kontroll megmarad. És ebben a tekintetben nincsen változás minden nyugati lapértesülés ellenére.

Oligarchák, olaj és politika - a Jukosz-ügy háttere/uzletinegyed/hirek/vilaggazdasag/20031103oligarchak.htmlKicsúszhat Putyin kezéből a Jukosz/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20031103kicsuszhat.htmlAz orosz állam lefoglalta a Jukosz részvényeit/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20031030azorosz.html

- A The Moscow Times kommentárjában azt írta, hogy nem kifizetődő zsidó oligarchának lenni manapság Oroszországban, utalva arra, hogy valamennyi elüldözött dúsgazdag ember zsidó származású. Ön szerint állhat antiszemitizmus is az ügy hátterében? (karolybacsi)
- Ez valóban kényes kérdés, ráadásul nehezen megítélhető. Majdnem hogy biztos vagyok abban, hogy azok a csoportok, amelyek a Jukosz elleni támadás hátterében állnak, magánhasználatra, otthon zsidózhatnak egy kicsit, de Putyin eddigi nyilvános magatartása semmilyen formában nem ad okot arra, hogy hivatalosan bármilyen formában is az orosz hatalom támogatná, avagy csak eltűrné ezt a fajta magatartást.